Add parallel Print Page Options

Salamon Gibeónban

Salamonnak, Dávid fiának a királyi hatalma megerősödött, mert Istene, az Úr, vele volt, és egyre nagyobbá tette.

Salamon szólt egész Izráelnek, az ezredeseknek, a századosoknak, a bíráknak és egész Izráel minden főemberének, a családfőknek,

és elment Salamon az egész gyülekezettel együtt a gibeóni áldozóhalomra, mert ott volt az Isten kijelentésének sátra, amelyet Mózes, az Úr szolgája készíttetett a pusztában.

Az Isten ládáját azonban már fölvitette Dávid Kirjat-Jeárimból, amikor helyet készített annak, mert sátrat vont föl neki Jeruzsálemben.

De a rézoltár, amelyet Becalél, Úri fia, Húr unokája készített, ott volt az Úr hajléka előtt. Ezt kereste föl Salamon és a gyülekezet.

Fölment tehát Salamon az Úr színe előtt álló rézoltárhoz, amely a kijelentés sátránál volt, és ezer égőáldozatot mutatott be rajta.

Azon az éjszakán megjelent Isten Salamonnak, és ezt mondta neki: Kérj valamit, én megadom neked.

Salamon ezt felelte Istennek: Te nagy szeretettel bántál apámmal, Dáviddal, és engem tettél utána királlyá.

Most azért, Uram, Istenem, váljék valóra apámnak, Dávidnak adott ígéreted, mert te tettél engem e nép királyává, amely oly sok, mint a föld pora.

10 Adj azért nekem bölcsességet és tudományt, hogy tudjam ennek a népnek az ügyeit intézni. Különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?

11 Isten ezt felelte Salamonnak: Mivel ez volt a szívedben, és nem gazdagságot, vagyont és dicsőséget kértél, nem is gyűlölőid életét vagy hosszú életet kértél, hanem bölcsességet és tudományt kértél, hogy kormányozni tudd népemet, amelynek a királyává tettelek,

12 ezért megadom neked a bölcsességet és a tudományt, sőt olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amihez fogható nem volt és nem is lesz egy királynak sem, sem előtted, sem utánad.

13 Azután visszament Salamon Jeruzsálembe a gibeóni áldozóhalomról, a kijelentés sátra elől, és uralkodott Izráelen.

14 Gyűjtött Salamon harci kocsikat és lovasokat. Ezernégyszáz harci kocsija és tizenkétezer lovasa lett, és ezeket a harci kocsik városaiba meg a király mellé, Jeruzsálembe rendelte.

15 A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő. Elérte, hogy annyi lett a cédrusfa, mint amennyi a vadfügefa az alföldön.

16 Salamonnak Egyiptomból és Kevéből hozták a lovakat, a király kereskedői szerezték azokat Kevéből megszabott áron.

17 Egy harci kocsit hatszáz ezüstsekelért hoztak Egyiptomból, egy lovat pedig százötvenért. Ugyancsak az ő közvetítésükkel szállították tovább ezeket a hettita királyoknak és az arám királyoknak.

Előkészületek a templomépítéshez

18 Salamon megparancsolta, hogy az Úr neve tiszteletére házat építsenek, neki magának pedig királyi palotát.