Add parallel Print Page Options

A gibeoniak cselvetése

Mindezeket megtudták a hettiták, emóriak, kánaániak, perizziek, hivviek és jebúsziak királyai is. Ezek a Jordántól nyugatra uralkodtak: a hegyvidéken, a dombvidéken és a Nagy-tenger partja melletti síkságon, egészen a Libanon-hegységig. Összefogtak, hogy együtt harcoljanak Józsué és Izráel ellen.

Gibeon[a] városának lakói is meghallották, hogy Józsué és serege elpusztította Jerikót és Ajt. 4-5 Ők azonban cselhez folyamodtak. Józsuéhoz küldték követeiket, akik régi ruhákat és elnyűtt sarukat viseltek, szamaraikra pedig elnyűtt zsákokat és régi, repedezett és foltozott borostömlőket raktak. Útravaló kenyerük is száraz és penészes volt. Amikor megérkeztek Izráel táborába, amely ekkor Gilgál mellett volt, Józsuéhoz mentek. Ezt mondták neki és Izráel férfiainak: „Messzi országból jöttünk hozzátok. Kössetek szövetséget velünk!”

De az izráeliek ezt kérdezték a hivviektől: „Lehet, hogy ti is Kánaán földjén laktok, akkor pedig nem köthetünk veletek szövetséget.”

A követek ekkor Józsuéhoz fordultak: „Uram, mindannyian szolgáid vagyunk!”

„Kik vagytok, és honnan jöttök?” — kérdezte Józsué.

„Egy távoli országból érkeztünk, Uram. Istened, az Örökkévaló miatt jöttünk hozzátok, mert hallottuk nagy hatalmának hírét, és azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket Egyiptomban tett veletek. 10 Hallottuk, mit tett az emóriak két királyával, Szihónnal, Hesbón királyával és Óggal, Básán királyával, Astárót földjén, a Jordántól keletre. 11 Országunk vezetői és egész népünk így bocsátott útra bennünket, amikor elindultunk: »Vigyetek magatokkal bőven útravalót, keressétek fel Izráel táborát, és mondjátok nekik: Szolgáitok vagyunk, csak kössetek szövetséget velünk!«

12 Nézzétek a kenyerünket, mikor elindultunk még friss és meleg volt, most pedig száraz és morzsálódik! 13 Ezek a borostömlők még újak voltak és borral töltöttük meg mindegyiket — most pedig repedezettek. Ruháinkat és saruinkat is elnyűttük a hosszú úton.”

14 Az izráeli férfiak ettek a gibeoniak kenyeréből, de az Örökkévalótól nem kértek tanácsot. 15 Józsué béke-szövetséget kötött a gibeoniakkal, hogy életben hagyja őket. Ugyanekkor Izráel többi vezetője is megesküdött a gibeoniaknak.

16 Három nappal a szövetségkötés után azonban kiderült, hogy a gibeoniak a közelben laknak, Kánaán területén! 17 Izráel serege elment azokhoz a városokhoz, ahonnan a gibeoni követek jöttek. Gibeon, Kefírá, Beérót és Kirját-Jeárim volt ez a négy város. 18 Mivel Izráel közösségének vezetői szövetséget kötöttek a gibeoniakkal, és megesküdtek nekik az Örökkévalóra, Izráel Istenére, ezért Izráel serege nem támadta meg ezeket a városokat.

Azonban Izráel népe zúgolódott a saját vezetői ellen. 19 A vezetők pedig ezt mondták a népnek: „Mivel megesküdtünk nekik az Örökkévalóra, Izráel Istenére, nem emelhetünk rájuk kezet. 20 Hagyjuk őket életben, mert különben az Örökkévaló haragját vonjuk magunkra az eskü miatt! Nem törhetjük meg a velük kötött szövetséget! 21 Hagyjuk őket életben!” Ezért a gibeoniak ettől fogva Izráel egész közösségét szolgálták: favágók és vízhordók lettek — ahogyan a nép vezetői határoztak. 22 Ezután Józsué hívatta a gibeoniakat, és ezt mondta nekik: „Miért csaptatok be minket? Azt mondtátok, hogy igen messzire laktok, pedig itt laktok a közelben! 23 Legyetek emiatt átkozottak! Mostantól fogva mindig rabszolgák lesztek Izráelben: fát vágtok, és tűzifát meg vizet hordtok Istenünk házához.”

24 A gibeoniak így válaszoltak: „Azért vezettünk félre titeket, Uram, mert féltettük az életünket. Megtudtuk, hogy Istenetek, az Örökkévaló megparancsolta szolgájának, Mózesnek, hogy adja nektek ezt az egész országot. Azt is megparancsolta, hogy Kánaán összes lakosát irtsátok ki. 25 Most pedig a kezedben vagyunk, tégy velünk, ahogyan helyesnek látod!”

26 Így Józsué megmentette a gibeoniakat attól, hogy az izráeliek megöljék őket. 27 Ugyanakkor azt is elrendelte, hogy favágással és vízhordással szolgálják Izráel egész közösségét és az Örökkévaló oltárát azon a helyen, amelyet az Örökkévaló majd kiválaszt oltára számára. Így van ez mind a mai napig.

Footnotes

  1. Józsué 9:3 Gibeon Kánaáni város kb. 11 km-re DNy-ra Ajtól. Lakossága hivviekből állt. Az Örökkévaló parancsa szerint ezt a várost is el kellett volna pusztítania Izráel seregének.