Add parallel Print Page Options

Jób a betegségben is istenfélő marad

Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az Úr előtt.

Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem.

Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem.

A Sátán azonban így válaszolt az Úrnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad!

Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged!

Az Úr ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életére vigyázz!

A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig.

Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült.

A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!

10 De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával.

Jóbot meglátogatja három barátja

11 Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt.

12 Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre.

13 És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.

Lõn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr elõtt. Eljöve a Sátán is közöttök, hogy udvaroljon az Úr elõtt.

És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet.

Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint õ; feddhetetlen, igaz, istenfélõ, bûngyûlölõ. Még erõsen áll a õ feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg õt.

És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Bõrt bõrért; de mindent a mije van, odaad az ember az életéért.

Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg õt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtõl-szembe téged?

Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedbe van õ, csak életét kiméld.

És kiméne a Sátán az Úr elõl, és megveré Jóbot undok fekélylyel talpától fogva a feje tetejéig.

És võn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett.

Monda pedig õ néki az õ felesége: Erõsen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg!

10 Õ pedig monda néki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentõl, a rosszat nem vennõk-é el? Mindezekben sem vétkezék Jób az õ ajkaival.

11 Mikor pedig meghallá Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, a mely esett vala rajta: eljöve mindenik az õ lakó helyébõl: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elvégezék, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják õt.

12 És a mint ráveték szemöket távolról, nem ismerék meg õt, és fenhangon zokognak vala; azután pedig megszaggatá kiki a maga köntösét, és port hintének fejökre ég felé.

13 És ülének vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szóla egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az õ fájdalma.