Add parallel Print Page Options

Jeremiás vitája honfitársaival

44 Ez az az ige, amely Jeremiáshoz szólt mindazokról a júdaiakról, akik Egyiptomba költöztek, és Migdólban, Tahpanhészban, Nófban és Patrósz földjén laktak:

Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Láttátok, milyen sok veszedelmet hoztam Jeruzsálemre és Júda minden városára. Azok most mind romban állnak és lakatlanok.

Azért van ez, mert gonoszságukkal bosszantottak engem, amikor tömjénezni jártak, és más isteneket tiszteltek, akiket nem ismertek sem ők, sem ti, sem őseitek.

Pedig elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem, és megmondtam, hogy ne kövessetek el olyan utálatos dolgot, amit gyűlölök!

De nem hallgattak és nem figyeltek rájuk, nem tértek meg gonoszságukból, hanem más isteneknek tömjéneztek.

Ezért áradt ki lángoló haragom, és lángolt Júda városaiban meg Jeruzsálem utcáin, úgyhogy rommá és pusztává lettek. Így van ez ma is.

Ezért most így szól az Úr, a Seregek Istene, Izráel Istene: Miért követtek el ilyen nagy gonoszságot a magatok kárára, amely miatt kiirtanak Júdában férfit és nőt, gyermeket és csecsemőt, és még maradékotokat sem hagyják meg?!

Hiszen bosszantotok engem kezetek csinálmányaival, és más isteneknek tömjéneztek Egyiptomban, ahová jöttetek, hogy itt lakjatok mint jövevények. Emiatt kiirtanak benneteket, átkozottak és gyalázatosak lesztek a föld valamennyi népe között.

Talán elfelejtettétek őseitek gonoszságát, Júda királyainak és feleségeiknek gonoszságát, a magatok és feleségeitek gonoszságát, amelyet Júdában és Jeruzsálem utcáin követtek el?

10 Nem alázkodtak meg a mai napig sem, nem féltek, és nem éltek törvényem és rendelkezéseim szerint, amelyeket nektek és őseiteknek adtam.

11 Ezért így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Én most ellenetek fordulok, veszedelmet hozok rátok, és kiirtom egész Júdát.

12 Elragadom Júda maradékát, akik elhatározták, hogy Egyiptomba mennek, és ott laknak mint jövevények. Megsemmisülnek mindnyájan Egyiptom országában. Fegyver által esnek el, éhség miatt vesznek el, a nép apraja-nagyja fegyver és éhség miatt hal meg: átok, rémület, szidalom és gyalázat éri utol őket.

13 Megbüntetem az Egyiptomba települőket, ahogyan Jeruzsálemet is megbüntettem fegyverrel, éhínséggel és dögvésszel!

14 Nem menekül és nem szabadul meg senki Júda maradékából, akik Egyiptomba mentek, hogy ott lakjanak mint jövevények. Nem térhetnek vissza Júdába, pedig sóvárognak arra, hogy újból ott lakjanak. De nem térhet vissza, csak néhány menekült!

15 Akkor mindazok a férfiak, akik tudták, hogy feleségeik más isteneknek szoktak tömjénezni, és mindazok az asszonyok, akik nagy tömegben ott álltak, meg az egész nép, amely Egyiptomban, Patrószban lakott, így válaszoltak Jeremiásnak:

16 Nem engedelmeskedünk neked abban, amit az Úr nevében hirdettél nekünk,

17 hanem mindazt megtesszük, amit kimondtunk: tömjénezünk az ég királynőjének, és italáldozatot mutatunk be neki, ahogyan tettük mi és atyáink, királyaink és vezetőink Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin. Mert akkor jóllaktunk kenyérrel, jó dolgunk volt, és nem kerültünk veszedelembe.

18 De amióta abbahagytuk a tömjénezést az ég királynőjének, és nem mutatunk be neki italáldozatot, azóta mindenben szűkölködünk, fegyver és éhínség miatt pusztulunk.

19 És ha az ég királynőjének tömjénezünk - mondták az asszonyok -, és italáldozatot mutatunk be neki, talán férjeink tudta nélkül készítünk áldozati süteményeket, amelyek őt ábrázolják, és úgy mutatunk be neki italáldozatot?

20 Amikor a férfiak, az asszonyok és az egész nép így válaszolt Jeremiásnak, ő ezt mondta az egész népnek:

21 Éppen ezt a tömjénezést nem tudta elfelejteni az Úr: azt, hogy Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin tömjéneztetek ti, őseitek, királyaitok, vezetőitek és az ország népe, és ezt vette szívére!

22 Nem tűrhette tovább az Úr gonosz tetteiteket és utálatos szokásaitokat, amelyeket követtetek. Ezért lett országotok rommá és pusztasággá, gyalázatossá és lakatlanná, amilyen az ma is!

