Márk 10:35-45
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Ki ülhet Jézus jobb és bal oldalán?(A)
35 Jakab és János — Zebedeus fiai — Jézushoz fordultak: „Mester, szeretnénk kérni tőled valamit.”
36 „Mit kívántok?” — kérdezte ő.
37 „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen, amikor majd dicsőségesen uralkodni fogsz!” — mondták a testvérek.
38 Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Képesek vagytok-e kiinni azt a poharat[a], amelyet nekem ki kell innom? Be tudtok-e merítkezni azzal a bemerítkezéssel, amellyel nekem kell bemerítkeznem?”[b]
39 A testvérek így válaszoltak: „Igen, meg tudjuk tenni.”
Jézus azt felelte: „Igaz, valóban inni fogtok abból a pohárból, amelyet nekem ki kell innom, és ti is be fogtok merítkezni azzal a bemerítkezéssel, amellyel nekem kell bemerítkeznem. 40 Azt azonban nem én döntöm el, hogy ki ül majd a jobb vagy bal oldalamon. Ezeket a helyeket azok kapják, akiknek a számára Isten elkészítette.”
41 Amikor a másik tíz tanítvány meghallotta, hogy Jakab és János mit kért, megharagudtak rájuk. 42 Ekkor Jézus odahívta őket, és ezt mondta: „Jól tudjátok, hogy az Izráelen kívüli népek uralkodói zsarnokoskodnak az alattvalóik felett, és az előkelők visszaélnek a hatalmukkal. 43 Közöttetek azonban ne így legyen! Éppen ellenkezőleg: aki közületek nagy akar lenni, legyen szolgája a többieknek! 44 Aki pedig az első akar lenni köztetek, az legyen a többiek rabszolgája! 45 Így van ez az Emberfiával is. Ő sem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Azért jött, hogy életét váltságdíjul adja, és ezáltal sokakat megmentsen.”
Read full chapterFootnotes
- Márk 10:38 pohár A „pohár” a Jézusra váró megpróbáltatások és szenvedések jelképe, „kiinni” pedig azt jelenti: elfogadni ezeket, és keresztülmenni rajtuk.
- Márk 10:38 bemerítkeznem A bemerítkezés általában víz alá merülést jelent, itt azonban különleges jelentése van: teljesen alámerülni a szenvedésekbe és megpróbáltatásokba.
Márk 10:35-45
Hungarian Károli
35 És hozzájárulának Jakab és János, a Zebedeus fiai, ezt mondván: Mester, szeretnõk, hogy a mire kérünk, tedd meg nékünk.
36 Õ pedig monda nékik: Mit kívántok, hogy tegyek veletek?
37 Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felõl, másikunk pedig bal kezed felõl üljön a te dicsõségedben.
38 Jézus pedig monda nékik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, a melyet én megiszom; és megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem?
39 Azok pedig mondának néki: Megtehetjük. Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, a melyet én megiszom, megiszszátok, és a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek;
40 De az én jobb és bal kezem felõl való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, a kiknek elkészíttetett.
41 És hallván ezt a tíz tanítvány, haragudni kezdének Jakabra és Jánosra.
42 Jézus pedig magához szólítván õket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettök, és az õ nagyjaik hatalmaskodnak rajtok.
43 De nem így lesz közöttetek; hanem, a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok;
44 És a ki közületek elsõ akar lenni, mindenkinek szolgája legyen:
45 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy õ szolgáljon, és adja az õ életét váltságul sokakért.
Read full chapterCopyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center