Add parallel Print Page Options

Izráel törzseinek területe

48 „Az északi határ a Földközi-tengertől Hetlonon keresztül, Hacar-Énónig húzódik. Ez egyúttal a Damaszkusz és Hamát területét elválasztó vonal. A törzsek számára kijelölt területek az ország keleti és nyugati határa között húzódó sávok, amelyeket kelet-nyugat irányú belső határok választanak el egymástól. Északról dél felé haladva ez a törzsek területeinek sorrendje: Dán, Ásér, Naftáli, Manassé, Efraim, Rúben és Júda.

Az Örökkévalónak fölajánlott terület(A)

Júda területétől délre fekszik az a terület, amelyet az Örökkévalónak ajánlotok fel. Ennek szélessége észak-dél irányban 25 000 könyök. Ezen belül helyezkedik el a Templom-együttes is. Az Örökkévalónak felajánlott terület is az ország keleti határától a nyugati határig nyúlik, mint a törzseknek kijelölt többi terület.[a]

9-10 A papok részét a terület közepén jelöljétek ki: 25 000 könyök hosszú és 10 000[b] könyök széles legyen, és az Örökkévalónak szenteljétek. Ennek határai északon 25 000, keleten 10 000, délen 25 000 és nyugaton 10 000 könyök hosszúak. Ennek közepén legyen a Templom-együttes. 11 Ez a szent terület azoké a felszentelt papoké legyen, akik Cádók utódai. Őket azért választottam, mert amikor Izráel népe hűtlen volt hozzám és elhagyott, akkor ők hűségesen szolgáltak engem. Igen, amikor a többi léviták elhagytak, Cádók fiai akkor is kitartottak mellettem. 12 Ezért hát ez a rész legyen a papoké, mert ez a föld legszentebb része, a léviták határa mellett.

13 A második rész, papok része mellett legyen a léviták területe. Ez is ugyanakkora, mint a papoké. 14 Ebből a területből a léviták nem adhatnak el, sem nem cserélhetnek el semmit! A léviták tulajdona, tehát nem szállhat át másra, mert ez az Örökkévalónak felajánlott és szentelt terület.

A város tulajdona

15 A harmadik rész a városé. Ez egy 5 000 könyök széles és 25 000 könyök hosszú sáv. Ez legyen a városé, mindennapos használatra: lakóterületnek és beépítetlen szabad területnek. Ennek a sávnak a közepén helyezkedjen el maga a város, és a körülötte lévő szabad terület. 16 A város négyzet alakú: északi, déli, keleti és nyugati oldala egyaránt 4 500 könyök hosszú legyen. 17 A város körül elterülő szabad terület szélessége mind a négy oldalon 250 könyök legyen.

18 A várostól keletre és nyugatra marad egy-egy 10 000 könyök hosszú és 5 000 könyök széles terület a papok területe mellett. Ami ezen a területen terem, az szolgáljon a városban dolgozók élelmezésére. 19 Ezt a területet azok fogják művelni, akik Izráel összes törzseiből jönnek a városba dolgozni.

A különlegesen szent terület és a fejedelem birtoka(B)

20 Tehát a különlegesen szent terület négyzet alakú, és minden oldala 25 000 könyök hosszú. Ez a terület azért különösen szent, mert egészen az Örökkévalóé lesz. Egyik része a papoké, a másik a lévitáké, a harmadik pedig a városé.

21 Az Örökkévalónak fölajánlott területből, a különlegesen szent terület két oldalán, a keleti, illetve a nyugati határig marad egy-egy rész. Ez a két terület legyen a fejedelem tulajdona. 22 Ezek közrefogják a különlegesen szent területet, amelyben a papok része és a Templom-együttes, a léviták területe és a város része található. A fejedelem birtoka északról Júda, délen pedig Benjámin területével határos.

23-27 A többi törzs az Örökkévalónak szentelt területtől délre kapja meg a saját területét, hasonlóan a többi törzshöz. Ezek a területek is a keleti országhatártól a nyugatiig nyúlnak. Déli irányban ebben a sorrendben követik egymást: Benjámin, Simeon, Issakár, Zebulon és Gád.

28 Gád területének déli határa egyben az országhatár is: Támártól a Meribá-Kádes oázisig, majd Egyiptom patakja mentén a Földközi-tengerig húzódik.

29 Ezt a földet így osszátok el Izráel törzsei között, ez legyen az örökségük!” — ezt mondja Uram, az Örökkévaló.

A város kapui

30-34 „Ezek a város kapui, amelyeket Izráel törzseiről neveznek el.

A város mind a négy oldala 4 500 könyök hosszúságú, és mindegyik oldalán 3-3 kapu nyílik.

Az északi oldalon Rúben, Júda és Lévi kapui,

a keleti oldalon József, Benjámin és Dán,

a déli oldalon Simeon, Issakár és Zebulon,

a nyugati oldalon Gád, Ásér és Naftáli kapui nyílnak.

35 A város kerülete 18 000 könyök.

A város neve attól a naptól kezdve mindörökké: » ott lakik az örökkévaló.«”[c]

Footnotes

  1. Ezékiel 48:8 terület Ezen belül van az a négyzet alakú különlegesen szent területet, amelynek minden oldala 25 000 könyök hosszú. Ennek egyik része a papoké, a másik a lévitáké, a harmadik pedig a városé.
  2. Ezékiel 48:9 10 000 Egyes görög kéziratokban 25 000 szerepel helyette. A 13. versben hasonlóképpen. Lásd 45:1.
  3. Ezékiel 48:35 OTT LAKIK AZ ÖRÖKKÉVALÓ Héberül ez hasonlóan hangzik, mint Jeruzsálem neve.