Add parallel Print Page Options

Dárius rendelete

Ekkor Dárius parancsot adott, hogy nézzenek utána ennek a levéltárban, ahol a kincseket szokták elhelyezni Babilóniában.

És találtak Ahmetá várában, Média tartományában egy irattekercset, amelyre ez volt írva emlékeztetőül:

Círus király uralkodásának első évében parancsot adott Círus király Isten jeruzsálemi házára nézve: Építsék fel azt a templomot, legyen olyan hely, ahol áldozatokat mutatnak be! Maradjanak meg régi alapjai, legyen a magassága hatvan könyök, szélessége is hatvan könyök!

Három sor legyen kőtömbökből, és egy sor fából. A költséget a király palotájából fedezzék.

Sőt Isten házának az arany- és ezüstedényeit is, amelyeket Nebukadneccar hozott el a jeruzsálemi templomból, és vitt Babilonba, vigyék vissza, hadd kerüljenek újra a helyükre, a jeruzsálemi templomba, és helyezzék el azokat az Isten házában.

Most azért, Tattenaj, a Folyamon túli tartomány helytartója és Setar-Bóznaj meg hivatalnoktársaik, a Folyamon túli tisztviselők, maradjatok onnan távol!

Hagyjátok békén az Isten háza építését! A zsidók helytartója és a zsidók vénei hadd építsék föl Isten házát a régi helyén!

Arra is parancsot adok, mit kell tennetek a zsidók véneinek a támogatására Isten házának az építésében: a király jövedelméből, a Folyamon túli adóból pontosan adják meg a költségeket ezeknek a férfiaknak, hogy ne legyen fennakadás.

Adják meg nekik napról napra hiánytalanul, amire még szükség van: bikákat, kosokat és bárányokat égőáldozatul a menny Istenének, továbbá, búzát, sót, bort és olajat a jeruzsálemi papok rendelkezése szerint,

10 hogy mutassanak be jóillatú áldozatot a menny Istenének, és imádkozzanak a királynak és fiainak az életéért.

11 Arra is parancsot adok, hogy ha valaki ezt a rendeletet megszegi, annak a házából vegyenek ki egy gerendát, és őt akasszák és szegezzék rá, házát pedig tegyék szemétdombbá emiatt.

12 Az Isten pedig, aki ott szerzett nevének lakást, pusztítson el minden olyan királyt és népet, aki arra vetemedik, hogy megszegve ezt a rendeletet, lerombolja Istennek ezt a házát Jeruzsálemben! Én, Dárius adtam ezt a parancsot, pontosan végre kell hajtani!

Az új templom fölszentelése

13 Akkor Tattenaj, a Folyamon túli tartomány helytartója és Setar-Bóznaj meg hivatalnoktársaik pontosan végrehajtották azt a rendeletet, amelyet Dárius király küldött.

14 Így a júdai vének sikeresen folytatták az építkezést Haggeus prófétának és Zakariásnak, Iddó fiának a prófétálása szerint. Be is fejezték az építkezést, ahogyan Izráel Istene megparancsolta, és Círus, Dárius meg Artahsasztá perzsa királyok elrendelték.

15 Elkészítették a templomot Dárius király uralkodásának a hatodik évében, az Adár hónap harmadik napjára.

16 Akkor örömmel ünnepelték meg Izráel fiai, a papok, a léviták meg a többiek, akik a fogságból hazatértek, az Isten háza fölszentelését.

17 Az Isten háza fölszentelésekor bemutattak áldozatul száz bikát, kétszáz kost, négyszáz bárányt, és vétekáldozatul az egész Izráelért tizenkét kecskebakot, Izráel törzseinek a száma szerint.

18 Azután Isten szolgálatába állították Jeruzsálemben a papokat rendjeik szerint és a lévitákat osztályaik szerint, ahogyan meg van írva Mózes könyvében.

19 Azután a fogságból hazatértek megtartották a páskát az első hónap tizennegyedik napján.

20 Mert a papok és a léviták egy emberként megtisztították magukat, mindnyájan tiszták lettek, és levágták a páskabárányt mindazoknak, akik a fogságból hazatértek, szolgatársaiknak, a papoknak és önmaguknak.

21 És megették azt a fogságból hazatért izráeliek, meg mindazok, akik hozzájuk csatlakozva elkülönültek az ország pogány népeinek a tisztátalanságától, és az Úrhoz, Izráel Istenéhez folyamodtak.

22 Megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét is hét napon át örvendezve, mert megörvendeztette őket az Úr azzal, hogy hozzájuk fordította Asszíria királyának a szívét, az pedig támogatta őket, hogy dolgozhassanak Istennek, Izráel Istenének a házán.

