Add parallel Print Page Options

Krisztus főpap Melkisédek rendje szerint

Mert ez a "Melkisédek, Sálem királya, a magasságos Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahám elé ment, és megáldotta".

Ábrahám pedig tizedet is adott neki mindenből. Melkisédek neve először ezt jelenti: igazság királya, aztán Sálem királya, vagyis békesség királya.

Sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de miután hasonlóvá lett az Isten Fiához, pap marad mindörökké.

De nézzétek, milyen nagy ember ő, akinek Ábrahám, a pátriárka tizedet adott a zsákmány legjavából.

Azoknak, akik Lévi fiai közül kapják a papságot, szintén van parancsuk arra, hogy tizedet szedjenek a néptől a törvény szerint: ebben az esetben tehát saját testvéreiktől, jóllehet ők is Ábrahámtól származtak.

De az, aki nem közülük származott, tizedet vett Ábrahámtól, és megáldotta azt, aki az ígéretet kapta.

Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet.

Itt halandó emberek szednek tizedet, ott pedig az, akiről bizonyságunk van, hogy él.

És hogy úgy mondjam, Ábrahám személyében a tizedet szedő Lévi is tizedet adott,

10 mert már jelen volt ősében, amikor Melkisédekkel találkozott.

11 Ha tehát a tökéletesség elérhető volna a lévita papság által, mert a nép ez alatt kapta a törvényt, mi szükség még azt mondani, hogy Melkisédek rendje szerint más pap támad, aki nem Áron rendje szerint való?

12 Amikor megváltozik a papság, szükségképpen megváltozik a törvény is.

13 Ugyanis akiről ez elhangzik, más törzshöz tartozik, amelyből senki sem szolgált az oltárnál.

14 Mert ismeretes, hogy a mi Urunk Júdából támadt, de ebből a törzsből származó papokról semmit sem mondott Mózes.

15 És ez még inkább nyilvánvaló, ha Melkisédekhez hasonlóan támad más pap,

16 aki nem testi parancsolat törvénye szerint lett azzá, hanem örökkévaló élet ereje szerint.

17 A bizonyságtétel így szól: "Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint."

18 Ugyanis egy korábbi parancsolat eltöröltetik, mivel erőtlen és használhatatlan,

19 mert a törvény semmit sem tett tökéletessé. Viszont egy jobb reménységet támaszt, amely által közeledünk Istenhez.

20 Azután: Jézus nem eskü nélkül lett főpappá - azok ugyanis eskü nélkül lettek papokká -,

21 hanem annak esküjével, aki így szólt hozzá: "Megesküdött az Úr, és nem bánja meg; te pap vagy örökké."

22 Ezért ő jobb szövetségnek lett a kezesévé.

23 És azok többen lettek papokká, mivel a halál nem engedte őket szolgálatban maradni;

24 ő viszont, mivel megmarad örökké, átruházhatatlanul viseli a papságot.

25 Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.

26 Mert ilyen főpap illett hozzánk: szent, ártatlan, szeplőtlen, aki a bűnösöktől elkülönített, és aki magasabbra jutott az egeknél.

27 Neki nincs szüksége arra, mint a főpapoknak, hogy napról napra előbb saját bűneikért mutassanak be áldozatot, azután a nép bűneiért. Ugyanis ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, amikor önmagát adta áldozatul.

28 Mert a törvény erőtlen embereket rendelt főpapokká, a törvény utáni eskü igéje pedig a Fiút, aki örökre tökéletes.

Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, a ki a királyok leverésébõl visszatérõ Ábrahámmal találkozván, õt megáldotta,

A kinek tizedet is adott Ábrahám mindenbõl: a ki elsõben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya,

Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké.

Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, a kinek a zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka;

És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatjok van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptõl, azaz az õ atyafiaiktól, jóllehet õk is az Ábrahám ágyékából származtak;

De az, a kinek nemzetsége nem azok közül való, tizedet vett Ábrahámtól, és az ígéretek birtokosát megáldotta,

Pedig minden ellenmondás nélkül való, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet.

És itt halandó emberek szednek tizedet, ott ellenben az, a ki bizonyság szerint él:

És hogy úgy szóljak, Ábrahámnál fogva tized vétetett Lévitõl is, a tizedszedõtõl,

10 Mert õ még az atyja ágyékában vala, a mikor annak elébe ment Melkisédek.

11 Ha tehát a lévitai papság által volna a tökéletesség (mert a nép ez alatt nyerte a törvényt): mi szükség tovább is mondogatni, hogy más pap támadjon a Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint?

12 Mert a papság megváltozásával szükségképen megváltozik a törvény is.

13 Mert a kirõl ezek mondatnak, az más nemzetségbõl származott, a melybõl senki sem szolgált az oltár körül;

14 Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, a mely nemzetségre nézve semmit sem szólott Mózes a papságról.

15 És még inkább nyilvánvaló az, ha a Melkisédek hasonlatossága szerint áll elõ más pap,

16 A ki nem testi parancsolatnak törvénye szerint, hanem enyészhetetlen életnek ereje szerint lett.

17 Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint.

18 Mert az elõbbi parancsolat eltöröltetik, mivelhogy erõtelen és haszontalan,

19 Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, a mely által közeledünk az Istenhez.

20 És a mennyiben nem esküvés nélkül való, mert amazok esküvés nélkül lettek papokká,

21 De ez esküvéssel, az által, a ki azt mondá néki: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint:

22 Annyiban jobb szövetségnek lett kezesévé Jézus.

23 És amazok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt meg nem maradhattak:

24 De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága.

25 Ennekokáért õ mindenképen idvezítheti is azokat, a kik õ általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök.

