Add parallel Print Page Options

Bálám harmadik próféciája

24 Bálám észrevette, hogy az Örökkévaló áldani akarja Izráel népét. Ezért nem folyamodott többé a szokásos varázslathoz, mint addig tette, hanem a puszta felé fordult. Látta a távolban Izráel sátrait, ahogy törzsenként, a megszabott rendben táboroztak. Akkor Isten Szelleme szállt rá, és megint prófétálni kezdett:

„Ezt mondja Bálám, Beór fia,
    a megnyílt szemű férfi,
aki hallja Isten szavát,
    aki látja a Mindenhatótól[a]
    kapott látomást,
arcára borulva,
    de nyitott szemmel:

Milyen szépek a sátraid,
    ó Jákób népe!
Mily gyönyörűek hajlékaid,
    Izráel!
Mint pálmafák hosszú sora,
    mint virágzó kertek
    a folyó mellett,
mint az Örökkévaló ültette
    illatozó aloék
    vagy patakparti cédrusok!
Izráel vedreiből ömlik a víz,
    vetéseit[b] bőségesen öntözi.
Királyuk hatalmasabb Agágnál is,
    és királyságuk felemelkedik.

A vad bivaly erejével hozta ki
    Isten Egyiptomból e népet,
amely legyőzi ellenségeit,
    nyilaival átveri a nemzeteket,
    s még csontjaikat is összetöri.
Mint oroszlán, olyan ez a nép!
    Leheveredik, nyugszik a helyén,
megpihen, mint nőstényoroszlán,
    ki merné felriasztani?
Bizony, áldott,
    aki téged áld, Izráel!
De átkozott,
    aki átkozni mer!”

10 Ennek hallatára Bálák király megharagudott Bálámra, és összecsapta kezét: „Hát ezért hívattalak ide, hogy megáldjad ellenségeimet? Azt kértem tőled, hogy átkozd meg őket, te pedig már háromszor is áldást mondtál átok helyett! 11 Takarodj a szemem elől, és sürgősen térj vissza földedre! Megígértem, hogy gazdagon megjutalmazlak, de látod, az Örökkévaló megfosztott tőle!”

12 De Bálám így felelt: „Emlékezz, mit válaszoltam hozzám küldött követeidnek: 13 »Ha királyotok, Bálák, ezüsttel-arannyal színig töltve nekem adná palotáját, akkor sem tehetnék az Örökkévaló parancsa ellenére sem jót, sem rosszat. Azt kell mondanom, amit az Örökkévaló parancsol nekem.« 14 Most pedig visszatérek a saját népemhez, de előbb még feltárom előtted, mit fog Izráel tenni a te népeddel”.

Bálám negyedik próféciája

15 Ekkor Bálám ismét prófétált:

„Ezt mondja Bálám, Beór fia,
    a megnyílt szemű férfi,
16 aki hallja Isten szavát,
    aki tudását a Felségestől kapja,
aki látja a Mindenhatótól
    kapott látomást,
arcára borulva,
    de nyitott szemmel:

17 Látom jönni,
    de nem most,
nézem őt,
    de még nem hamar:
csillag származik Jákóbtól,
    királyi jogar emelkedik
    magasra Izráelből,
szétzúzza Moáb fejedelmeit,
    összetöri Sét[c] minden fiának fejét.
18 Bátran cselekszik Izráel:
    Edom földjét elfoglalja,
Széír[d] földjét
    ellenségeitől birtokba veszi.
19 Uralkodni fog,
    aki Jákóbtól származik,
és elpusztítja
    az Arból[e] menekülőket”.

20 Majd Bálám Amálek népére tekintett, és ezt prófétálta róla:

„Bár Amálek[f] a nemzetek eleje,
    mégis teljes pusztulás a vége!”

21 Majd a kéniek[g] népére nézett, és ezt prófétálta róluk:

„Magas sziklára raktad fészkedet,
    biztonságban érzed magad,
22 Asszíria mégis fogságba hurcolja népedet,
    és fészkedet fölégeti!”

23 Majd ismét prófétált:

„Jaj, ki marad életben,
    amikor Isten ezt megteszi?
24 Hajók jönnek Kittim[h] partjáról,
    s hódítók alázzák meg
    Asszíriát és Ébert[i],
majd maguk is elpusztulnak”.

