Add parallel Print Page Options

A keleti bölcsek imádják Jézust

Jézus a júdeai Betlehemben született, Heródes király uralkodása idején. Ezután bölcsek érkeztek keletről Jeruzsálembe, és azt kérdezték: „Hol van az a kisgyermek, aki a zsidók királyának született? Ugyanis láttuk feltűnni a csillagát keleten — és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Heródes királyt ez a hír nagyon nyugtalanította, és vele együtt Jeruzsálem egész népe is felbolydult. Heródes emiatt összehívott minden főpapot és törvénytanítót, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Messiásnak. „A júdeai Betlehemben — válaszolták ők —, ahogyan megírta a próféta:

»Betlehem, Júda földjén,
    nem vagy te jelentéktelen Júda fejedelmei között,
mert belőled származik majd az uralkodó,
    aki pásztora lesz népemnek, Izráelnek!«”[a]

Ekkor Heródes titokban magához hívatta a bölcseket, és aprólékosan kikérdezte őket, hogy mikor látták meg először a csillagot. Ezután elküldte őket Betlehembe. „Menjetek el — mondta nekik —, és tudjatok meg mindent a gyermekről! Ha megtaláljátok, hozzatok nekem hírt róla, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”

9-10 A bölcsek meghallgatták a királyt, majd útra keltek. Ekkor hirtelen feltűnt előttük ugyanaz a csillag, amelyet már keleten is láttak, és ujjongó öröm töltötte be őket. A csillag előttük ment, majd megállt a hely fölött, ahol a gyermek volt. 11 Bementek a házba, és ott találták a gyermeket, anyjával, Máriával együtt. Leborultak a gyermek előtt, és imádták. Majd felnyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

12 Mivel Isten álmukban figyelmeztette a bölcseket, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, ezért más úton tértek haza.

Menekülés Egyiptomba

13 Miután a bölcsek elmentek, Józsefnek álmában megjelent az Örökkévaló egyik angyala, és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg ismét szólok neked! Heródes ugyanis kutatni fog a gyermek után, mert meg akarja ölni.”

14 József azonnal felkelt, és még azon az éjjelen a gyermekkel és annak anyjával együtt Egyiptomba indult. 15 Ott is maradt egészen Heródes haláláig. Így teljesedett be, amit az Örökkévaló mondott a próféta által:

„Egyiptomból hívtam ki a fiamat.”[b]

Heródes megöleti a betlehemi gyermekeket

16 Amikor Heródes fölismerte, hogy a bölcsek túljártak az eszén, őrjöngött dühében. Kiküldte a katonáit, hogy öljenek meg Betlehemben és a környékén minden fiúgyermeket, aki kétéves, vagy annál fiatalabb volt. A két éves kort azért szabta meg, mert a bölcsektől megtudta a csillag feltűnésének idejét. 17 Ekkor teljesedett be, amit Isten Jeremiás próféta által mondott:

18 „Kiáltozás hallatszott Rámában,
    nagy sírás és jajgatás:
Ráhel siratta gyermekeit,
    és nem akart megvigasztalódni,
    mert meghaltak.”[c]

Visszatérés Egyiptomból

19 József és családja Egyiptomban éltek, amikor Heródesnek vége lett. Akkor az Örökévaló egyik angyala megjelent Józsefnek álmában, 20 és ezt mondta: „Kelj fel, vedd a gyermeket és az anyját, és térj vissza Izráel földjére, mert akik meg akarták ölni a gyermeket, már meghaltak!”

21 József útrakelt, és hazatért a gyermekkel és Máriával Izráel földjére. 22 De nem mert Júdeába menni, mert meghallotta, hogy ott Arkhelaosz, Heródes fia uralkodik. Akkor Isten tanácsot adott Józsefnek álmában, aki így a családjával együtt Galileába ment, 23 és odaérve Názáret városában telepedett le.

Így teljesedett be, amit Isten a próféták által mondott a Messiásról:

„Názáretinek[d] fogják őt nevezni.”

Footnotes

  1. Máté 2:6 Idézet: Mik 5:2.
  2. Máté 2:15 Idézet: Hós 11:1.
  3. Máté 2:18 Idézet: Jer 31:15.
  4. Máté 2:23 Názáretinek Vagyis Názáret városából valónak nevezik. A „názáret” szó hasonló ahhoz a szóhoz, amely Ézs 11:1-ben fordul elő, az egyik Messiásra vonatkozó próféciában, s amelynek jelentése: vesszőszál, facsemete, sarj, ág.

A mikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletrõl bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:

Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az õ csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.

Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.

És egybegyûjtve minden fõpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tõlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?

Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:

És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belõled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.

Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tõlük a csillag megjelenésének idejét.

És elküldvén õket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezõsködjetek a gyermek felõl, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.

Õk pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, elõttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala.

10 És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.

11 És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tõnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.

12 És mivel álomban meginttettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton térének vissza hazájokba.

13 Mikor pedig azok visszatérnek vala, ímé megjelenék az Úrnak angyala Józsefnek álomban, és monda: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Égyiptomba, és maradj ott, a míg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket.

14 Õ pedig fölkelvén, vevé a gyermeket és annak anyját éjjel, és Égyiptomba távozék.

15 És ott vala egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott a próféta által, a ki így szólt: Égyiptomból hívtam ki az én fiamat.

16 Ekkor Heródes látván, hogy a bölcsek megcsúfolták õt, szerfölött felháborodék, és kiküldvén, megölete Bethlehemben és annak egész környékén minden gyermeket, két esztendõstõl és azon alól, az idõ szerint, a melyet szorgalmasan tudakolt a bölcsektõl.

17 Ekkor teljesedék be, a mit Jeremiás próféta mondott, a midõn így szólt:

18 Szó hallatszott Rámában: Sírás-rívás és sok keserves jajgatás. Rákhel siratta az õ fiait és nem akart megvigasztaltatni, mert nincsenek.

19 Mikor pedig Heródes meghalt, ímé az Úrnak angyala megjelenék álomban Józsefnek Égyiptomban.

20 Mondván: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és eredj az Izráel földére; mert meghaltak, a kik a gyermeket halálra keresik vala.

21 Õ pedig felkelvén, magához vevé a gyermeket és annak anyját, és elméne Izráel földére.

22 Mikor pedig hallá, hogy Júdeában Arkhelaus uralkodik, Heródesnek, az õ atyjának helyén, nem mert vala oda menni, hanem minthogy álomban meginteték, Galilea vidékeire tére.

23 És oda jutván, lakozék Názáret nevû városban, hogy beteljesedjék, a mit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni.