Add parallel Print Page Options

Jézus lecsendesíti a vihart(A)

35 Ugyanazon a napon, estefelé Jézus azt mondta a tanítványainak: „Menjünk át a túlsó partra!” 36 Otthagyták tehát az embereket, és elindultak azzal a bárkával, amelyben ülve Jézus addig tanított. Más bárkák is követték őt. 37 Hirtelen erős szélvihar csapott le a tóra. A hullámok átcsaptak a bárka oldalán, s az már kezdett megtelni. 38 Eközben Jézus a bárka hátsó részén aludt, a holmikon. A tanítványok azonban felkeltették: „Mester, nem törődsz vele, hogy elpusztulunk?!”

39 Ekkor Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és azt mondta víznek: „Csend legyen! Hallgass el!” Ekkor elállt a szél, és kisimult a tó vize.

40 Majd azt mondta nekik: „Miért rémültetek meg? Még mindig nem hisztek?”

41 A tanítványokat nagy félelem fogta el, és ezt kérdezgették egymástól: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”

Read full chapter

Jézus lecsendesíti a vihart(A)

22 Azokban a napokban történt, hogy Jézus a tanítványaival együtt beszállt egy bárkába. „Menjünk át a tó túlsó partjára!” — mondta nekik, és elindultak. 23 Miközben hajóztak, Jézus elaludt. Hirtelen szélvihar csapott le a tóra. A hajó már kezdett megtelni vízzel, és mindannyian veszélyben voltak. 24 A tanítványok ekkor felébresztették Jézust: „Mester! Mester! Végünk van!”

Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és a dühöngő hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és nagy csend lett. 25 Majd a tanítványokhoz fordult: „Hol van a hitetek?”

Ők nagyon megdöbbentek és elámultak ezen. Egymástól kérdezgették: „Kicsoda ez, hogy ha parancsol, még a szél és a víz is engedelmeskedik neki?”

Read full chapter