Add parallel Print Page Options

Ezek a Prédikátornak[a], Dávid fiának, Jeruzsálem királyának gondolatai és mondásai.

Milyen nagy hiábavalóság!
    — mondja a Prédikátor. —
Milyen nagy hiábavalóság!
    Bizony, minden hiábavalóság[b].

Mi haszna van a nap alatt[c] az embernek abból, hogy egész életében töri magát, és keményen dolgozik?

Minden vég nélkül folytatja útját

Az egyik nemzedék elmegy, a másik jön,
    de a föld ugyanaz marad.
Felkel a nap, azután lenyugszik,
    majd sietve visszatér előbbi helyére,
    hogy megint felkeljen.
Egyszer dél felé fúj a szél,
    utána északra fordul,
körbe-körbe jár a földön,
    majd újra visszatér.
A folyók mind sietnek a tengerbe,
    mégsem töltik meg azt soha.
Visszatér a víz a kiszáradt mederbe[d]
    újra meg újra.
Minden vég nélkül folytatja útját!
    Nincs vége a sok beszédnek,
nincs vége annak, amit a szem láthat,
    s nincs vége annak, amit a fül hallhat.

Nincs új a nap alatt!

Minden ugyanúgy megmarad ezután is,
    ahogy eddig volt.
Minden úgy lesz a jövőben is,
    amint a múltban történt,
    mert nincs új a nap alatt.
10 Van, amiről azt gondolják:
„Lám, ez valóban újdonság!”
    — de az is megvan már régóta.
Még mielőtt születtünk volna,
    már régen létezett.
11 Bizony, senki sem emlékszik a régiekre!
    De a jövendő nemzedéket is
    ugyanígy elfelejtik a következők.

A bölcsesség hajszolása is hiábavaló

12 Én, a Prédikátor, Izráel királya voltam Jeruzsálemben. 13 Teljes szívvel rászántam magam, hogy a bölcsességemmel alaposan kikutassak és megvizsgáljak mindent, ami az ég alatt[e] történik. De ez is keserves és fáradságos feladatnak bizonyult, amelyet Isten azért adott az embereknek, hogy bajlódjanak vele.

14 Megvizsgáltam mindent, ami a nap alatt történik, és úgy találtam, hogy minden hiábavalóság, időpocsékolás és hasztalan erőlködés. 15 Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számításba venni.

16 Azt gondoltam magamról: „Lám, milyen nagy hatalomra tettem szert, mennyi bölcsességet összegyűjtöttem! Fölülmúltam a Jeruzsálemben előttem uralkodó királyokat. Szívem megtelt bölcsességgel és tudással.”

17 Teljes szívvel rászántam magam, hogy megtudjam és kipróbáljam, mit jelent a bölcsesség és az ostobaság. De arra jutottam, hogy ez is csak időpocsékolás és hasztalan erőlködés. 18 Mert igaz a mondás:

„A sok bölcsességgel sokasodik a szomorúság is,
    aki tudását gyarapítja, szenvedését szaporítja.”

Footnotes

  1. Prédikátor 1:1 Prédikátornak Szó szerint: „a közösség tanítójának”.
  2. Prédikátor 1:2 hiábavalóság Ez a szó azt is jelenti: „értelmetlen, érthetetlen, haszontalan dolog”, „elpocsékolt idő, erőfeszítés”, „mulandó, mint a lehelet, pára, vagy szellő”.
  3. Prédikátor 1:3 a nap alatt Ez a kifejezés a könyv megértésének kulcsa, azt jelenti: „ebben a földi életben”. Az egész könyv arról szól, mire jut az ember, ha csak ezen a földön akarja megtalálni élete célját és értelmét.
  4. Prédikátor 1:7 kiszáradt mederbe Itt a sivatagban gyakori időszakos vízfolyásokról, a „vádikról” van szó, amelyek az idő nagy részében szárazak, s csak néha telnek meg vízzel.
  5. Prédikátor 1:13 az ég alatt Ugyanazt jelenti, mint a „nap alatt” kifejezés.

A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei.

Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!

Micsoda haszna van az embernek minden õ munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?

Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljõ; a föld pedig mindörökké megmarad.

És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az õ helyére siet, a hol õ [ismét] feltámad.

Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél.

Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza.

Minden dolgok [mint] fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül.

A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.

10 Van valami, a mirõl mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendõkön át, melyek mi elõttünk voltak.

11 Nincs emlékezet az elõbbiekrõl; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendõk, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.

12 Én prédikátor, királya voltam Izráelnek Jeruzsálemben.

13 És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrõdjenek vele.

14 Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!

15 Az egyenetlen meg nem egyenesíthetõ, és a fogyatkozás meg nem számlálható.

16 Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én nagygyá lettem, és gyûjtöttem bölcseséget mindazok felett, a kik fõk voltak én elõttem Jeruzsálemben, és az én elmém bõven látott bölcseséget és tudományt!

17 Adtam annakfelette az én elmémet a bölcseségnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.

Nincs semmi új a nap alatt

A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei:

Igen nagy hiábavalóság - mondja a Prédikátor -, igen nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!

Mi haszna van az embernek minden fáradozásából, ha fáradozik a nap alatt?

Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek, de a föld örökké megmarad.

Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel.

A szél fúj délre, majd északnak fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult.

Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra meg újra oda folynak.

Minden dolog fárasztó, el sem tudja mondani az ember. Szemünk nem győz eleget nézni, fülünk nem tud eleget hallani.

Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni, mert nincs semmi új a nap alatt.

10 Ha van is olyan dolog, amiről azt mondják, hogy új, az is megvolt már régen, megvolt már jóval előttünk.

11 Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek.

A Prédikátor tapasztalatai

12 Én, a Prédikátor, Izráel királya voltam Jeruzsálemben,

13 és rászántam magam arra, hogy megvizsgálok, és bölcsen kikutatok mindent, ami az ég alatt történik. Rossz foglalkozás ez; azért adta Isten az embereknek, hogy bajlódjanak vele.

14 Láttam, hogy mindaz, amit véghez visznek a nap alatt, csak hiábavalóság és hasztalan erőlködés.

15 Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni.

16 Így gondolkodtam magamban: Én sokkal nagyobb bölcsességre tettem szert, mint azok, akik elődeim voltak Jeruzsálemben; sok bölcsességet és ismeretet szereztem.

17 Amikor azonban rászántam magam, hogy megismerjem a bölcsességet, megismertem az esztelenséget és oktalanságot is. Megtudtam, hogy ez is hasztalan erőlködés.

18 Mert ahol sok a bölcsesség, sok a bosszúság is; és aki gyarapítja az ismeretet, gyarapítja a szenvedést is.