25 Ezután Bálám hazatért, és Bálák király is elment a maga útján.

Footnotes

  1. 4 Mózes 24:4 Mindenható Szó szerint: „Él-Saddáj”. A 16. versben is.
  2. 4 Mózes 24:7 vetéseit Szó szerint: „magvát”, „utódait”, „leszármazottjait”. Valószínűleg egyszerre utal a gazdag termésre, és Izráel népének megszaporodására.
  3. 4 Mózes 24:17 Sét Ádám harmadik fia. Lásd 1Móz 5:3. A „Sét fiai” kifejezés jelentheti azt is: „minden ember”.
  4. 4 Mózes 24:18 Széír Edom országának másik neve.
  5. 4 Mózes 24:19 Arból Vagy: „a városból”. Ar moábi város volt, ahol Bálám és Bálák először találkozott.
  6. 4 Mózes 24:20 Amálek Izráel ellensége. Lásd 2Móz 17:14.
  7. 4 Mózes 24:21 kéniek Ez a nomád törzs egyike volt a 7 kánaáni nemzetnek, amelyeket az Örökkévaló pusztulásra ítélt, s földjüket Izráelnek adta. Lásd 1Móz 15:19.
  8. 4 Mózes 24:24 Kittim Jelentheti Ciprus vagy Kréta szigetét, de általában az Izráeltől nyugatra fekvő, tengeren túli területeket is.
  9. 4 Mózes 24:24 Éber Jelentheti az Eufrátesztől nyugatra lakó népeket, vagy általában Héber leszármazottjait. Lásd 1Móz 10:21.

24  Mikor pedig látta Bálám, hogy tetszik az Úrnak, hogy megáldja Izráelt, nem indula, mint az elõtt, varázslatok után, hanem fordítá az õ orczáját a puszta felé.

És mikor felemelte Bálám az õ szemeit, látá Izráelt, a mint letelepedett az õ nemzetségei szerint; és Istennek lelke vala õ rajta.

Akkor elkezdé az õ példázó beszédét és monda: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemû embernek szózata.

Annak szózata, a ki hallja Istennek beszédét, a ki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel:

Mily szépek a te sátoraid óh Jákób! a te hajlékaid óh Izráel!

Mint kiterjesztett völgyek, mint kertek a folyóvíz mellett, mint az Úr plántálta áloék, mint czédrusfák a vizek mellett!

Víz ömledez az õ vedreibõl, vetését bõ víz [öntözi;] királya nagyobb Agágnál, és felmagasztaltatik az õ országa.

Isten hozta ki Égyiptomból, az õ ereje mint a vad bivalyé: megemészti a pogányokat, az õ ellenségeit; csontjaikat megtöri, és nyilaival által veri.

Lehever, nyugszik mint hím oroszlán, és mint nõstény oroszlán; ki serkenti fel õt? A ki áld téged, áldott lészen, és ki átkoz téged, átkozott lészen.

10 És felgerjede Báláknak haragja Bálám ellen, és egybeüté kezeit, és monda Bálák Bálámnak: Azért hívtalak téged, hogy átkozd meg ellenségeimet; és ímé igen megáldottad immár három ízben.

11 Most azért fuss a te helyedre. Mondottam vala, hogy igen megtisztellek téged; de ímé megfosztott téged az Úr a tisztességtõl.

12 És monda Bálám Báláknak: A te követeidnek is, a kiket küldöttél volt hozzám, nem így szólottam-é, mondván:

13 Ha Bálák az õ házát ezüsttel és aranynyal tele adná is nékem, az Úrnak beszédét által nem hághatom, hogy magamtól jót, vagy rosszat cselekedjem. A mit az Úr szól, azt szólom.

14 Most pedig én elmegyek ímé az én népemhez; jõjj, hadd jelentsem ki néked, mit fog cselekedni e nép a te népeddel, a következõ idõben.

15 És elkezdé az õ példázó beszédét, és monda: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyilt szemû ember szózata,

16 Annak szózata, a ki hallja Istennek beszédét, és a ki tudja a Magasságosnak tudományát, és a ki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel.

