Add parallel Print Page Options

Üdvözlet Páltól, aki Isten rabszolgája és Jézus Krisztus apostola. Isten engem azért küldött el, hogy a választottaiban megerősítsem az iránta való bizalmat és hitet, hogy segítsek nekik az igazság mélyebb megismerésében, hogy ezáltal Isten tetszése szerint éljenek. Ez a hit abból a reménységből származik, hogy Isten — aki teljesen szavahihető — örök életet ad nekünk, amint azt már az idők kezdete előtt megígérte. Most pedig az általa választott időben nyilvánosságra hozta ezt az örök életet azáltal, hogy az erről szóló örömüzenetét mindenkivel megismertette.

Üdvözítő Istenünk rám bízta és megparancsolta, hogy ezt az üzenetét mindenkinek hirdessem.

Titusznak szól ez a levél, aki olyan, mintha a fiam lenne, mivel mindkettőnkben ugyanaz a hit él.

Atyánk, az Isten, és Megmentőnk, Krisztus Jézus adjon neked kegyelmet és békességet!

Kik alkalmasak gyülekezeti vezetőnek?

Azért hagytalak téged, egy időre még Kréta szigetén, hogy fejezd be azokat a dolgokat, amelyek elintézetlenül maradtak, és hogy jelölj ki minden városban gyülekezeti vezetőket, ahogyan azt meghagytam neked.

Gyülekezeti vezetőknek olyok alkalmasak, akiket nem lehet jogosan vádolni semmilyen bűnnel, akik hűségesek egyetlen feleségükhöz, s ezen felül akiknek gyermekei is hívők,[a] engedelmesek és rendes életet élnek. Aki gyülekezeti vezető, az Isten népére visel gondot, ezért szükséges, hogy kifogástalan életet éljen, és ne lehessen jogosan vádolni. Szükséges, hogy ne legyen önfejű, vagy beképzelt, ne legyen hirtelen haragú vagy részeges, se kötekedő, verekedő, vagy olyan, aki mások kárára próbál meggazdagodni. Legyen vendégszerető, a jóra hajlandó, szélsőségektől mentes, józan gondolkodású és igazságos. Isten tetszésére éljen, és uralkodjon önmagán. Ragaszkodjon azokhoz az igazságokhoz, amelyeket tanítunk, és éljen azok szerint. Legyen képes rá, hogy az embereket az egészséges tanítással bátorítsa, az ellenkezőket pedig meggyőzze.

10 Ez azért is fontos, mert sokan vannak — különösen a zsidók között —, akik engedetlenek, össze-vissza beszélnek és másokat rossz útra vezetnek.[b] 11 A gyülekezeti vezetőnek képesnek kell lennie arra, hogy az ilyeneket elhallgattassa. Ezek az engedetlenek egész családokat dúlnak fel azzal, hogy olyan dolgokat tanítank, amelyeket nem lenne szabad. Mindezt aljas módon, haszonszerzés céljából teszik. 12 Az egyik krétai próféta ezt mondta:

„A krétaiak folyton hazudnak,
    gonoszak, vadak, lusták,
s mindig csak a hasukkal törődnek.”

13 Ez a mondás igaz. Ezért bánj velük szigorúan, és figyelmeztesd őket, hogy egészségesek legyenek a hitben, 14 és ne foglalkozzanak többé zsidó legendákkal, se az igazságnak hátat fordító emberek parancsolataival!

15 A szellemileg tiszta ember számára minden étel és egyéb dolog is elfogadható. Azonban a romlottaknak és a hitetleneknek semmi sem tiszta, mivel a gondolkodásmódjuk és a lelkiismeretük is megromlott. 16 Azt állítják, hogy ismerik Istent, de amit tesznek, az ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: utálatosak, engedetlenek, és már képtelenek bármiféle jóra.

Footnotes

  1. Titushoz 1:6 hívők Azt is jelenti: „megbízhatók és hűségesek”. Itt ennek a szónak mind a három jelentése fontos. Lásd 1Tim 3:4.
  2. Titushoz 1:10 Valószínűleg azokról a zsidó származású hívőkről van szó, akiket az ApCsel 11:2 és Gal 2:12 is említ.

Pál, Istennek szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hite és a kegyesség szerint való igazságnak megismerése szerint,

Az örök élet reménységére, melyet megígért az igazmondó Isten örök idõknek elõtte,

Megjelentette pedig a maga idejében az õ beszédét a prédikálás által, a mely reám bízatott a mi megtartó Istenünknek parancsolata szerint; Titusnak, a közös hit szerint való igaz fiamnak:

Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentõl és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.

A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, a miképen én néked meghagytam;

Ha van feddhetetlen, egy feleségû férfiú, a kinek hívõ, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak.

Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedõ, nem rút nyerészkedõ;

Hanem vendégszeretõ, jónak kedvelõje, mértékletes, igaz, tiszta, maga tûrtetõ;

A ki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyõzhesse az ellenkezõket.

10 Mert van sok engedetlen, hiába való beszédû és csaló, kiváltképen a körülmetélkedésbõl valók,

11 A kiknek be kell dugni a szájokat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene.

12 Azt mondta valaki közülök, az õ saját prófétájok: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak.

13 E bizonyság igaz: annakokáért fedd õket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek,

14 Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvetõ emberek parancsolataira.

15 Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertõztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertõztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök.

16 Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok.