Add parallel Print Page Options

Izráel előnye és ítélete

Mi akkor a zsidó előnye, vagy mi a körülmetélés haszna?

Minden szempontból sok. Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit.

Mi következik azonban ebből? Ha egyesek hűtlenné váltak, vajon az ő hűtlenségük megszünteti-e Isten hűségét?

Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok, amint meg van írva: "Igaznak kell bizonyulnod beszédeidben, és győznöd kell, amikor perelnek veled."

Ha pedig éppen a mi hamisságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát, akkor mit mondjunk? Emberi módon szólok: igazságtalan az Isten, hogy kiönti ránk haragját?

Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg Isten a világot?

Mert ha Isten igazsága az én hazugságom által lett naggyá az ő dicsőségére, akkor miért esem én még mindig ítélet alá, mint bűnös?

Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: tegyük a rosszat, hogy a jó következzék belőle! Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet!

Isten előtt nincsen igaz ember

Mi tehát az igazság? Különbek vagyunk? Egyáltalában nem! Hiszen előbb már kimondtuk azt az ítéletet, hogy zsidók is, görögök is mind bűnben vannak,

10 amint meg van írva: "Nincsen igaz ember egy sem,

11 nincsen, aki értse, nincsen, aki keresse Istent.

12 Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.

13 Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel ámítanak, kígyóméreg az ajkukon;

14 szájuk átokkal és keserűséggel van tele.

15 Lábuk gyors a vérontásra,

16 romlás és nyomorúság jár a nyomukban,

17 és a békesség útját nem ismerik:

18 Isten félelmével nem törődnek."

19 Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg.

20 Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.

Isten igazsága minden emberé kegyelemből, hit által

21 Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták.

22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség:

23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.

24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.

25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte

26 türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.

27 Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit "törvénye" által.

28 Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül.

29 Vagy Isten kizárólag a zsidóké? Nem a pogányoké is? Bizony, a pogányoké is;

30 mert egy az Isten, aki megigazítja a körülmetéltet hitből, a körülmetéletlent pedig hit által.

31 Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek.

Mi tekintetben különb hát a zsidó? vagy micsoda haszna van a körülmetélkedésnek?

Minden tekintetben sok. Mindenek elõtt, hogy az Isten reájok bízta az õ beszédeit.

De hát hogy ha némelyek nem hittek? Vajjon azoknak hitetlensége nem teszi-é hiábavalóvá az Istennek hûségét?

Távol legyen. Sõt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug, a mint meg van írva: Hogy igaznak ítéltessél a te beszédeidben, és gyõzedelmes légy, mikor vádolnak téged.

Ha pedig a mi igazságtalanságunk az Istennek igazságát mutatja meg, mit mondjunk? Vajjon igazságtalan-é az Isten, hogy minket büntet? Emberi módon szólok.

Távol legyen! Mert akkor mi módon ítéli meg az Isten a világot?

Mert ha az Istennek igazsága az én hazugságom által öregbült az õ dicsõségére, miért kárhoztattatom még én is, mint bûnös?

Sõt inkább ne cselekedjük-é a rosszat, hogy [abból] jó származzék? - a mint minket rágalmaznak, és a mint némelyek mondogatják, hogy mi így beszélünk, a kiknek kárhoztatása igazságos.

Micsoda tehát? Különbek vagyunk-é? Semmiképen nem. Mert az elébb megmutattuk nyilván, hogy zsidók és görögök mindnyájan bûn alatt vannak;

10 A mint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is;

11 Nincs, a ki megértse, nincs, a ki keresse az Istent.

12 Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.

13 Nyitott sír az õ torkuk; nyelvökkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt.

14 Szájok telve átkozódással és keserûséggel.

15 Lábaik gyorsak a vérontásra.

16 Útjaikon romlás és nyomorúság van.

17 És a békességnek útját nem ismerik.

18 Nincs isteni félelem az õ szemök elõtt.

19 Tudjuk pedig, hogy a mit a törvény mond, azoknak mondja, a kik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék.

20 Annakokáért a törvénynek cselekedeteibõl egy test sem igazul meg õ elõtte: mert a bûn ismerete a törvény által vagyon.

21 Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, a melyrõl tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták;

22 Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek. Mert nincs különbség,

23 Mert mindnyájan vétkeztek, és szûkölködnek az Isten dicsõsége nélkül.

24 Megigazulván ingyen az õ kegyelmébõl a Krisztus Jézusban való váltság által,

25 Kit az Isten eleve rendelt engesztelõ áldozatul, hit által, az õ vérében, hogy megmutassa az õ igazságát az elõbb elkövetett bûnöknek elnézése miatt,

26 Az Isten hosszútûrésénél fogva, az õ igazságának megbizonyítására, a mostani idõben, hogy igaz legyen Õ és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitébõl való.

27 Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem; hanem a hit törvénye által.

28 Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.

29 Avagy Isten csak a zsidóké-e? Avagy nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is.

30 Mivelhogy egy az Isten, a ki megigazítja a zsidót hitbõl és a pogányt hit által.

31 A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sõt inkább a törvényt megerõsítjük.