Add parallel Print Page Options

Mózes a törvény megtartására inti népét

Most pedig, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és döntésekre, amelyekre tanítalak benneteket, és cselekedjetek azok szerint, hogy élhessetek, és hogy bemehessetek, és birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az Úr ad nektek.

Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek.

Saját szemetekkel láttátok, mit tett az Úr Baal-Peór miatt, hogyan pusztította ki közületek Istenetek, az Úr, mindazokat, akik Baal-Peórt követték.

De ti, akik ragaszkodtatok Istenetekhez, az Úrhoz, ma is mindnyájan éltek.

Íme, én megtanítottalak benneteket azokra a rendelkezésekre és döntésekre, amelyeket az én Istenem, az Úr parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokoljátok azt.

Tartsátok meg, és teljesítsétek azokat, mert az által lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!

Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az Úr, valahányszor kiáltunk hozzá?!

És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és döntései, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?!

Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is;

10 azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az Úr előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az Úr: Gyűjtsd össze a népet, hogy meghallgassa igéimet, és tanuljanak meg félni engem mindig, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is.

11 Akkor ti közelebb jöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította.

12 A tűz közepéből az Úr beszélt hozzátok. Szavának hangját hallottátok, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok.

13 Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy tartsátok meg a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára.

14 Nekem pedig megparancsolta az Úr abban az időben, hogy tanítsalak meg benneteket a rendelkezésekre és döntésekre, amelyeket meg kell tartanotok azon a földön, ahova átkeltek, hogy birtokba vegyétek.

15 Nagyon vigyázzatok azért magatokra! Mivel nem láttatok semmiféle alakot, amikor az Úr beszélt hozzátok a Hóreben a tűz közepéből,

16 azért ne fajuljatok el, ne készítsetek magatoknak istenszobrot, és semmiféle bálványszobrot férfi vagy nő formájára,

17 sem a földi állatok formájára, sem az égen repkedő madarak formájára,

18 sem a földön csúszó-mászók formájára, sem a föld alatt a vizekben levő halak formájára!

19 Ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az ég egész seregét, ne tántorodj meg, ne borulj le azok előtt, és ne tiszteld azokat; mert azokat az ég alatt levő többi népnek hagyta meg Istened, az Úr.

20 Titeket azonban kézen fogott az Úr, és kihozott az egyiptomi vaskohóból, hogy az ő tulajdon népe legyetek. Így van ez ma is.

21 De reám megharagudott miattatok az Úr, és megesküdött, hogy nem kelhetek át a Jordánon, és nem mehetek be arra a jó földre, amelyet Istened, az Úr ad neked örökségül.

22 Nekem tehát ezen a földön kell meghalnom, nem kelhetek át a Jordánon. De ti átkeltek, és birtokba veszitek azt a jó földet.

23 Vigyázzatok, ne feledkezzetek meg Isteneteknek, az Úrnak veletek kötött szövetségéről, és ne készítsetek magatoknak istenszobrot semminek a képmására, mert megtiltotta Istened, az Úr.

24 Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!

25 Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és meghonosodtok azon a földön, de elfajultok, és istenszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az Úr, bosszantván őt,

26 az ég és a föld most a tanúm, hogy nagyon hamar kivesztek arról a földről, ahova átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Nem éltek rajta sokáig, hanem menthetetlenül kipusztultok.

27 Szétszór benneteket az Úr a népek közé, és csak kevesen maradtok meg azok közt a nemzetek közt, ahova elhajt benneteket az Úr.

28 Ott majd olyan isteneket kell szolgálnotok, amelyeket emberi kéz készített fából és kőből, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek és nem szagolnak.

29 De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívvel, lélekkel keresed.

30 Ha nyomorúságban leszel, és utolérnek mindezek a dolgok, de végül megtérsz Istenedhez, az Úrhoz, és hallgatsz a szavára,

31 akkor mivel irgalmas Isten az Úr, a te Istened, nem hagy cserben, és nem hagy elpusztulni. Nem feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyet esküvel fogadott meg nekik.

32 Kutasd át a régi időket, amelyek előtted voltak, attól fogva, hogy embert teremtett Isten a földre, az ég egyik szélétől a másik széléig, történt-e ilyen nagy esemény, vagy hallott-e valaki ehhez foghatót?!

33 Volt-e olyan nép, amely hallotta a tűz közepéből szólani Isten szavát, és mégis életben maradt, mint ahogyan te hallottad?

34 Vagy volt-e olyan isten, amelyik megpróbált előállni, hogy kivegyen egy népet a többi nép közül próbatételekkel, jelekkel és csodákkal, harcok árán is, erős kézzel és kinyújtott karral, nagy és félelmes tettekkel, ahogyan veletek megtette mindezt Istenetek, az Úr Egyiptomban, a szemetek láttára?

35 Azért láthattad meg ezeket, hogy megtudd: az Úr az Isten, és nincs más rajta kívül.

36 Az égből hallatta szavát, hogy figyelmeztessen téged, a földön pedig nagy tüzet láttatott veled, és a tűzből hallottad beszédét.

37 És mivel szerette atyáidat, és kiválasztotta utódaikat, azért hozott ki ő maga nagy erővel Egyiptomból.

38 Nálad nagyobb és erősebb népeket űz ki előled, hogy bevigyen téged, és neked adja földjüket örökségül. Így van ez ma is.

39 Tudd meg azért ma, és szívleld meg: az Úr az Isten fenn a mennyben és lenn a földön, nincs más!

40 Tartsd meg rendelkezéseit és parancsolatait, amelyeket én ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked és utódaidnak, és hogy sokáig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked minden időkre!

Három menedékváros a Jordánon túl

41 Akkor kijelölt Mózes három várost a Jordánon túl napkeletre,

42 hogy oda menekülhessen a gyilkos, aki nem szándékosan ölte meg embertársát, akit nem is gyűlölt azelőtt. Maradjon életben, ha e városok valamelyikébe menekül.

43 Kijelölte a rúbenieknek Becert a puszta sík földjén, a gádiaknak Rámótot Gileádban, a manassébelieknek pedig Gólánt Básánban.

44 Ezt a törvényt adta Mózes Izráel fiainak,

45 ezeket az intelmeket, rendelkezéseket és döntéseket mondotta el Mózes Izráel fiainak, miután kijöttek Egyiptomból,

46 a Jordánon túl, a Bét-Peórral szemben levő völgyben; Szíhónnak, az emóriak Hesbónban lakó királyának a földjén, akit megvert Mózes Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból.

47 Birtokba vették országát, és Ógnak, Básán királyának az országát, az emóriak két királyáét, akik a Jordánon túl napkeletre laktak,

48 az Arnón-patak partján levő Aróértól a Szíón hegyéig, azaz a Hermónig,

49 meg az egész síkságot a Jordántól napkeletre a síkság tengeréig, a Piszgá lejtőjének a tövében.

Most pedig hallgass ó Izráel a rendelésekre és végzésekre, a melyekre én tanítlak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, a melyet az Úr, a ti atyáitoknak Istene ád néktek.

Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek.

Szemeitekkel láttátok, a mit cselekedett az Úr Baal-Peór miatt; hogy minden embert, a ki Baal-Peór után járt, kipusztított az Úr, a te Istened te közüled.

Ti pedig, a kik ragaszkodtatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mindnyájan éltek e napig.

Lássátok, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, a mint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melybe bementek, hogy bírjátok azt.

Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcseségtek és értelmetek a népek elõtt, a kik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!

Mert melyik nagy nemzet az, a melyhez olyan közel volna az õ Istene, mint [mi hozzánk] az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk?

És melyik nagy nemzet az, a melynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, a melyet én ma adok elétek?!

Csak vigyázz magadra, és õrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, a melyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtõl teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.

10 [El ne felejtkezzél] a napról, a melyen az Úr elõtt, a te Istened elõtt állottál a Hóreben, a mikor azt mondta nékem az Úr: Gyûjtsd egybe nékem a népet, hogy hallassam véle beszédeimet, hogy tanuljanak félni engem, minden idõben, a míg e földön élnek, és tanítsák meg fiaikat is.

11 És elõjárulátok, és megállátok a hegy alatt; a hegy pedig tûzben ég vala mind az ég közepéig, [mindamellett] sötétség, köd és homályosság vala.

12 És szóla az Úr néktek a tûz közepébõl. A szavak hangját ti [is] halljátok vala, de csak a hangot; alakot azonban nem láttok vala.

13 És kijelenté néktek az õ szövetségét, a melyre nézve utasított titeket a tíz ige teljesítésére, és felírá azokat két kõtáblára.

14 Engem is utasított az Úr abban az idõben, hogy tanítsalak meg titeket a rendelésekre és végzésekre, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt.

15 Õrizzétek meg azért jól a ti lelketeket, mert semmi alakot nem láttatok akkor, a mikor a tûznek közepébõl szólott hozzátok az Úr a Hóreben;

16 Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak, férfi vagy asszony képére;

17 Képére valamely baromnak, a mely van a földön; képére valamely repdesõ madárnak, a mely röpköd a levegõben;

18 Képére valamely földön csúszó-mászó állatnak; képére valamely halnak, a mely van a föld alatt lévõ vizekben.

19 Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok elõtt, és ne tiszteljed azokat, a melyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.

20 Titeket pedig [kézen] fogott az Úr, és kihozott titeket a vas kemenczébõl, Égyiptomból, hogy legyetek néki örökös népe, miképen e mai napon [vagytok.]

21 De én reám megharaguvék az Úr ti miattatok, és megesküvék, hogy nem megyek át a Jordánon, és hogy nem megyek be arra a jó földre, a melyet az Úr, a te Istened, ád néked örökségül.

