Add parallel Print Page Options

Jézus jövendölése a templomról(A)

13 Amikor Jézus kifelé ment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: "Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek!"

Jézus ezt mondta neki: "Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának."

A nagy megpróbáltatás ideje(B)

Amikor azután az Olajfák hegyén ült, a templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András:

"Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, amikor mindez beteljesedik?"

Jézus pedig így kezdett beszélni hozzájuk: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket.

Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! - és sokakat megtévesztenek.

Amikor pedig háborúk zaját vagy háborúk hírét halljátok, meg ne rémüljetek! Ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég.

Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, többfelé földrengések és éhínségek lesznek: a vajúdás kínjainak a kezdete mindez!"

"Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert bíróságoknak adnak át titeket, zsinagógákban vernek meg, helytartók és királyok elé állítanak énértem, bizonyságul nekik.

10 Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot.

11 Amikor pedig elhurcolnak és átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami megadatik nektek abban az órában, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek.

12 Akkor testvér a testvérét, apa a gyermekét adja majd halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és vesztüket okozzák,

13 és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért; de aki mindvégig kitart, az üdvözül."

14 "Amikor pedig meglátjátok a ‘pusztító utálatosságot’ ott állni, ahol nem volna szabad - aki olvassa, értse meg! -, akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe,

15 aki a ház tetején van, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy kihozzon valamit a házából,

16 és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy a ruháját elhozza.

17 Jaj a terhes és a szoptatós anyáknak azokban a napokban!

18 Imádkozzatok, hogy ne télen legyen ez,

19 mert azokban a napokban olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz;

20 és ha az Úr nem rövidítené meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen halandó sem; a választottakért azonban, akiket Ő kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat."

Az Emberfia eljövetele(C)

21 "Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Nézd, itt a Krisztus! - vagy: Nézd, ott van! Ne higgyétek!

22 Mert hamis krisztusok és hamis próféták jelennek majd meg, jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, megtévesszék a választottakat.

23 Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!"

24 "Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik,

25 a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.

26 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel;

27 és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig."

28 "Tanuljátok meg a fügefáról vett példázatot: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

29 Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt.

30 Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.

31 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el."

32 "Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.

33 Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!

34 Ahogy az idegenbe készülő ember, amikor elhagyta házát, átadta szolgáinak a hatalmat, és kiadta mindenkinek a maga munkáját, az ajtóőrnek is megparancsolta, hogy vigyázzon.

35 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor jön meg a ház ura; lehet este vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel:

36 nehogy, amikor hirtelen megjön, alva találjon benneteket!

37 Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!"

13  Mikor pedig a templomból kiméne, monda néki egy az õ tanítványai közül: Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!

Jézus pedig felelvén, monda néki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kõ kövön, a mely le nem romboltatik.

Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, a templom átellenében, megkérdezék õt magukban Péter, Jakab, János és András:

Mondd meg nékünk, mikor történnek meg ezek; és mi [lesz] a jel, a mikor mindezek beteljesednek?

Jézus pedig felelvén nékik, kezdé mondani: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.

Mert sokan jõnek majd az én nevemben, a kik azt mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek.

Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreirõl, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de [ez] még nem a vég.

Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok.

Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul õ nékik.

10 De elõbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között.

11 Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok elõre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.

12 Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülõk ellen, és megöletik õket.

13 És lesztek gyûlöletesek mindenki elõtt az én nevemért; de a ki mindvégig megmarad, az megtartatik.

14 Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, a melyrõl Dániel próféta szólott, ott állani, a hol nem kellene (a ki olvassa, értse meg), akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;

15 A háztetõn levõ pedig le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen;

16 És a mezõn levõ haza ne térjen, hogy ruháját elvigye.

17 Jaj pedig a terhes és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban.

18 Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen.

19 Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, a milyenek a világ kezdete óta, a melyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek.

20 És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, a kiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.

21 Ha pedig akkor ezt mondja néktek valaki: Ímé itt a Krisztus, vagy: Ímé amott, ne higyjétek.

22 Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, [még] a választottakat is.

23 Ti pedig vigyázzatok; ímé elõre megmondottam néktek mindent.

24 De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,

25 És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levõ hatalmasságok megrendülnek.

26 És akkor meglátják az embernek Fiát eljõni felhõkben nagy hatalommal és dicsõséggel.

27 És akkor elküldi az õ angyalait, és egybegyûjti az õ választottait a négy szelek felõl, a föld végsõ határától az ég végsõ határáig.

28 A fügefáról vegyétek pedig a példát. A mikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.

29 Azonképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó elõtt.

30 Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, a míg meg nem lesznek mindezek.

31 Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.

32 Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.

33 Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jõ el az az idõ.

34 Úgy mint az az ember, a ki messze útra kelve, házát elhagyván, és szolgáit felhatalmazván, és kinek-kinek a maga dolgát megszabván, az ajtónállónak is megparancsolta, hogy vigyázzon.

35 Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-é vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel?

36 Hogy, ha hirtelen megérkezik, ne találjon titeket aludva.

37 A miket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!