Zsoltárok 39
Hungarian New Translation
Vívódó lélek panasza
39 A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára.
2 Ezt határoztam: vigyázok szavaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel, megzabolázom számat, ha gonosz ember kerül elém.
3 Néma voltam, szótalan, hallgattam, de ez nem volt jó, fájdalmam kiújult.
4 Szívem fölhevült bennem, míg sóhajtoztam, lángra lobbantam, nyelvemmel beszélni kezdtem:
5 Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!
6 Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. (Szela.)
7 Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni.
8 Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!
9 Ments meg az ellenem vétőktől, ne engedd, hogy a bolondok gyalázzanak!
10 Néma maradok, nem nyitom ki számat, hiszen te munkálkodsz.
11 Vedd le rólam csapásodat, elpusztulok sújtó kezed alatt!
12 A bűn miatt büntetéssel fenyíted az embert, tönkreteszed szépségét, mint a moly. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember. (Szela.)
13 Hallgasd meg imádságomat, Uram, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma, mert jövevény vagyok nálad, zsellér, mint minden ősöm.
14 Ne nézz rám haraggal, hadd viduljak föl, mielőtt elmegyek, és nem leszek többé.
Zsoltárok 39
Hungarian Károli
39 Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.
2 Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.
3 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
4 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:
5 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
6 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
7 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
8 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
9 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
10 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
11 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
12 Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.
13 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm.
14 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé!
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society