Add parallel Print Page Options

Az Örökkévaló szövetséget ígér Izráel népének

19 Izráel tábora az Egyiptomból történt kivonulásuk utáni harmadik hónap első napján érkezett a Sínai-pusztába. Refidimből indultak, és elértek a Sínai-hegy lábához, ahol letáboroztak.

Mózes fölment a hegyre, hogy találkozzon Istennel.

Az Örökkévaló így szólt hozzá a hegy tetejéről: „Mózes, mondd meg ezt Jákób leszármazottjainak, Izráel népének: »A saját szemetekkel láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal! Benneteket pedig úgy hordoztalak, ahogy a sas hordozza szárnyain fiókáit! Így hoztalak titeket közel magamhoz. Mától fogva mindig engedelmesen hallgassatok szavamra, és őrizzétek meg szövetségemet! Ha így éltek, akkor a saját népemmé lesztek. Bár az egész föld az enyém, ti féltett kincsemmé lesztek a nemzetek között: papok királyságává és szent néppé teszlek titeket.« Ezeket kell elmondanod a népnek!”

Ezután Mózes lejött a hegyről, összehívta a nép vezetőit, és eléjük tárta ezt az üzenetet, ahogyan az Örökkévaló megparancsolta.

Erre az egész nép egy akarattal így válaszolt: „Megteszünk mindent, amit az Örökkévaló mond.”

Mózes pedig ismét fölment a hegyre, és elmondta az Örökkévalónak a nép válaszát. Az Örökkévaló ekkor azt mondta neki: „Hamarosan eljövök hozzád sűrű felhőben, és a nép hallani fogja, amint beszélek veled, hogy mindig higgyenek neked.”

Azután Mózes ismét fölment a hegyre, és elmondta az Örökkévalónak, hogy a nép mit válaszolt.

10 Az Örökkévaló ekkor azt mondta Mózesnek: „Menj le a néphez, és mondd meg nekik, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki ruháikat! 11 Harmadnapra legyenek készen, mert akkor az Örökkévaló az egész nép szeme láttára leszáll a Sínai-hegy tetejére! 12 Vonj határt a hegy köré, és mondd meg a népnek, hogy ne lépjék át azt, sőt, a közelébe se menjenek! Aki megérinti a hegyet, annak meg kell halnia! 13 Akár ember, akár állat lépi át a határt, kövezzétek meg, vagy nyíllal lőjétek le, de ne érjetek hozzá! Azután, ha majd meghallják a sófár hangját hosszan zengeni, már fölmehetnek a hegyre.”

14 Mózes lement a néphez, és elmondott nekik mindent. Ők pedig megszentelték magukat, és kimosták ruháikat.

15 Mózes kihirdette: „Legyetek készen harmadnapra. Addig ne közeledjetek asszonyhoz!”

16 A harmadik nap reggelén a Sínai-hegy felől mennydörgés hallatszott, villámok cikáztak, sűrű sötét felhő szállt a hegyre, és felharsant a sófár erős hangja. Az egész nép remegett a félelemtől a táborban. 17 Mózes kivezette a népet a hegy lábához, hogy Isten elé álljanak. 18 Az egész hegy füstbe borult, mert az Örökkévaló leszállt rá a tűzben. A füst fölszállt, mint a kemence füstje, és az egész hegy remegett. 19 A sófár hangja egyre erősebben hallatszott. Mózes beszélt Istennel, aki hallható hangon válaszolt neki.[a]

20 Amikor az Örökkévaló leszállt a hegy tetejére, szólt Mózesnek, hogy menjen föl hozzá a hegy csúcsára. Mózes föl is ment.

21 Azután az Örökkévaló ismét leküldte Mózest a néphez: „Menj le hozzájuk, és figyelmeztesd őket, hogy ne lépjék át azt a határt, hogy engem láthassanak, mert akkor sokan meghalnak! 22 A papoknak, akik egyébként közel jöhetnek hozzám, szintén mondd meg, hogy szenteljék meg magukat, nehogy a haragomat vonják magukra!”

23 Mózes így válaszolt: „De hiszen a nép nem jöhet föl a hegyre, mert te magad tiltottad meg nekik! Azt mondtad, hogy vonjak határt a hegy köré, és a nép ne lépjen át azon a szent területre.”

24 De az Örökkévaló megismételte: „Menj le hozzájuk! Azután Áronnal együtt jöjjetek föl ide! A nép és a papok azonban ne lépjék át azt a határt, és ne próbáljanak följönni hozzám, nehogy haragomat vonják magukra!”

25 Ezután Mózes lement a néphez, és figyelmeztette őket.

Footnotes

  1. 2 Mózes 19:19 aki… neki Vagy: „aki a mennydörgés hangján válaszolt neki.”