23 Mivel tömjéneztetek, vétkeztetek az Úr ellen, és nem hallgattatok az Úr szavára, nem éltetek az ő törvénye, rendelkezései és intelmei szerint, azért ért utol benneteket ez a veszedelem. Így van ez ma is!

24 Azután ezt mondta Jeremiás az egész népnek és az asszonyoknak: Halljátok meg az Úr igéjét ti júdaiak mindnyájan, akik Egyiptomban vagytok!

25 Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Ti és feleségeitek megtettétek, amit kimondtatok: Teljesítjük fogadalmainkat, amelyeket megfogadtunk, hogy tömjénezünk az ég királynőjének, és italáldozatot mutatunk be neki. Jól van, tartsátok meg fogadalmaitokat, és teljesítsétek fogadalmaitokat!

26 De halljátok meg az Úr igéjét ti júdaiak mindnyájan, akik Egyiptomban laktok: Megesküdtem az én nagy nevemre - mondotta az Úr -, hogy egyetlen júdai ember sem ejti ki többé a nevemet egész Egyiptomban így: Az én Uramra, az élő Úrra mondom!

27 Gondom lesz rájuk, de kárukra és nem javukra. Mert elpusztulnak, végük lesz fegyver és éhség miatt azoknak a júdaiaknak, akik Egyiptomban vannak.

28 De akik megmenekülnek a fegyvertől, vissza fognak térni Egyiptomból Júdába, szám szerint kevesen. Majd megtudja Júda maradéka, mindazok, akik Egyiptomba mentek, hogy ott lakjanak mint jövevények, hogy kinek a szava valósul meg, az enyém, vagy az övék?!

29 Ez lesz annak a jele - így szól az Úr -, hogy megbüntetlek benneteket ezen a helyen, és akkor megtudjátok, hogy valóra válik az, amit romlásotokról mondtam.

30 Így szól az Úr: Én Hofra fáraót, Egyiptom királyát, ellenségeinek a kezébe adom, azoknak a kezébe, akik életére törnek, ahogyan Cidkijját, Júda királyát is Nebukadneccar babilóniai király kezébe adtam, aki ellensége volt, és életére tört.

44  Az a szó, a mely lõn Jeremiáshoz, minden Júdabeliek felõl, a kik laknak vala Égyiptom földében, a kik laknak vala Migdolban, Táfnesben, Nófban és Pátrosz földében, mondván:

Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ti láttátok mindazt a veszedelmet, melyet ráhoztam volt Jeruzsálemre és Júdának minden városaira, és ímé, azok most pusztává lettek, és senki sem lakozik bennök.

Az õ gonoszságokért, a melyet cselekedtek, hogy felingereljenek engem, elmenvén, hogy áldozatot vigyenek és szolgáljanak az idegen isteneknek, a kiket õk nem ismernek vala, sem ti, sem a ti atyáitok.

És elküldöttem hozzátok minden szolgámat, a prófétákat, és pedig jó reggel küldém el, mondván: Kérlek, ne cselekedjétek ez útálatos dolgot, a mit gyûlölök.

De nem hallgattak, és a fülöket sem hajtották arra, hogy megtérjenek az õ gonoszságokból, és idegen isteneknek ne áldozzanak.

Azért kiömlött az én bosszúm és az én haragom, és felgerjedt Júda városaiban és Jeruzsálem utczáin, és pusztasággá és sivataggá lõnek mind e napig.

Most azért ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, az Izráel Istene: Miért szereztek nagy veszedelmet a ti lelketek ellen, hogy kipusztítsatok közületek férfit és asszonyt, gyermeket és csecsemõt Júda kebelébõl, hogy magatoknak még csak maradékot se hagyjatok;

Ingerelvén engem a ti kezeitek alkotásaival, áldozván az idegen isteneknek Égyiptom földén, a melyre ti tartózkodni jöttetek be, hogy veszedelmet szerezzetek magatoknak, és hogy átokban és gyalázatban legyetek e földnek minden nemzeténél?

Vajjon elfelejtkeztetek-é a ti atyáitok gonoszságairól és a Júda királyainak gonoszságairól és az õ feleségeiknek gonoszságairól és a ti gonoszságaitokról, a ti feleségeiteknek gonoszságairól, a melyeket Júdának földén cselekedtetek és Jeruzsálemnek utczáin?

10 Nem alázták meg magokat mind e mai napig se, és nem féltek, sem az én törvényem szerint nem jártak, sem az én parancsolataim szerint, a melyeket elõtökbe és a ti atyáitok elébe adtam.

11 Azért ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én ellenetek fordítom orczámat veszedelemre, és hogy az egész Júdát kipusztítsam.

12 És felveszem Júdának maradékát, a kik magok elé tûzték, hogy bemennek Égyiptom földére, hogy ott lakozzanak, és mindnyájan megemésztetnek Égyiptom földén, elesnek fegyver miatt, megemésztetnek éhség miatt, kicsinytõl fogva nagyig: fegyver és éhség miatt halnak meg, és átokká, csudává, szidalommá és gyalázattá lesznek.

