Add parallel Print Page Options

Ítélet a szövetség megszegése miatt

11 Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak:

Halljátok meg a szövetség igéit, és mondjátok el Júda férfiainak és Jeruzsálem lakóinak!

Ezt mondd nekik: Így szól az Úr, Izráel Istene: Átkozott az az ember, aki nem hallgat annak a szövetségnek az igéire,

amelyet őseiteknek parancsoltam azon a napon, amikor kihoztam őket Egyiptomból, a vaskohóból, és ezt parancsoltam: Hallgassatok szavamra, és teljesítsétek mindazt, amit én parancsolok nektek! Akkor népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.

És megtartom azt az esküt, amelyet őseiteknek tettem, hogy nekik adom a tejjel és mézzel folyó földet, ahogyan van ez ma is. Én pedig így válaszoltam: Bizony, így van, Uram!

Akkor ezt mondta nekem az Úr: Hirdesd mindezeket az igéket Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin: Halljátok meg, és teljesítsétek ennek a szövetségnek az igéit!

Mert attól fogva, hogy felhoztam őseiteket Egyiptomból, a mai napig állandóan intettem őket. Idejében intettem, hogy hallgassanak szavamra.

De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem mindenki a maga megátalkodott gonosz szíve szerint élt. Ezért végrehajtottam rajtuk a szövetségnek minden igéjét, amelyeket azért parancsoltam, hogy teljesítsék, de nem teljesítették.

Majd ezt mondta nekem az Úr: Föllázadtak ellenem Júda férfiai és Jeruzsálem lakói!

10 Visszatértek őseik korábbi bűneihez, akik nem voltak hajlandók hallgatni igéimre, más isteneket követtek, és azokat tisztelték. Izráel és Júda háza megszegte a szövetséget, melyet őseikkel kötöttem.

11 Ezért így szól az Úr: Veszedelmet hozok rájuk, amely elől nem tudnak elmenekülni. Segítségért kiáltanak majd hozzám, de nem hallgatom meg őket.

12 Akkor majd mehetnek Júda városai és Jeruzsálem lakói, és kiálthatnak segítségért azokhoz az istenekhez, akiknek tömjénezni szoktak, de azok nem tudják megszabadítani őket a veszedelem idején.

13 Mert ahány városod van, Júda, annyi az istened, és ahány utcád van, Jeruzsálem, annyi oltárt készítettél a gyalázatos bálványnak; oltárokat, hogy azokon tömjénezzél a Baalnak!

14 Te pedig ne imádkozz ezért a népért, és ne mondj értük esdeklő imádságot! Nem hallgatom meg őket, amikor segítségül kiáltanak hozzám a veszedelem miatt!

Nem használ az áldozat

15 Mit akarsz, kedves népem, templomomban? Sok ravasz tervedet elérni? Szent hússal elhárítani a rád váró veszedelmet, és azután nevetni?

16 Zöldellő, szép gyümölcsű és formás olajfának nevezett el téged az Úr. Nagy vihar zúgása közben lángba borította lombját, letördelte ágait.

17 A Seregek Ura, aki elültetett téged, elhatározta, hogy veszedelmet hoz Izráel és Júda házára gonoszságuk miatt, amelyet a maguk kárára követtek el, mert a Baalnak áldoztak, hogy bosszantsanak engem.

Az anátótiak meg akarják ölni Jeremiást

18 Az Úr tudatta velem, ezért tudom, mit akarnak tenni velem; megmutatta nekem.

19 Én pedig olyan voltam, mint a vágóhídra hurcolt gyanútlan bárány. Nem tudtam, hogy ilyen terveket szőttek ellenem: Irtsuk ki ezt a fát gyökerestül! Vágjuk ki az élők földjéből, hogy nevét se említsék többé!

20 Ó, Seregek Ura, igaz bíró, vesék és szívek vizsgálója! Hadd lássam, hogy állsz bosszút rajtuk, mert eléd tártam ügyemet!

21 Azért ezt mondta az Úr az anátóti emberekről, akik életedre törnek, és azt mondták, hogy ne prófétálj az Úr nevében, mert saját kezükkel ölnek meg;

22 azért ezt mondja a Seregek Ura: Én megbüntetem őket: az ifjak fegyver által fognak meghalni, fiaik és leányaik pedig éhen halnak.

23 Senki sem marad meg közülük, mert veszedelmet hozok az anátóti emberekre a büntetés esztendejében.

11  Az a beszéd, a melyet az Úr beszélt Jeremiásnak, mondván:

Halljátok meg e szövetség igéit, és beszéljétek el Júda férfiainak és Jeruzsálem lakosainak!

