Add parallel Print Page Options

Jójádá főpap Jóást teszi királlyá

23 A hetedik évben Jójádá főpap felbátorodott, és szövetséget kötött a katonai parancsnokokkal. Ezek a következők voltak: Azarjáhú, Jeróhám fia, azután Jismáél, Jehóhánán fia, azután Azarjáhú, Obed fia, azután Maaszéjáhú, Adájáhú fia és Elisáfát, Zikri fia. Ezek a parancsnokok összehívták Jeruzsálembe Júda városaiból a lévitákat és a nemzetségfőket. Valamennyien összegyűltek az Örökkévaló Templomában, és szövetséget kötöttek a gyermek[a] Jóás királlyal.

Jójádá ezt mondta nekik: „Látjátok, a király fia fog uralkodni, ahogyan azt az Örökkévaló megígérte Dávid leszármazottjairól! Most pedig ezt tegyétek: a papok és a léviták harmadrésze, akik szombaton állnak szolgálatban, őrizzék a kapukat! Másik harmadrészük álljon őrt a király házánál, a harmadik rész pedig a Jeszód-kapunál! A nép maradjon az Örökkévaló Temploma udvaraiban! A Templom épületébe senki más ne menjen be, csak azok a papok és léviták, akik éppen szolgálatra vannak beosztva! Ők bemehetnek, mert szentek, de a többiek tartsák tiszteletben az Örökkévaló Törvényét, és ne lépjenek be oda! A léviták szorosan vegyék körül a fiatal királyt, mindenkinek kezében ott legyen a fegyvere, és ha valaki más be akarna menni a Templomba, azt öljék meg! A léviták maradjanak a király mellett, amikor ő bemegy a Templomba, vagy kijön onnan!”

A léviták és a júdabeliek mindent úgy tettek, ahogy Jójádá mondta nekik. Minden vezető maga mellé vette azokat az embereit, akik szombaton kezdték a szolgálatukat, és azokat is, akik éppen akkor fejezték be. Ugyanis Jójádá főpap senkit sem engedett haza, akinek letelt a szolgálata. Jójádá vette azokat a dárdákat, kis és nagy pajzsokat, amelyeket még Dávid király és harcosai használtak (azóta ezeket az Isten Templomában őrizték), és szétosztotta a parancsnokok között. 10 Azután minden embert a maga fegyverével a kezében a helyére állított: a Templom jobb oldalától a bal oldaláig, azután az oltár mellé, és a király mellé. 11 Azután előhozták a király fiát, fejére tették a koronát, és a kezébe adták a Törvény könyvtekercsét[b] — így tették királlyá. Jójádá és fiai felkenték a királyt, és ezt kiáltották: „Éljen a Király!”

12 Amikor Atalja meghallotta a nép lármáját, amint a Templomba futottak, és a királyt éltették, ő is az Örökkévaló házához ment a tömeg között. 13 S akkor meglátta ott a királyt a Templom bejárata mellett, az oszlopnál, s mellette a hadsereg parancsnokait és a trombitásokat! Az egész nép örvendezve kiáltozott, a papok fújták a trombitákat, az énekesek pedig hangszereikkel vezették az Örökkévalót dicsérő éneket. Akkor Atalja megszaggatta a ruháját, és ezt kiáltozta: „Árulás! Árulás!”

14 Akkor Jójádá főpap parancsolt a századosoknak: „Vezessétek ki Atalját a sorfal között, és ha valaki vele tartana, azt azonnal vágjátok le karddal!” A papok figyelmeztették a katonákat, hogy Atalját ne az Örökkévaló Templomának területén belül öljék meg. 15 Így utat nyitottak Ataljának, hogy kimehessen, és amikor a királyi palota mellett a Lovak kapujához ért, ott ölték meg.

16 Azután Jójádá szövetséget kötött a királlyal és az egész néppel, hogy valamennyien az Örökkévaló népévé lesznek. 17 Majd az egész nép a Baál templomába tódult, és az oltárokkal és bálványszobrokkal együtt az egészet földig rombolta. Az oltárok előtt megölték Mattánt, a Baál papját is.

