Add parallel Print Page Options

Krisztus Jézus hűséges katonája

Fiam, Timóteus, erősödj meg a kegyelemben, Istennek irántunk való jóindulatában, amely a Krisztus Jézusban fordult felénk!

Mindazt, amit sok tanúval együtt te is hallottál tőlem, bízd rá megbízható és hűséges emberekre, akik majd képesek lesznek ezeket a tanításokat továbbadni. Vállald velem együtt a közös szenvedéseket és nehézségeket, mint Krisztus Jézus jó katonája. Aki katonai szolgálatot teljesít, az nem foglalkozik a hétköznapi élet dolgaival. Csak arra törekszik, hogy a felettese meg legyen vele elégedve!

Az atlétikai versenyen résztvevőknek a szabályok szerint kell küzdeniük, különben nem kaphatják meg a győztesnek járó koszorút!

A földjén szorgalmasan dolgozó gazdának kell elsőként részesednie a föld terméséből! Gondolkozz el ezeken a dolgokon! Az Úr segít majd megérteni, mit akarok ezekkel mondani.

Soha ne felejtsd el egy pillanatra sem, hogy Jézus Krisztus — aki Dávid király családjából származik — feltámadt a halálból! Róla szól az én örömhírem. Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell most elszenvednem, hogy láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve! 10 De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által üdvösségre jussanak, és részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.

11 Bizony, igaz tanítás ez:

Ha Jézussal együtt meghaltunk,
    vele együtt fogunk élni is.
12 Ha hűségesen kitartunk mellette,
    vele együtt fogunk uralkodni is,
de ha megtagadjuk,
    ő is megtagad minket.
13 Ha hűtlenek vagyunk,
    ő még akkor is hű marad,
mert magát meg nem tagadhatja.

Az Úr jól tudja, ki tartozik hozzá

14 Emlékeztesd az embereidet ezekre! Figyelmeztesd őket Isten jelenlétében, hogy ne vitatkozzanak bizonyos szavakon, mert annak semmi értelme! Sőt, az ilyen vitatkozás kárt okoz azokban, akik hallgatják!

15 Igyekezz mindent megtenni, hogy Isten tetszését elnyerjed! Légy Istennek olyan szolgája, akinek nem kell szégyenkeznie Ura előtt semmiért, és aki helyesen tanítja és alkalmazza Isten igazságait! 16 Kerüld az értelmetlen vitatkozásokat, mert ezek csak eltávolítják az embereket Istentől! 17 Az ilyen beszédek úgy terjednek közöttük, mint a veszélyes fertőzés. Hümenaiosz és Filétosz is ilyen dolgokat terjesztenek, 18 hiszen azt állítják, hogy a halottak feltámadása már megtörtént, s ezzel felforgatják némelyek hitét. Bizony, ezzel nagyon eltértek az igazságtól!

19 Isten azonban olyan erős alapot épített, amelyet senki sem tud lerombolni. Erre ez a két dolog van felírva: „Az Úr jól tudja, ki tartozik hozzá”, és: „Aki azt mondja, hogy az Úrhoz tartozik, az hagyjon fel minden hamissággal!”[a]

20 Egy nagy háztartásban nemcsak aranyból és ezüstből, hanem fából és cserépből készült edények is vannak. Egyiket különleges és ünnepi alkalmakon használják, a másikat meg közönséges célokra. 21 Így tehát, ha valaki megtisztítja magát minden hamisságtól és gonoszságtól, akkor olyan edény lesz belőle, akit dicsőséges feladatokra fognak használni. Igen, akkor az az ember szent lesz, hasznos eszköz a Mester kezében, és minden jó munkára alkalmas.

22 Timóteus, fuss el az ifjúkori kívánságok elől, és maradj távol tőlük! Viszont teljes erővel törekedj arra, hogy Isten tetszése szerint élj! Törekedj a hitre, isteni szeretetre és békességre mindazokkal együtt, akik tiszta szívvel bíznak az Úrban!

23 Kerüld el az ostoba és értelmetlen vitatkozásokat, mert ezekből csak veszekedés lesz, te is jól tudod. 24 Az Úr szolgája pedig ne veszekedjen senkivel, hanem legyen kedves és türelmes mindenkihez, és legyen gyakorlott a tanításban! 25 Szelíden és udvariasan igazítsa helyre azokat, akik ellenkeznek vele! Abban a reményben foglalkozzon velük, hogy Isten talán mégis megváltoztatja az ellenkezők szívét és gondolkodását, és akkor felismerik az igazságot. 26 A Sátán ezeket csapdába ejtette, hogy azt tegyék, amit ő akar. De még ezek az emberek is észhez térhetnek, és kimenekülhetnek a csapdából.

Footnotes

  1. 2 Timóteushoz 2:19 Idézet: 4Móz 16:5.

Te annakokáért, én fiam, erõsödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben;

És a miket tõlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, a kik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek.

Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.

Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki õt harczossá avatta.

Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerûen küzd.

A ki munkálkodik, a földmívelõnek kell a gyümölcsökben elõször részesülnie.

Értsd meg a mit mondok; adjon azért az Úr néked belátást mindenekben.

Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangyéliomom szerint:

A melyért, mint egy gonosztevõ, szenvedek mind a fogságig; de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve.

10 Annakokáért mindent elszenvedek a választottakért, hogy õk is elnyerjék a Krisztus Jézusban való idvességet örök dicsõséggel egyben.

11 Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is.

12 Ha tûrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, õ is megtagad minket;

13 Ha hitetlenkedünk, õ hû marad: õ magát meg nem tagadhatja.

14 Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve [õket] az Úr színe elõtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására.

15 Igyekezzél, hogy Isten elõtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.

16 A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek.

17 És az õ beszédök mint a rákfekély terjed; közülök való Himenéus és Filétus.

18 A kik az igazság mellõl eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét.

19 Mindazáltal megáll az Istennek erõs fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja.

20 Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépbõl valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók.

21 Ha tehát valaki magát ezektõl tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.

22 Az ifjúkori kivánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívbõl.

23 A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek.

24 Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes.

25 A ki szelíden fenyíti az ellenszegülõket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,

26 És felocsudnának az ördög tõrébõl, foglyokká tétetvén az [Úr szolgája] által az [Isten] akaratára.