Ezt mondjad azért nékik: Így szól az Úr, Izráelnek Istene: Átkozott mindenki, a ki meg nem hallja e szövetségnek igéit,

A melyet akkor parancsoltam a ti atyáitoknak, a mikor kihoztam õket Égyiptom földérõl, a vaskemenczébõl, mondván: Halljátok meg az én szómat, és cselekedjétek mindazokat, a miket én parancsolok néktek, és népemmé lesztek, én pedig Istenetekké leszek néktek;

Hogy beteljesítsem az esküvést, a melylyel megesküdtem a ti atyáitoknak, hogy nékik adom a téjjel és mézzel folyó földet, a mint most van ez! És felelék, és mondám: Ámen, Uram!

És monda az Úr nékem: Kiáltsd mindez igéket Júda városaiban és Jeruzsálem utczáin, mondván: Halljátok e szövetség igéit, és cselekedjétek azokat!

Mert kérve kértem a ti atyáitokat, a mikor felhoztam õket Égyiptom földérõl, mind e napig, szünetlenül kérvén és mondván: Halljátok meg az én szómat!

De nem hallották, még fülöket sem hajtották [arra,] hanem ment kiki az õ gonosz szívének hamissága után, és rájok szabtam e szövetségnek minden igéjét, a melyeket azért parancsoltam, hogy megcselekedjék, de nem cselekedték.

És monda az Úr nékem: Pártütés van a Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai között.

10 Visszatértek az õ atyáiknak elébbi bûneire, a kik nem akarták hallani az én igéimet, és õk magok [is] idegen istenek után járnak, hogy azoknak szolgáljanak. Izráel háza és Júda háza megszegte az én szövetségemet, a melyet az õ atyáikkal kötöttem.

11 Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én veszedelmet hozok reájok, a melybõl ki nem menekülhetnek, és kiáltanak majd én hozzám, de nem hallgatom meg õket.

12 És elmennek Júda városai és Jeruzsálem lakosai, és kiáltanak az istenekhez, a kiknek õk áldozni szoktak, de [azok] nem oltalmazzák meg õket az õ nyomorúságuk idején.

13 Mert városaidnak száma szerint voltak néked isteneid, oh Júda, és Jeruzsálem utczáinak száma szerint készítettétek a gyalázatnak oltárait, az oltárokat, hogy áldozzatok a Baálnak!

14 Te azért ne esdekelj e népért, és egy kiáltó és esdeklõ szót se ejts érettök, mert én meg nem hallgatom õket, mikor kiáltanak majd hozzám az õ nyomorúságuk miatt.

15 Mi köze az én kedveltemnek az én házamhoz? Temérdek istentelenséget cselekedtél; a szent húst abbahagytad; mikor gonoszságban vagy, akkor örvendezel.

16 Lombos, szép formás gyümölcsû olajfa nevet adott néked az Úr. Nagy vihar morajánál tüzet gyújta rajta, és leromlottak az ágai.

17 A Seregek Ura, a ki plántált téged, rosszat végzett felõled Izráel házának és Júda házának rosszasága miatt, a mit elkövettek magokban, hogy engemet haragra ingereljenek, áldozván a Baálnak.

18 Az Úr tudtul adta nékem, és én tudtam; te láttattad meg velem az õ cselekedeteiket is!

19 Én pedig olyan valék, mint a mészárszékre hurczolt szelíd bárány, és nem tudtam, hogy terveket szõttek ellenem, [mondván:] Pusztítsuk el [e] fát gyümölcsével együtt; irtsuk ki ezt az élõk földébõl, hogy még a nevét se emlegessék többé!

20 És oh Seregek Ura, igaz biró, veséknek és szívnek vizsgálója: hadd lássam a te bosszúállásodat rajtok, mert néked jelentettem meg az én ügyemet!

21 Azért ezt mondja az Úr az Anatóthbeli embereknek, a kik életedre törnek és ezt mondják: Ne prófétálj az Úr nevében, hogy meg ne halj a mi kezünk által!

22 Azért ezt mondja a Seregek Ura: Ímé, én megfenyítem õket; az ifjak fegyver által halnak meg, fiaik és leányaik [pedig] meghalnak éhen.

23 És senki sem marad meg közülök, hogyha veszedelmet hozok az Anatóthbeli emberekre, az õ büntetésök esztendejét.

A Szövetség megtörése

11 Az Örökkévaló szava érkezett Jeremiáshoz:

„Figyelj arra, amit a Szövetség szavai jelentenek, és mondd el Jeruzsálem polgárainak és Júda többi lakóinak! Ezt üzeni nektek az Örökkévaló, Izráel Istene: Átkozott legyen, aki nem tartja meg a Szövetséget, amelyet akkor parancsoltam őseiteknek, amikor kihoztam őket Egyiptomból, a »vasolvasztó kohóból«.[a] Azt mondtam nekik: Hallgassatok rám, tegyétek meg, amit mondok nektek, és engedelmeskedjetek parancsaimnak, hogy népemmé legyetek, én pedig Istenetekké legyek.