22 Miután én meghalok e földön, nem megyek át a Jordánon; ti pedig átmentek, és bírjátok azt a jó földet;

23 Vigyázzatok, hogy az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségérõl, a melyet kötött veletek, el ne felejtkezzetek, és ne csináljatok magatoknak faragott képet, akármihez is hasonlót, a miképen megparancsolta az Úr, a te Istened.

24 Mert az Úr, a te Istened emésztõ tûz, féltõn szeretõ Isten õ.

25 Hogyha majd fiakat és unokákat nemzesz, és megvénhedtek azon a földön, és elvetemedtek, és csináltok magatoknak faragott képet, akármihez is hasonlót, és gonoszt cselekesztek az Úrnak, a te Istenednek szemei elõtt, haragra ingerelvén õt:

26 Bizonyságul hívom ti ellenetek e mai napon a mennyet és a földet, hogy elveszvén hamarsággal elvesztek a földrõl, a melyre átmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt; nem laktok sok ideig azon, hanem pusztára kipusztultok róla.

27 És az Úr szétszór titeket a népek közé, és szám szerint kevesen maradtok meg a népek között, a kik közé visz titeket az Úr.

28 És szolgáltok ott emberi kéz által csinált isteneknek: fának és kõnek, a melyek nem látnak, nem is hallanak, nem is esznek, nem is szagolnak.

29 De ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedbõl és teljes lelkedbõl keresed õt.

30 Mikor nyomorúságban leéndesz, és utólérnek téged mindezek az utolsó idõkben, és megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az õ szavára:

31 (Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened), nem hágy el téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségérõl, a mely felõl megesküdt nékik.

32 Mert tudakozzál csak a régi idõkrõl, a melyek te elõtted voltak, ama naptól fogva, a melyen az Isten embert teremtett e földre, és pedig az égnek [egyik] szélétõl az égnek [másik] széléig, ha történt-é e nagy dologhoz hasonló, vagy hallatszott-é ehhez fogható?

33 Hallotta-é valamely nép a tûz közepébõl szóló Istennek szavát, a miképen hallottad te, hogy életben maradt volna?

34 Avagy próbálta-é azt Isten, hogy elmenjen [és] válaszszon magának népet [valamely] nemzetség közül, kisértésekkel: jelekkel, csudákkal, haddal, hatalmas kézzel, kinyújtott karral, és nagy rettenetességek által, a miképen cselekedte mind ezeket ti érettetek az Úr, a ti Istenetek Égyiptomban, szemeitek láttára?

35 [Csak] néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten [és] nincsen kivüle több!

36 Az égbõl hallatta veled az õ szavát, hogy tanítson téged, a földön pedig mutatta néked amaz õ nagy tüzét, és hallottad beszédét a tûz közepébõl.

37 És mivel szerette a te atyáidat, és kiválasztotta az õ magvokat [is] õ utánok, és kihozott téged az õ orczájával Égyiptomból, az õ nagy erejével:

38 Hogy kiûzzön náladnál nagyobb és erõsebb népeket elõled, hogy bevigyen téged, és adja néked az õ földjöket örökségül, mint a mai napon van:

39 Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több!

40 Tartsd meg azért az õ rendeléseit és parancsolatait, a melyeket én parancsolok ma néked, hogy jól legyen dolgod és a te fiaidnak te utánad, és hogy mindenkor hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.

41 Akkor választa Mózes három várost a Jordánon túl napkelet felé;

42 Hogy oda fusson a gyilkos, a ki nem akarva gyilkolta meg az õ felebarátját, a ki az elõtt nem gyûlölte vala, és hogy életben maradjon, ha befutott valamelyikbe e városok közül.

43 Tudniillik Beczert a pusztában, a sík földön a Ruben [fiainak,] Rámótot Gileádban a Gád [fiai]nak, és Gólánt Básánban a Manassé [fiainak.

44 Ez pedig a törvény, a melyet Mózes adott az Izráel fiai elé.

45 Ezek a bizonyságtételek, a rendelések és a végzések, a melyeket szóla Mózes Izráel fiainak, mikor Égyiptomból kijöttek vala.

46 A Jordánon túl a völgyben, Beth-Peórnak átellenében, Szihonnak, az Emoreusok királyának földjén, a ki lakozik vala Hesbonban, a kit megvert vala Mózes, az Izráel fiaival egyben, mikor Égyiptomból kijöttek vala.

47 És elfoglalák az õ földét, és Ógnak, Básán királyának földét, az Emoreusok két királyáét, a kik a Jordánon túl [laknak vala] napkelet felõl.

48 Aróertõl fogva, mely az Arnon patakának partján van, a Sion hegyéig, a mely a Hermon;

49 És az egész síkságot a Jordánon túl napkelet felé, a síkság tengeréig, a Piszga [hegy] aljáig.