Add parallel Print Page Options

Jézus temetése(A)

42 Mivel az a nap az előkészület napja, azaz a szombat előtti nap volt, és mivel már közeledett az este, 43 az Arimátiából való József bátran Pilátushoz ment, és elkérte tőle Jézus holttestét. Ez a József a Főtanács tagja volt, és az emberek nagyon tisztelték. Ő is várta Isten Királyságának eljövetelét.

44 Pilátus nem akarta elhinni, hogy Jézus ilyen hamar meghalt. Ezért magához hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy valóban meghalt-e már. 45 Amikor a százados jelentette neki, hogy valóban így van, Pilátus megparancsolta, hogy adják át a holttestet Józsefnek. 46 József lenvásznat vásárolt, azután levette Jézus holttestét a keresztről, és a vászonba göngyölve elhelyezte egy sziklasírba. Ezután a nagy zárókövet a sír bejárata elé gördítették. 47 Mária, József anyja és a magdalai Mária látták, hogy hová tették Jézus testét.

Read full chapter

Jézus temetése(A)

38 Ezután arimátiai József kérte Pilátust, hogy levehesse a keresztről Jézus testét. József is Jézus tanítványa volt, de csak titokban, mert félt a vallási vezetőktől. Pilátus engedélyt adott rá, József pedig elment, és levette Jézus testét. 39 Eljött Nikodémus is, aki mirhából és aloéből[a] készült illatszer-keveréket hozott, körülbelül harminckilónyit. Nikodémus volt az, aki korábban egyszer éjszaka beszélgetett Jézussal. 40 Miután levették Jézus holttestét, lenvászonba tekerték az illatszerekkel együtt, a júdeaiak temetési szokásai szerint. 41 Azon a helyen, ahol Jézust keresztre feszítették, volt egy kert, abban pedig egy új sziklasír, ahová addig még senkit sem temettek. 42 Mivel ez a sír közel volt, oda helyezték Jézus testét. Sietniük kellett, mert az előkészület napja a végéhez közeledett.

Read full chapter

Footnotes

  1. János 19:39 mirhából és aloéből Ezekből a fűszerekből édes illatú, drága kenőcsöt készítettek. Használták illatosításra (mint ma a parfümöt), és a halottak temetésekor is.