13 És megfenyítem azokat, a kik Égyiptom földében lakoznak, miképen megfenyítettem a Jeruzsálem[beliek]et fegyverrel, éhséggel és döghalállal.

14 És a Júda maradékai közül, a kik ide jöttek, hogy Égyiptom földében tartózkodjanak, senki sem menekül és szabadul meg, hogy visszatérjen Júdának földébe, a hova lelkök hajtja õket, hogy oda visszatérjenek és ott lakozzanak; mert nem térnek vissza, hanem csak a kik menekülnek.

15 És felelének Jeremiásnak mindama férfiak, a kik tudják vala, hogy az õ feleségeik az idegen isteneknek áldozának, és mindazok az asszonyok, a kik ott állnak vala nagy tömegben, és az egész nép, a mely Égyiptom földén, Pátroszban lakozik vala, mondván:

16 Abban a dologban, a mi végett szóltál nékünk az Úr nevében, nem hallgatunk reád;

17 Hanem csak azt cselekeszszük, a mit mi a mi szánkkal fogadtunk, hogy füstölõ áldozatot viszünk az ég királynéjának, és néki italáldozattal áldozunk, miképen cselekedtünk mi és a mi atyáink és a mi királyaink és a mi fejedelmeink Júda városaiban és Jeruzsálemnek utczáin, mert akkor beteltünk kenyérrel, és jó dolgunk volt, és semmi rosszat nem láttunk.

18 De a mióta nem áldozunk többé az ég királynéjának füstöléssel, és nem viszünk néki italáldozatot: mindenben szûkölködünk, és fegyver és éhség miatt emésztetünk.

19 És hogyha mi az ég királynéjának füstölve áldozunk és néki italáldozatot viszünk: vajjon a mi férjeink híre nélkül csinálunk-é néki béleseket, hogy õt tiszteljük, és néki itali áldozatot vigyünk?

20 Szóla azért Jeremiás az egész népnek, a férfiaknak és az asszonyoknak és az egész népnek, a kik e szót felelték néki, mondván:

21 Avagy a jó illatról, a melyet Júda városaiban és Jeruzsálem utczáin füstöltetek ti és a ti atyáitok, a ti királyaitok és a ti fejedelmeitek és a föld népe: nem arról emlékezett-é meg az Úr, és nem az jutott-é néki eszébe?

22 És nem szenvedhette tovább az Úr a ti cselekedeteitek gonoszságát, az útálatosságok miatt, a melyeket cselekedtetek, és pusztasággá lett a ti földetek és csudává és átokká, annyira, hogy senki sem lakja mind e napig,

23 A miatt, hogy füstölve áldoztatok, és vétkeztetek az Úr ellen, és nem hallgattatok az Úr szavára, és az õ törvénye és az õ parancsolatai és az õ tanúbizonyságai szerint nem jártatok, azért következett ti reátok ez a veszedelem mind e napig.

24 Monda továbbá Jeremiás az egész népnek és az összes asszonyoknak: Halljátok meg az Úr szavát mind, ti Júdabeliek, kik Égyiptom földén vagytok.

25 Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene, mondván: Ti és a ti feleségeitek szóltatok a ti szájatokkal, és végbevittétek a ti kezeitekkel, mondván: Bizonyára teljesítjük a mi fogadásainkat, a melyeket fogadtunk az ég királynéjának, hogy füstölve áldozzunk, és néki italáldozatot vigyünk. Megerõsítvén megerõsítettétek a ti fogadásaitokat, és megcselekedvén megcselekedtétek a ti fogadásaitokat.

26 Azért halljátok meg az Úr szavát mind, ti Júda[beliek,] a kik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni, mondván: Él az Úr Isten, egész Égyiptom földén!

27 Ímé, én vigyázok reájok az õ kárukra és nem javukra, és megemésztetik Júdának minden férfia, a kik Égyiptom földén vannak, fegyver miatt, éhség miatt, mígnem mind elfogynak.

28 De a kik a fegyvertõl megszabadulnak, visszatérnek Égyiptom földérõl Júdának földére, szám szerint kevesen, és mind megtudják Júdának maradékai, a kik bementek Égyiptom földébe, hogy ott tartózkodjanak: melyik szó teljesedik be, az enyém-é vagy az övék?

29 És ez lesz néktek a jel, azt mondja az Úr, hogy én meglátogatlak titeket ezen a helyen, hogy megtudjátok, hogy bizonyára megállanak az én beszédeim a reátok következendõ veszedelem felõl.

30 Ezt mondja az Úr: Ímé, én odaadom Faraó Ofrát, Égyiptom királyát az õ ellenségeinek kezébe és az õ lelkét keresõk kezébe, miképen odaadtam Sedékiást, a Júda királyát Nabukodonozornak, a babiloni királynak, az õ ellenségének és az õ lelkét keresõnek kezébe.