Add parallel Print Page Options

Krisztus példája: engedelmessége a kereszthalálig

Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület,

akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.

Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál;

és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:

mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel,

hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult;

megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,

10 hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké;

11 és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Az üdvösség munkálása félelemmel és rettegéssel

12 Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket,

13 mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.

14 Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent,

15 hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban,

16 ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába.

17 Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal;

18 de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.

Timóteus és Epafroditosz elküldése

19 Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam: mi van veletek.

20 Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel;

21 mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval.

22 De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért.

23 Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim.

24 De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek.

25 Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen,

26 mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy megbetegedett.

27 Meg is betegedett halálosan, de az Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék.

28 Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam.

29 Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket,

30 mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.

Ha annakokáért [helye van] Krisztusban az intésnek, ha [helye van] a szeretet vígasztalásának, ha [helye van] a Lélekben való közösségnek, ha [helye van] a szívnek és könyörületességnek,

Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlõ indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén;

Semmit nem cselekedvén versengésbõl, sem hiábavaló dicsõségbõl, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.

Ne nézze kiki a maga [hasznát,] hanem mindenki a másokét is.

Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,

A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [õ] az Istennel egyenlõ,

Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;

És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.

Annakokáért az Isten is felmagasztalá õt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;

10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.

11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére.

12 Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket;

13 Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvébõl.

14 Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek;

15 Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplõtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.

16 Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.

17 De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, [mégis] örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal;

18 Azonképen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.

19 Reménylem pedig az Úr Jézusban, hogy Timótheust rövid nap elküldöm tihozzátok, hogy én is megviduljak, megértvén a ti dolgaitokat.

20 Mert nincsen velem senki hozzá hasonló indulatú, a ki igazán szívén viselné dolgaitokat.

21 Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét.

22 Az õ kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy miképen atyjával a gyermek, együtt szolgált velem az evangyéliom ügyében.

23 Õt azért reménylem, hogy elküldöm, mihelyt meglátom az én dolgaimat, tüstént;

24 Bízom pedig az Úrban, hogy magam is csakhamar el fogok menni.

25 De szükségesnek tartám, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok;

26 Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrõdött a miatt, hogy meghallottátok, hogy õ beteg volt.

27 Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak õ rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jõjjön szomorúságomra.

28 Annakokáért hamarabb küldtem õt haza, hogy meglátván õt, ismét örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom.

29 Fogadjátok azért õt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek:

30 Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, koczkára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen.