Add parallel Print Page Options

A Találkozás Sátorának fölszentelése

Mózes befejezte a Találkozás Sátorának felállítását és berendezését, majd fölállította az oltárt is. Ezután szent olajjal mindezt megkente: a Sátrat, annak berendezését és az oltárt, meg a hozzá tartozó eszközöket — így szentelte föl azokat.

2-3 Ezután odajöttek a szent helyhez Izráel népének törzsi vezetői, és mindegyikük ajándékokat hozott az Örökkévalónak. Ezek a vezetők segítettek Mózesnek és Áronnak a népszámlálásban. Mindannyian nemzetségfők és egyúttal a saját törzsük vezetői is voltak. Együttesen hozták az Örökkévalónak ajándékaikat: hat fedett ökrös szekeret, amelyeket két-két ökör húzott. Két-két fejedelem adott egy szekeret, és mindegyik egy-egy ökröt.

Akkor az Örökkévaló azt mondta Mózesnek: „Vedd át tőlük ezeket az ajándékokat, és add oda a lévitáknak — a saját kijelölt feladataiknak megfelelően —, hogy használják azokat a Találkozás Sátorának szállításához”.

Mózes így is tett. Két szekeret és hozzájuk két-két ökröt adott a gersóni nemzetségeknek. Négy szekeret és hozzá nyolc ökröt pedig a merári nemzetségeknek adott annak megfelelően, hogy a szolgálatuk ellátásához mennyire volt szükségük. Ezek a nemzetségek mind Ítámár pap, Áron fia felügyelete alá voltak rendelve. A keháti nemzetségeknek Mózes nem adott szekeret, mert az ő feladatuk az volt, hogy a legszentebb dolgokat gyalogosan, a vállukon hordozzák.

Izráel törzsi vezetőinek ajándékai

10 Azon a napon, amikor Mózes fölszentelte az égőáldozati oltárt, mind a tizenkét vezető ajándékokat hozott az Örökkévalónak, hogy azokkal szenteljék föl az oltárt. Mindannyian odahozták az oltár elé ajándékaikat, 11 de az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek: „Ne egyszerre, hanem egymás után hozzák ide az oltár fölszentelésére szánt ajándékaikat: minden nap egy-egy vezető kerüljön sorra”. Így is történt.

12-83 Ebben a sorrendben hozták ajándékaikat a vezetők:[a]

az első napon Júda törzséből Nahsón fejedelem, Amminádáb fia,

a második napon Issakár törzséből Netanél fejedelem, Cúár fia,

a harmadik napon Zebulon törzséből Eliáb fejedelem, Hélón fia,

a negyedik napon Rúben törzséből Elicúr fejedelem, Sedéúr fia,

az ötödik napon Simeon törzséből Selumiél fejedelem, Cúrisaddaj fia,

a hatodik napon Gád törzséből Eljászáf fejedelem, Deúél fia,

a hetedik napon Efraim törzséből Elisáma fejedelem, Ammihúd fia,

a nyolcadik napon Manassé törzséből Gamilél fejedelem, Pedácúr fia,

a kilencedik napon Benjámin törzséből Abídán fejedelem, Gideóni fia,

a tizedik napon Dán törzséből Ahiezer fejedelem, Ammisaddaj fia,

a tizenegyedik napon Ásér törzséből Pagiél fejedelem, Okrán fia,

a tizenkettedik napon Naftáli törzséből Ahira fejedelem, Énán fia.

Mindegyik fejedelem ajándéka egyforma volt, és a következőkből állt (a súlyok a szent mérték szerint voltak):

egy 130 sékel súlyú[b] ezüsttál és egy 70 sékel súlyú[c] ezüstcsésze — mindkettő tele olajjal gyúrt finomliszttel, lisztáldozatul,

egy 10 sékel súlyú[d] aranycsésze —, illatáldozathoz való füstölőszerekkel töltve,

egy bikaborjú, egy kos, egy esztendős hím bárány égőáldozatul,

egy kecskebak bűnáldozatul,

két szarvasmarha, öt kos, öt bak, és öt egyesztendős hím bárány hálaáldozatul.

84-86 Tehát mindegyik fejedelem ajándéka ezekből állt, és ezt hozták ajándékul az Örökkévalónak, amikor az oltárt fölkenték, vagyis fölavatták.

Összesen a fejedelmek 12 ezüsttálat, 12 ezüstcsészét és 12 aranycsészét hoztak. Az ezüsttálak egyenként 130, az ezüstcsészék 70, az aranycsészék pedig 10 sékelt nyomtak. Az ezüstedények együttes súlya 2 400 sékel[e] volt a szent sékel szerint. A 12 aranycsésze együttes súlya 120 sékel[f] volt, és mindegyik meg volt töltve füstölőszerrel.

87 Égőáldozatul hoztak 12 bikát, 12 kost, 12 darab egyesztendős hím bárányt, és a hozzájuk tartozó lisztáldozatokat, bűnáldozatul pedig 12 kecskebakot. 88 Hálaáldozatra hoztak 24 bikát, 60 kost, 60 bakot és 60 darab egyesztendős hím bárányt. Ezeket hozták az Örökkévalónak ajándékul az oltár fölszentelésére, miután Mózes megkente az oltárt szent olajjal.

89 Amikor Mózes bement a Találkozás Sátorába, hogy az Örökkévalóval beszéljen, hallotta az Örökkévaló hangját, amint szólt hozzá a Szövetségláda fedelén lévő két kerub közül. Így beszélt az Örökkévaló Mózessel.

Footnotes

  1. 4 Mózes 7:12 Az eredeti héber szövegben mind a 12 fejedelem neve, származása és ajándéka külön-külön fel van jegyezve, vagyis ez a szövegrész szinte szó szerint ismétlődik 12-szer. Mivel mind a 12 fejedelem pontosan ugyanazokat az ajándékokat hozta, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért ezeket a részeket összevontuk.
  2. 4 Mózes 7:12 130 sékel súlyú Ez mai mértékkel kb. 1,5 kg.
  3. 4 Mózes 7:12 70 sékel súlyú Ez mai mértékkel kb. 85 dkg.
  4. 4 Mózes 7:12 10 sékel súlyú Ez mai mértékkel kb. 12 dkg.
  5. 4 Mózes 7:84 2 400 sékel Ez mai mértékkel kb. 28 kg.
  6. 4 Mózes 7:84 120 sékel Ez mai mértékkel kb. 1,4 kg.