Add parallel Print Page Options

Jézus bevonul Jeruzsálembe(A)

11 Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél, elküldött tanítványai közül kettőt,

és így szólt hozzájuk: "Menjetek az előttetek levő faluba, és mindjárt, amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide.

Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért teszitek ezt? - mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi."

El is mentek, meg is találták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották.

Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: "Miért teszitek ezt, miért oldjátok el a szamárcsikót?"

Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta; és akkor elengedték őket.

Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá.

Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat;

akik pedig előtte és utána mentek, ezt kiáltották: "Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében!

10 Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!"

11 Jézus ekkor bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.

Read full chapter

Jézus bevonul Jeruzsálembe(A)

28 Miután ezeket elmondta, tovább haladt Jeruzsálem felé.

29 Amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik:

30 "Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide.

31 Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? - mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá."

32 Ekkor a küldöttek elmentek, és mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik.

33 Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: "Miért oldjátok el a szamárcsikót?"

34 Ők így feleltek: "Mert az Úrnak van szüksége rá."

35 Azután elvezették azt Jézushoz, felsőruhájukat ráterítették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust.

36 Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat.

37 Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak,

38 és ezt kiáltották: "Áldott, a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!"

Read full chapter

Jézus bevonul Jeruzsálembe(A)

12 Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,

13 pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: "Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!"

14 Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva:

15 "Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve."

16 Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla.

17 A sokaság, amely vele volt, amikor Lázárt kihívta a sírból, és feltámasztotta a halálból, most bizonyságot tett mellette.

18 Elébe is azért vonult ki a sokaság, mert hallották, hogy ezt a jelt tette.

19 A farizeusok pedig így szóltak egymáshoz: "Látjátok, hogy semmit sem tudtok elérni: íme, a világ őt követi!"

Read full chapter