17 Látom õt, de nem most; nézem õt, de nem közel. Csillag származik Jákóbból, és királyi pálcza támad Izráelbõl; és általveri Moábnak oldalait, és összetöri Sethnek minden fiait.

18 És Edom [más] birtoka lesz, Szeir az õ ellensége is [másnak] birtoka lesz; de hatalmasan cselekszik Izráel.

19 És uralkodik a Jákóbtól való, és elveszti a városból a megmaradtat.

20 És mikor látja vala Amáleket, elkezdé az õ példázó beszédét, és monda: Amálek elsõ a nemzetek között, de végezetre mindenestõl elvész.

21 És mikor látja vala a Keneust, elkezdé példázó beszédét, és monda: Erõs a te lakhelyed, és sziklára raktad fészkedet;

22 Mégis el fog pusztulni Kain; a míg Assur téged fogva viszen.

23 Újra kezdé az õ példázó beszédét, és monda: Óh, ki fog élni még, a mikor véghez viszi ezt az Isten?

24 És Kittim partjairól hajók [jõnek,] és nyomorgatják Assúrt, nyomorgatják Ébert is, és ez is mindenestõl elvész.

25 Felkele azért Bálám, és elméne, hogy visszatérjen az õ helyére. És Bálák is elméne az õ útján.

Bálám Jákób csillagáról jövendöl

24 Amikor Bálám látta, hogy az tetszik az Úrnak, ha megáldja Izráelt, nem folyamodott többé varázsláshoz, mint azelőtt. A puszta felé fordította arcát,

és fölemelte Bálám a tekintetét. Amint meglátta Izráelt törzsenként sátorozni, rászállt az Isten Lelke,

példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme,

így szól, aki hallja Isten mondásait, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel:

Mily szépek a te sátraid, Jákób, hajlékaid, ó Izráel!

Mint hosszan húzódó völgyek, mint folyó mentén a kertek, mint az Úr ültette aloék, mint víz mentén a cédrusok.

Kicsordul a víz vedreiből, vetése bő vizeknél van. Királya hatalmasabb Agágnál, és fölemelkedik királysága.

Isten hozta ki Egyiptomból, olyan az ereje mint a bivaly szarva. Nemzeteket emészt, akik szorongatják, szétmorzsolja csontjaikat, összetöri nyilaikat.

Hever, fekszik, mint a hímoroszlán, és mint nőstényoroszlán, ki meri fölkelteni? Áldott, aki téged áld, átkozott, aki téged átkoz!

10 Ekkor haragra gerjedt Bálák Bálám ellen, összecsapta a kezét, és ezt mondta Bálák Bálámnak: Idehívattalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad már háromszor is!

11 Most azért takarodj a hazádba! Azt ígértem, hogy gazdagon megjutalmazlak, de most az Úr megfosztott téged a jutalomtól.

12 Bálám ezt felelte Báláknak: Megmondtam már követeidnek is, akiket hozzám küldtél,

13 hogy ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg az Úr parancsát, és nem teszek magamtól sem jót, sem rosszat. Csak azt mondom, amit az Úr meghagy.

14 De most, amikor elmegyek népemhez, jöjj, föltárom még előtted, hogy mit fog tenni ez a nép a te népeddel a messze jövőben.

15 Példabeszédbe kezdett és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme,

16 így szól, aki hallja Isten mondásait, aki ismeri a Felségestől jövő ismeretet, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel:

17 Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből. Bezúzza Móáb halántékát és Sét összes fiainak a koponyáját.

18 Birtokába kerül Edóm, birtokába kerül ellensége, Széír, mert hatalmasan cselekszik Izráel.

19 Eltapossa Jákób, még a városból menekülőket is elpusztítja.

20 Amikor meglátta Amálékot, példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Népek eleje Amálék, mégis pusztulás a vége.

21 Amikor meglátta a kénieket, példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Szilárd a te lakóhelyed, sziklára van rakva fészked.

22 Mégis megsemmisül Kain, amikor fogságba viszi Assúr.

23 Megint példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Ó jaj, ki élhet tovább, mint ahogy Isten megszabta?!

24 Hajók jönnek Kittim partjairól, megalázzák Assúrt, megalázzák Ébert, míg el nem pusztul az is.

25 Azután felkelt Bálám, elment és visszatért hazájába. Bálák is elment útjára.