Add parallel Print Page Options

A Páska ünnepe

16 Mózes így folytatta: Ne felejtsétek el megünnepelni a Páska ünnepét Abib hónapban! Tartsátok meg ezt az ünnepet az Örökkévalónak, mert ebben a hónapban volt az az éjjel, amikor Istenünk, az Örökkévaló kivezetett bennünket Egyiptomból. A Páska ünnepére oda kell majd mennetek, arra a helyre, amelyet Istenünk, az Örökkévaló kiválaszt majd nevének lakóhelyül. Oda vigyétek majd a páska-áldozatot: borjút, bárányt vagy kecskét. Így mutassátok be a páskaáldozatot Istenünknek, az Örökkévalónak!

A Páska ünnepén nem szabad semmiféle kovásszal készült ételt ennetek. Így emlékezzetek rá, hogy amikor elhagytuk Egyiptomot, nagy sietséggel kellett onnan kijönnünk, s emiatt nem volt időnk kovászos kenyeret készíteni. Hét napon keresztül ilyen kovásztalan kenyeret egyetek — a „szükség kenyerét”. Bizony, amíg csak éltek, emlékezzetek arra a napra, amelyen elhagytuk Egyiptomot! Egész országotokban látni se lehessen kovászt hét napon keresztül, amíg az ünnep tart! Az áldozati állat húsából pedig ne hagyjatok semmit másnapra!

5-6 A páskaáldozatot nem készíthetitek el máshol, csak azon a helyen, amelyet Istenünk, az Örökkévaló kiválaszt nevének lakóhelyül. A megadott napon estefelé vágjátok le a páskabárányt, abban az időben, amikor népünk kijött Egyiptomból. A bárány húsát ott, azon a helyen készítsétek és fogyasszátok el. A következő napon azután hazatérhettek. Ezután hat napon át kovásztalan kenyeret egyetek. A hetedik napon tartsatok nagy ünnepi összegyülekezést Istenünk, az Örökkévaló tiszteletére, tehát ezen a napon ne végezzetek semmiféle munkát.

Az Aratás ünnepe

A gabona aratásának kezdetétől számoljatok 7 teljes hetet. 10 Amikor ez az idő letelik, akkor ünnepeljétek — Istenünk, az Örökkévaló tiszteletére — az Aratás ünnepét.[a] Hozzatok Istenünknek, az Örökkévalónak ajándékul önkéntes áldozatokat — aszerint, ahogyan megáldotta kezetek munkáját! 11 Tartsatok ünnepi lakomát, és örvendezzetek Istenünk, az Örökkévaló jelenlétében egész családotokkal, szolgáitokkal, meg a lakóhelyeteken élő lévitákkal, jövevényekkel, árvákkal és özvegyekkel együtt. Ezt az ünnepet is azon az egy helyen kell megtartanotok, amelyet Istenünk, az Örökkévaló kiválaszt majd nevének lakóhelyül.

12 Ne felejtsétek el, hogy rabszolgák voltunk Egyiptomban, tehát gondosan tartsátok meg ezeket a rendelkezéseket.

A Sátorok ünnepe

13 Ősszel, miután befejezitek a gabona cséplését, meg a szőlő szüretelését és a must készítését, tartsátok meg a Sátorok ünnepét hét napon keresztül! 14 Ekkor is tartsatok ünnepi lakomát, és örvendezzetek egész családotokkal, szolgáitokkal, meg a lakóhelyeteken élő lévitákkal, jövevényekkel, árvákkal és özvegyekkel együtt. 15 Ezt az ünnepet hét napon keresztül ünnepeljétek Istenünk, az Örökkévaló tiszteletére, azon a helyen, amelyet Istenünk, az Örökkévaló mjad kiválaszt nevének lakóhelyül. Nagy örömmel ünnepeljétek meg, hogy Istenünk, az Örökkévaló megáldotta kezetek minden munkáját, és gazdag aratást adott nektek.

16 Izráel népéből minden férfi évente háromszor menjen fel arra a helyre, amelyet az Örökkévaló majd kiválaszt, Istenünket, az Örökkévalót imádni: a Páska és a Kovásztalan kenyerek együttes ünnepén, az Aratás ünnepén, meg a Sátorok ünnepén. De senki ne menjen az Örökkévaló elé üres kézzel. 17 Mindenki vigyen neki ajándékul önkéntes áldozatokat — aszerint, ahogyan Istenünk, az Örökkévaló megáldotta őt!

Az igazságszolgáltatás törvényei

18 Mózes így folytatta: Izráel minden egyes törzsében és minden városotokban, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek azon a földön, jelöljetek ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak. 19 Ezek a bírák és elöljárók részrehajlás nélkül szolgáltassanak igazságot a peres ügyekben. Mindig igazságosan ítéljenek, és soha ne engedjék magukat megvesztegetni. Ne fogadjanak el ajándékot senkitől, mert az még a bölcseket is elvakítja, az ártatlan embereket pedig megfosztja jogaiktól! 20 Minden erővel törekedjetek arra, hogy igazságot szolgáltassatok, és ragaszkodjatok az igazságossághoz minden áron! Csak akkor maradhattok meg sokáig azon a földön, amelyet Istenünk, az Örökkévaló ad nektek!

Az idegen istenek imádásának tilalma

21-22 Amikor majd felépítitek Istenünknek, az Örökkévalónak oltárát, ezen kívül ne állíts fel semmiféle szent fa- vagy kőoszlopot az oltár mellé, mert ezeket gyűlöli Istenünk, az Örökkévaló!

Footnotes

  1. 5 Mózes 16:10 Aratás ünnepét Szó szerint: „A Hetek ünnepét”. Az ApCsel 2-ben olvasható események ezen az ünnepen történtek. Ezt az ünnepet ma általában „Pünkösdnek” nevezik.

16  Ügyelj az Abib hónapra, és készíts az Úrnak, a te Istenednek páskhát; mert az Abib hónapban hozott ki téged az Úr, a te Istened Égyiptomból éjjel.

Páskha gyanánt pedig ölj az Úrnak, a te Istenednek juhot és ökröt azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az õ nevét.

Ne egyél azzal semmi kovászost, [hanem] hét napon át egyél azzal kovásztalan lepényeket, nyomorúságnak kenyerét, (mert sietséggel jöttél ki Égyiptom földérõl) hogy megemlékezzél arról a napról életednek minden idejében, a melyen kijöttél Égyiptom földérõl.

És ne lásson senki kovászt hét napon át sehol a te határodban; és a húsból, a melyet az elsõ napon estve megáldozol, semmi ne maradjon reggelig.

Nem ölheted le a páskhát akármelyikben a te városaid közül, a melyeket az Úr, a te Istened ád néked;

Hanem azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy az õ nevét oda helyezze: ott öld le a páskhát estve, napnyugtakor, abban az idõben, a mikor kijöttél Égyiptomból.

Azon a helyen süsd és edd is meg, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened; reggel pedig fordulj vissza és menj haza a te hajlékodba.

Hat napon át egyél kovásztalant; hetednapon pedig az Úrnak, a te Istenednek berekesztõ ünnepe lévén, ne munkálkodjál [azon.]

Számlálj [azután] magadnak hét hetet; attól fogva kezdjed számlálni a hét hetet, hogy sarlódat a vetésbe bocsátod.

10 És tarts hetek ünnepét az Úrnak, a te Istenednek, a te kezednek szabad akarat szerint való adományával, a melyet ahhoz képest adj, a mint megáldott téged az Úr, a te Istened.

11 És örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe elõtt, te és a te fiad, és leányod, szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, a ki a te kapuidon belõl van, és a jövevény, az árva és az özvegy, a kik te közötted vannak, azon a helyen, a melyet kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az õ nevét.

12 És emlékezzél meg róla, hogy te [is] szolga voltál Égyiptomban; és tartsd meg, és teljesítsd e rendeléseket.

13 A sátorok ünnepét hét napig tartsd, mikor begyûjtöd [a termést] a te szérûdrõl és sajtódról.

14 És örvendezz a te ünnepeden, te és a te fiad, a te leányod, szolgád és szolgálóleányod, a lévita, a jövevény, az árva és az özvegy, a kik belõl vannak a te kapuidon.

15 Hét napig ünnepelj az Úrnak, a te Istenednek azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr; mert megáld téged az Úr, a te Istened minden termésedben, és kezeidnek minden munkájában; azért örvendezz igen!

16 Minden esztendõben háromszor jelenjen meg közüled minden férfiú az Úrnak, a te Istenednek színe elõtt azon a helyen, a melyet kiválaszt; a kovásztalan kenyerek ünnepén, a hetek ünnepén, és a sátorok ünnepén. De üres kézzel senki se jelenjen meg az Úr elõtt!

17 Kiki az õ képessége szerint [adjon,] az Úrnak, a te Istenednek áldása szerint, a melyet ád néked.

18 Bírákat és felügyelõket állíts minden kapudba, a melyeket az Úr, a te Istened ád néked, a te törzseid szerint, hogy ítéljék a népet igaz ítélettel.

19 El ne fordítsd az itéletet; személyt se válogass; ajándékot se végy; mert az ajándék megvakítja a bölcsek szemeit, és elfordítja az igazak beszédét.

20 Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess, és örökségül bírhasd azt a földet, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.

21 Ne plántálj magadnak berket semmiféle fából, az Úrnak, a te Istenednek oltára mellé, a melyet készítesz magadnak.

22 Oszlopot se emelj magadnak, a mit gyûlöl az Úr, a te Istened.