Ekkor Dárius király megparancsolá, hogy nézzenek utána a könyvek tárházában, hol a kincseket tartják vala Babiloniában.

És találtaték Akhméta várában, a mely Média tartományában van, egy tekercs, melyre emlékezetül ez vala írva:

"Czírus király elsõ esztendejében, Czírus király parancsolatot adott Isten házára nézve, mely Jeruzsálemben van, hogy e ház építtessék meg, oly helyül, hol áldozatokat áldoznak; s alapzati felemeltetvén, magassága hatvan sing, szélessége is hatvan sing legyen.

A nagy kövek rétege három s a fa rétege legyen egy, a költség pedig a király házából adassék.

Sõt az Isten házának arany és ezüst edényeit is, a melyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból s vitt vala Babilóniába, adják vissza, hogy jussanak el azok a jeruzsálemi templomba, helyökre, s te helyezd el azokat az Isten házába."

Mostan azért Tattenai folyóvizen túli helytartó, Sethar- bóznai és társaik, és az Afarsakeusok, a kik a folyóvizen túl [laknak,] távol legyetek onnan!

Hagyjátok, hadd épüljön meg Istennek ama háza! A zsidók helytartója és a zsidók vénei építsék meg Isten ama templomát a maga helyén!

És megparancsolom azt is, hogy mit cselekedjetek a zsidók ama véneivel, hogy megépítsék Isten ama házát; tudniillik a király folyóvizen túl való adójának kincseibõl pontosan költség adassék ama férfiaknak, és pedig félbeszakítás nélkül,

És a mik szükségesek, tulkok, kosok, bárányok, égõáldozatra a menny Istenének, búza, só, bor, és olaj, a jeruzsálemi papok szava szerint adassanak nékik naponként és pedig mulasztás nélkül,

10 Hogy vihessenek jó illatú áldozatot a menny Istenének, és könyörögjenek a királynak és fiainak életéért.

11 És megparancsolom azt is, hogy valaki e rendelést megszegi, annak házából szakíttassék ki egy gerenda s felállíttatván szegeztessék reá, háza pedig szemétdombbá tétessék e miatt.

12 Az Isten pedig, a ki nevének ott szerze lakást, megrontson minden királyt és népet, a ki felemelendi kezét, hogy megszegje [e rendelést], hogy elpusztítsa Istennek ama házát, mely Jeruzsálemben van. Én, Dárius parancsoltam, pontosan megtörténjék.

13 Akkor Tattenai folyóvizen túli helytartó, Sethar-bóznai és társaik, miután Dárius [ily rendelést] küldött, ahhoz képest cselekedének pontosan.

14 És a zsidók vénei építének és jó szerencsések valának Aggeus próféta és Zakariás, Iddó fia prófétálása folytán, és megépítették és elvégezték Izráel Istenének akaratjából, és Czírus, Dárius és Artaxerxes, persiai királyok parancsolatjából.

15 Bevégezteték pedig e ház az Adár hó harmadik napjáig, mely Dárius király országlásának hatodik esztendejében vala.

16 És megtarták Izráel fiai, a papok, a Léviták és a fogságból visszajött többiek Isten házának felszentelését örömmel.

17 Vivének pedig Isten házának felszentelésénél áldozatul száz bikát, kétszáz kost, négyszáz bárányt és tizenkét kecskebakot bûnért való áldozatra egész Izráelért, Izráel nemzetségeinek száma szerint.

18 És rendelék a papokat az õ osztályaik és a Lévitákat az õ rendjeik szerint Istennek szolgálatára Jeruzsálemben, Mózes könyvének rendelése szerint,

19 És megtarták a rabságból visszajöttek a páskhát az elsõ hó tizennegyedik napján;

20 Mert megtisztultak vala a papok és Léviták: egyetemben mindnyájan tiszták valának, és megölék a húsvéti bárányt mindazokért, a kik a rabságból megjöttek, és atyjokfiaiért a papokért és önmagokért;

21 És megevék azt Izráel fiai, a kik a rabságból visszajöttek vala, és mindazok, a kik elkülönítették vala magokat a föld népeinek tisztátalanságától s hozzájok [állottak vala], hogy keressék az Urat, Izráel Istenét.

22 És azután megtarták a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon örömmel, mert megvidámította vala õket az Úr, hozzájok hajtván az Assiriabeli király szívét, hogy erõsítse kezöket az Istennek, Izráel Istenének háza építésében.