Add parallel Print Page Options

Segítsetek egymásnak!

Testvéreim, előfordulhat, hogy valaki közületek valamiben vétkezik. Az ilyen testvért gyengéden és szelíden azok igazítsák helyre, akik a Szent Szellem szerint élnek! De ők is vigyázzanak magukra, nehogy ugyanabba a kísértésbe essenek! Segítsetek egymásnak a terhek hordozásában — így engedelmeskedjetek Krisztus törvényének. Ha valaki nem akar másoknak segíteni, mert olyan fontosnak tartja magát, akkor valójában senki, és csak magát csapja be. Ne hasonlítsátok össze magatokat másokkal, hanem mindenki a saját munkáját tegye mérlegre! Akkor csakis a maga munkájával dicsekedhet, hiszen mindenkinek saját magáért kell felelősséget vállalnia.

Akit Isten beszédére tanítanak, az viszonozza ezt a tanítójának, ossza meg a javait vele!

Amit vetsz, azt fogod aratni is

Ne áltassátok magatokat: Istent nem lehet becsapni! Amit vet az ember, azt fogja aratni is! Aki azért tesz valamit, hogy kielégítse a régi természetének kívánságait, annak ez a régi természet romlást és halált fog teremni, és azt is fogja learatni. Aki viszont a Szent Szellem tetszése szerint cselekszik, az a Szent Szellemből arat örök életet. Ne fáradjatok bele, hogy jót tegyetek!

Ha kitartóan végezzük a munkánkat, akkor majd a maga idején aratni is fogunk! 10 Rajta hát! Amíg van lehetőségünk, addig tegyünk jót mindenkivel, de leginkább azokkal, akik hitünk családjához tartoznak!

Befejezés

11 Nézzétek csak, milyen óriási betűkkel írok most a saját kezemmel! 12 Akik megpróbálják rátok erőltetni, hogy körülmetélkedjetek, azok az emberek tetszését keresik. Attól félnek, hogy ha egyedül csak Krisztus keresztjét[a] hirdetik, akkor üldözni fogják őket. 13 Ők körül vannak metélve ugyan, de maguk sem tartják be a Törvény előírásait. Csak azért akarják, hogy körülmetélkedjetek, hogy majd ezzel a testi formasággal dicsekedhessenek.

14 Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével! A kereszten a világ meghalt a számomra, és én is meghaltam a világnak.[b] 15 Mert sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem számít. Kizárólag az új teremtménynek[c] van értéke. 16 Békesség és irgalom mindazoknak, akik ezen igazság szerint élnek, és Isten Izráelének!

17 Ezentúl senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert én olyan sebhelyeket[d] hordozok a testemen, amelyek világosan mutatják, hogy Jézusé vagyok.

18 Urunk, Jézus Krisztusnak kegyelme legyen veletek! Ámen.

Footnotes

  1. Galatákhoz 6:12 Krisztus keresztje Jelképesen: az örömhír, amely Jézus Krisztusról, haláláról és feltámadásáról szól. A „kereszt” Isten megoldása az ember számára, az üdvösségre vezető egyetlen út. A 14. versben is.
  2. Galatákhoz 6:14 A kereszten… a világnak Szó szerint: „számomra a világot keresztre feszítették (kivégezték), és engem is a világ számára.”
  3. Galatákhoz 6:15 új teremtmény Vagy új teremtés, újjáteremtés: azok az emberek, akiket Isten újjáteremtett.
  4. Galatákhoz 6:17 sebhelyeket Pál apostolt, Jézusról való tanúskodása és tanításai miatt sokszor súlyosan megverték, megkorbácsolták — ezeknek a nyomát mutatták a sebhelyek.