Add parallel Print Page Options

28 Az istentelen akkor is menekül, ha senki sem üldözi,
    az igazságszerető pedig bátor, mint az oroszlán.
Amelyik országban sokat vétkeznek a törvény ellen,
    annak vezetői sűrűn váltják egymást.
De a bölcs és értelmes vezető sokáig fog uralkodni,
    ha a nép engedelmeskedik a törvénynek.
Ha egy szegényből válik szegényeket elnyomó uralkodó,
    az olyan, mint a pusztító felhőszakadás,
    amely után nem terem semmi.
Akik nem akarnak engedelmeskedni a törvénynek,
    dicsérik a gonoszokat,
akik pedig engedelmeskednek annak,
    harcolnak a gonoszok ellen.
A gonoszok föl sem fogják, mi az igazságosság,
    de akik szeretik az Örökkévalót, egészen megértik.
Jobb becsületesen élni szegénységben,
    mint tisztességtelenül és gazdagon.
A bölcs fiú engedelmeskedik a törvénynek,
    aki pedig haszontalan emberek társaságába keveredik,
    szégyent hoz apjára.
Aki hitelezéssel és uzsorakamattal szerzi vagyonát,
    annak gyűjti azt, aki a szegényeknek adakozik.
Aki elfordul Isten törvényétől és tanításától,
    annak még az imádsága is utálatos Isten számára.
10 Aki rossz útra vezeti az igazságszeretőt,
    az maga esik csapdába,
az ártatlan pedig szép örökséget kap.
11 Aki gazdag, mind bölcsnek képzeli magát,
    de az értelmes szegény kiismeri őt, és átlát rajta.
12 Amikor igazságszeretők győznek,
    nagy az örvendezés,
de ha az istentelenek kerekednek fölül,
    elrejtőznek az emberek.
13 Ha takargatod bűneidet,
    nem lesz jó dolgod,
de ha bevallod, és elfordulsz tőlük,
    kegyelmet kapsz.
14 Boldog és áldott, aki tiszteli embertársait,
    de aki makacs, bajba kerül.
15 Mint zsákmányára rohanó oroszlán, vagy támadó medve,
    olyan a nyomorult népen uralkodó istentelen vezető.
16 Az ostoba uralkodó kegyetlenül elnyomja népét,
    de a becsületes vezető, aki gyűlöli a megvesztegetést,
    sokáig uralkodik.
17 A gyilkos, akit szándékos emberölés bűne terhel,
    hadd fusson a sírig,
    az ilyenen ne segíts!
18 Aki egyenes úton jár, biztonságban él,
    aki pedig görbe utakon, hirtelen elbukik.
19 Aki földjét szorgalmasan műveli,
    jóllakik annak termésével,
de aki haszontalan dolgokat kerget,
    elszegényedik.
20 Aki megbízható és hűséges,
    sokféle áldást kap,
aki pedig hirtelen akar meggazdagodni,
    büntetést.
21 Légy pártatlan és elfogulatlan az ítéletben,
    különben még egy falat kenyérért is hamisan ítélhetsz!
22 A pénzsóvár hirtelen akar meggazdagodni,
    de nem veszi észre,
    hogy ehelyett szegénységre jut.
23 Aki őszintén megint valakit,
    azt végül megkedvelik,
    inkább, mint a hízelegőt.
24 Aki apjától, vagy anyjától lop, és azt mondja:
    „Nem tettem semmi rosszat!”
    — az olyan, mint a gonosztevő.
25 Aki kapzsi és telhetetlen,
    az viszályt szít az emberek között,
de aki az Örökkévalóban bízik,
    az meggazdagodik.
26 Aki saját magában bízik, az öntelt ostoba,
    aki viszont bölcsen él,
    az megmenekül a bajtól.
27 Ha adakozol a szegényeknek,
    semmiben sem látsz hiányt,
de ha nem akarsz segíteni rajtuk,
    sokan átkozni fognak.
28 Mikor gonoszok kaparintják meg a hatalmat,
    elrejtőznek az emberek.
Mikor pedig vereséget szenvednek a gonoszok,
    gyarapodnak és sokasodnak az igazak.