Azért mondtam ezt, hogy beteljesítsem az őseiteknek esküvel adott ígéretemet: hogy nekik adjom a tejjel-mézzel folyó földet — azt, amelyen ma laktok.”

Én pedig azt válaszoltam: Ámen, Örökkévaló!

Az Örökkévaló ezt mondta nekem: „Hirdesd ki ezt az üzenetet Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin: Engedelmesen figyeljetek arra, amit a Szövetség szavai jelentenek, és éljetek aszerint! Mert attól a naptól fogva, amelyen kihoztam őseiteket Egyiptomból, mind a mai napig újra meg újra figyelmeztettem őseiteket, és most titeket is, hogy hallgassatok rám, és engedelmeskedjetek! Idejében figyelmeztettem őket, de nem hallgattak rám, s nem akartak engedelmeskedni. Inkább gonosz szívük kívánságait követték. Emiatt beteljesítettem rajtuk e Szövetség igéit, amelyről azt parancsoltam nekik, hogy teljesítsék azokat, de nem tartották meg.”

Azt mondta nekem az Örökkévaló: „Júda népe és Jeruzsálem lakossága titokban összefogott ellenem. 10 Megint ugyanazokat a bűnöket követik el, mint őseik, akik nem akartak rám hallgatni. Újra más isteneket imádnak, s azokat követik. Bizony, Izráel és Júda népe egyaránt megtörte a Szövetséget, amelyet őseikkel kötöttem.

11 Emiatt olyan veszedelmet hozok rájuk, amelyből nem menekülhetnek — mondja az Örökkévaló. — Ha kiáltanak is hozzám segítségért, nem fogom meghallgatni. 12 Akkor majd Júda városai és Jeruzsálem lakói nagy nyomorúságukban azokhoz az istenekhez kiáltanak segítségért, akiknek tömjénfüsttel áldoztak, de azok egyáltalán nem segítenek rajtuk. 13 Hiszen annyi istenetek van, ahány város Júdában, és annyi oltárotok az utálatos bálványaitoknak és Baálnak, ahány utca van Jeruzsálemben!

14 Te pedig, Jeremiás, ne imádkozz ezért a népért, ne könyörögj, se ne járj közben értük, mert úgysem hallgatom meg segélykiáltásukat, amikor majd bajba kerülnek!”

A zöldellő olajfa pusztulása

15 „A nép, amelyet szeretek, gonoszságokat követett el. Mi keresnivalójuk van hát házamban? Azt képzelik, fogadalmakkal és áldozatokkal elkerülhetik a büntetést, s majd örülhetnek gonoszságaikban?”

16 Egykor az Örökkévaló szép termetű, jó gyümölcsű, zöldellő olajfának nevezett téged! De most, nagy vihar mennydörgésénél tűzbe borítja koronádat, és letördeli ágaidat![b] 17 Az Örökkévaló, a Seregek Ura ültetett el téged, s ő mondott ítéletet fölötted a sok gonoszság miatt, amelyeket Izráel és Júda népe elkövetett. Bizony megharagították az Örökkévalót, mert Baálnak áldoztak!

Jeremiást meg akarják ölni a saját falujában

18 Az Örökkévaló mutatta meg nekem, így tudtam meg, hogy mit terveznek Anatótban[c] ellenem. 19 Olyan voltam, mint a szelíd bárány, amelyet a vágóhídra visznek. Nem sejtettem, hogy gonosz terveket szőnek ellenem: „Vágjuk ki ezt a fát gyümölcsével együtt! Vágjuk ki az élők közül, még a nevét se emlegessék többé!”

20 Akkor ezt mondtam az Örökkévalónak:

Örökkévaló, Seregek Ura, aki igazságosan ítélsz,
    megvizsgálod a szíveket és gondolatokat,
hozzád fordulok panaszommal,
    állj bosszút rajtuk, kérlek!

21 Anatót lakói az életemre törtek: azt mondták, hogy ne prófétáljak az Örökkévaló nevében, különben saját kezükkel ölnek meg.

22 Akkor az Örökkévaló, a Seregek Ura ezt mondta nekem: „Megbüntetem őket! Az ifjakat fegyver öli meg, a gyerekek pedig éhen halnak. 23 Senki sem marad életben közülük, mert veszedelmet hozok Anatót lakóira, amikor eljön megbüntetésük ideje.”

Footnotes

  1. Jeremiás 11:4 vasolvasztó kohó Itt valóban a vasérc olvasztására szolgáló kohóról van szó! Kezdetleges ércolvasztó kohókat már abban a korban is használtak vas és bronz kiolvasztására, és öntött tárgyak készítésére.
  2. Jeremiás 11:16 Ez a két vers az eredeti héber szövegben nehezen olvasható és értelmezhető.
  3. Jeremiás 11:18 Anatót Jeremiás szülőfaluja volt. Lakosai — még Jeremiás rokonai is — meg akarták ölni a prófétát.