Add parallel Print Page Options

Fenyegető prófécia a papok ellen

„Figyeljetek rám, ti papok, mert nektek szól ez a parancs: Dicsőítsétek meg nevemet! — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. Ha nem hallgattok rám, ha nem veszitek szívetekre figyelmeztetésemet, akkor megátkozlak titeket, és még áldásotokat is átokká változtatom! Sőt, már átokká is változtattam, mert nem veszitek komolyan szavaimat.

Leszármazottjaitokat is megbüntetem, és szemetet szórok arcotokba: az áldozati állatok hulladékát és ganéját! Végül ti magatok is szemétdombra kerültök. Akkor majd megértitek, hogy azért parancsoltam ezeket nektek, mert ősapátokkal, Lévivel szövetséget kötöttem, amely ma is érvényes — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. —

Bizony, szövetséget kötöttem vele életre, békességre és bőségre, hogy tiszteljen és féljen engem. S ő valóban félt engem, és tisztelettel járult elém. A papok az igazságra tanították a népet, és nem beszéltek hamisságot. Egyenességben és igazságosságban éltek a színem előtt, sokakat visszafordítottak a rossz útról, és jóra vezettek. Mert a pap beszéde hordozza Isten igaz ismeretét, hogy a nép tőle kérhessen tanácsot, hiszen az Örökkévalónak, a Seregek Urának követe ő.

Ti azonban letértetek erről az útról! Sőt, sokakat bűnbe vittetek a Törvénnyel kapcsolatos rossz tanácsaitokkal. Fölbontottátok a Lévivel kötött szövetségemet — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura. — Emiatt én is megvetni valóvá és megalázottá teszlek titeket az emberek előtt, mivel nem az én utamon jártatok, hanem személyválogatók és részrehajlók voltatok a Törvény tanításában.”

Gyűlölöm a válást!

10 Vajon nem egy atyánk van-e mindannyiunknak, Júda népe? Vagy nem egy Isten teremtett bennünket? Akkor miért nem maradunk hűségesek egymáshoz? Miért törjük meg hűtlenségünkkel a szövetséget, amelyet Istennel kötöttek őseink? 11 Bizony, Júda megtörte szövetségét az Örökkévalóval, és más isteneket imádott! Utálatos bűnöket követtek el Izráelben és Jeruzsálemben: Júda bemocskolta bűneivel az Örökkévaló szeretett Templomát.

12 Az Örökkévaló kiirtja Júda népe közül mindazokat, akik ilyen bűnt követtek el, s utána még azt hiszik, hogy áldozhatnak az Örökkévalónak, a Seregek Urának, mintha mi sem történt volna!

13 Bizony, az Örökkévaló többé nem fogadja el tőletek az áldozatot, és nem tekint kedvesen ajándékaitokra, akárhogy sírtok és sóhajtoztok is előtte, még ha könnyeitekkel öntözitek oltárát, akkor sem!

14 Azt kérdezitek: „Miért nem fogadja el?”

Azért, mert az Örökkévaló tanúja volt, hogy szövetséget kötöttetek a feleségetekkel: amikor ifjúságotok idején összeházasodtatok. De tanúja annak is, hogy hűtlen lettél feleségedhez, aki szövetséges társad! Megtörted a szövetséget, amely vele összekötött. 15 Vajon nem Isten tett téged eggyé a feleségeddel? Vajon nem Isten teremtett mindkettőtöket? Nem ő éltet benneteket?

És miért tett Isten eggyé benneteket?

Azért, hogy gyermekeitek szülessenek, akik őhozzá tartoznak!

Vigyázzatok hát magatokra, és őrizkedjetek attól, hogy bármelyikőtök is hűtlen legyen a feleségéhez, akivel ifjúkorában összeházasodott!

16 Mert azt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene: „Gyűlölöm a válást, és gyűlölöm, amikor a férfi erőszakosan és kegyetlenül bánik a családjával!” — mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura.

Vigyázzatok hát magatokra, és egyikőtök se legyen hűtlen a feleségéhez!

Hamarosan eljön templomába az Örökkévaló!

17 Elege van az Örökkévalónak abból, ahogyan beszéltek!

Azt kérdezitek: „Miért?”

Azért, mert azt mondjátok: „Az Örökkévaló szemében a gonosztevő is jó, és az Örökkévaló kedvét leli benne.”

Vagy ezt: „Ugyan, hol van az igazságos Isten? — Úgyse tesz ő semmit!”[a]

Footnotes

  1. Malakiás 2:17 Ugyan… semmit Ez a mondat Isten igazságos voltát vonja kétségbe.