26 Mert ilyen fõpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplõtelen, a bûnösöktõl elválasztott, és a ki az egeknél magasságosabb lõn,

27 A kinek nincs szüksége, mint a fõpapoknak, hogy napról-napra elõbb a saját bûneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozván.

28 Mert a törvény gyarló embereket rendel fõpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.

Melkisédek és Ábrahám

Ez a Melkisédek Sálem királya és a Magasságos Isten papja volt. Ábrahám éppen hazafelé tartott abból a csatából, amelyben több királyt is legyőzött. Ekkor találkozott Melkisédekkel, aki megáldotta őt, Ábrahám pedig neki adta a hadizsákmánya tizedrészét.

Melkisédek neve kettős jelentésű. Először is: „igazságosság királya”, azután „Sálem királya”, vagyis „békesség királya”. Apjáról, anyjáról, vagy származásáról semmit sem tudunk.[a] Életének sem a kezdete, sem a vége nem ismert. Akárcsak Isten Fia, Melkisédek is örökké pap marad.

Látjátok hát, milyen hatalmas ez a Melkisédek, hogy még Ábrahám ősapánk is neki adta a hadizsákmánya tizedét! A Törvény azt parancsolja, hogy Izráelben a papok — Lévi utódai — szedjenek tizedet a néptől, vagyis saját testvéreiktől, akik szintén Ábrahám utódai. Melkisédek nem volt Lévi utóda, mégis tizedet kapott Ábrahámtól, és megáldotta őt — azt, aki Istentől ígéreteket kapott. Pedig nyilvánvaló, hogy aki áld, hatalmasabb annál, akit megáld.

Izráelben a papok, akik a tizedet kapják a többiektől, maguk is halandó emberek. Melkisédekről viszont azt mondja az Írás, hogy örökké él. Úgy is mondhatnánk, hogy a tizedet szedő Lévi Ábrahámon keresztül tizedet adott Melkisédeknek. 10 Hiszen, amikor Ábrahám Melkisédekkel találkozott, Lévi még meg sem született, hanem Ábrahám testében volt.

11 A Törvényt Isten a lévita papsággal[b] együtt adta a népnek. De ezen az úton a szellemi tökéletességet nem lehet elérni. Ezért volt szükség arra, hogy egy teljesen másféle pap jöjjön el. Ez az új pap pedig Melkisédek rendjéből, és nem Áron rendjéből való! 12 Ha pedig a papság rendszere megváltozik, akkor vele együtt a Törvény is megváltozik — legalábbis a papságra vonatkozó része. 13 Jézus Krisztus, akiről beszélünk, nem Lévi törzséből származott, hanem egy másikból, amelyből senki sem végzett papi szolgálatot az oltárnál. 14 Mert nyilvánvaló, hogy Urunk, Jézus, Júda törzséből származott. Mózes pedig semmit nem mondott Júda törzsével kapcsolatban a papokról.

Jézus is főpap, Melkisédek rendje szerint

15 Még világosabb, hogy milyen nagy változást is jelentett mindez, amikor Jézus — a Melkisédekhez hasonló, másfajta pap — megjelent. 16 Jézus ugyanis nem az emberi származása alapján lett pap, hanem a benne lévő elpusztíthatatlan élet hatalma által. 17 Hiszen róla ezt mondja az Írás: „Örökké pap vagy, Melkisédek rendje szerint.”[c]

18 Ezzel a régi rend félre van állítva, mert gyengének és eredménytelennek bizonyult, 19 hiszen a Törvény senkit sem tudott tökéletessé tenni. Most azonban Isten sokkal jobb reménységet adott nekünk, amely által közel jöhetünk hozzá.

20 Az is fontos, hogy Isten az esküjével tette Jézust főpappá. 21 A régi papság rendjében eskü nélkül léptek szolgálatba a papok, Jézus azonban úgy lett főpap, hogy Isten megesküdött és ezt mondta neki:

„Megesküdött az Örökkévaló,
    és vissza nem vonja:
»Te mindörökké pap leszel.«”[d]

22 Ez az eskü azt is jelenti, hogy Jézus egy új és jobb szövetségért vállalt kezességet.

23 A régi papság rendjében sok főpap következett egymás után, hiszen mindannyian halandók voltak, s nem maradhattak örökké szolgálatban. 24 Jézus azonban örökké él, így örökké pap marad. 25 Ezért minden időben meg tudja menteni azokat, akik az ő segítségével jönnek Istenhez. Hiszen Jézus örökké él, és mindig segít nekünk, ha Istenhez jövünk, mert a mi érdekünkben emel szót Isten előtt.

26 Ilyen főpapra van szükségünk, aki szent, hibátlan és bűntelen, a bűnösöktől elkülönített, és akit Isten a Menny fölé emelt! 27 Nem olyan, mint azok a főpapok a régi papság rendjében, akiknek naponta kell véres áldozatokat vinniük Istennek: először a saját bűneikért, azután a nép bűneiért. Jézus ellenben csak egyetlenegy áldozatot vitt Istennek, de az mindörökre érvényes: saját magát adta oda áldozatul! 28 Mert a Törvény halandó embereket tesz főpappá, akikben megvannak az emberi gyengeségek. A Törvény után azonban Isten szava és esküje következik, amellyel főpappá tette a Fiút, aki örökké tökéletes.

Footnotes

  1. Zsidókhoz 7:3 Apjáról… tudunk Szó szerint: „Melkisédeknek nem volt sem apja, sem anyja, sem ősei.”
  2. Zsidókhoz 7:11 lévita papság A lévita papság a Mózesi Törvény alapja.
  3. Zsidókhoz 7:17 Idézet: Zsolt 110:4.
  4. Zsidókhoz 7:21 Idézet: Zsolt 110:4.