18 Jójádá kijelölt egyes papokat és lévitákat, hogy felügyeljenek az Örökkévaló Templomára annak megfelelően, ahogy régen Dávid beosztotta őket a szolgálatra: hogy bemutassák az égőáldozatokat az Örökkévalónak Mózes Törvénye szerint, és hogy örvendezve dicsérjék az Örökkévalót, amint azt Dávid elrendelte. 19 Kapuőröket is kijelölt az Örökkévaló Temploma kapuihoz, hogy aki bármilyen módon tisztátalan, az ne mehessen be a Templom területére.

20 Azután Jójádá maga mellé vette a századosokat, a vezetőket, a nép fejedelmeit, és az egész sokaságtól kísérve a Felső-kapun keresztül lehozta a királyt az Örökkévaló Templomától a királyi palotába. Ott Jóás királyt a trónra ültették. 21 Az egész nép együtt örült ennek, és a város nyugodt maradt annak ellenére, hogy Atalját fegyverrel ölték meg.

Footnotes

  1. 2 Krónika 23:3 gyermek Ekkor Jóás még csak 7 éves volt.
  2. 2 Krónika 23:11 Törvény könyvtekercsét Szó szerint: „könyvtekercset” — ez lehetett a Mózesi Törvény Könyve, vagy a szövetségkötés okmánya. Lásd 1Sám 10:25 és 2Kir 11:17.

23  A hetedik esztendõben pedig felbátorodván Jójada, szövetséget kötött a századosokkal, Azáriával a Jérohám fiával, Ismáellel a Jóhanán fiával, Azáriával az Obed fiával, Maaséjával az Adája fiával, és Elisafáttal a Zikri fiával;

A kik Júda országát körüljárván, összegyûjték Júdának minden városaiból a Lévitákat és az Izráel családfõit, és jövének Jeruzsálembe.

Szövetséget tõn pedig mind az egész gyülekezet a királylyal az Isten házában, minekutána [Jójada] ekképen szólott nékik: Ímé a király fia fog uralkodni, a mint az Úr szólott volt a Dávid fiairól;

Azért ez az a dolog, amit cselekednetek kell: Harmadrész közületek, a kik a szombatra szoktatok feljönni a papok és a Léviták közül, ajtónálló legyen;

Harmadrész a király házánál, és harmadrész a fõkapunál álljon; az egész nép pedig legyen az Úr házának pitvariban;

Senki ne menjen be az Úr házába, hanem csak a papok és a kik szolgálnak a Léviták közül, csak õk menjenek be, mert szent dologra rendeltettek; az egész nép tartsa magát az Úr parancsolatjához.

És a Léviták vegyék körül a királyt, fegyvere mindenkinek kezében legyen, és ha valaki bemenne a házba, ott megölettessék; és a király mellett legyetek, mikor bemegy és mikor kijön.

És mind a szerint cselekedének a Léviták és az egész Júda, a mint Jójada pap megparancsolá, és kiki maga mellé vevé az õ embereit, mindazokat, a kik felmennek vala a szombatra, mind a kik kijõnek vala szombaton; mert Jójada pap nem ereszté el a csapatokat.

És Jójada pap a századosoknak azokat a dárdákat, paizsokat és pánczélokat adá, a melyek Dávid királyéi [voltak,] a melyek az Isten házában [valának.]

10 És állítá az egész népet, mindenkinek fegyvere kezében lévén, a ház jobb oldalától fogva a ház bal oldaláig, az oltár mellett és a ház mellett a király körül.

11 Akkor kihozák a király fiát, és reá tevék a koronát és a bizonyságtételt, és királylyá tevék õt, és megkenék õt Jójada és az õ fiai, mondván: Éljen a király!

12 Mikor pedig meghallotta Athália a futkosó nép szavát, a kik a királyt dícsérik vala; akkor [õ is] felméne a nép közé az Úr házába.

13 És mikor látta, hogy a király az õ oszlopánál áll a bejáratnál, s a fejedelmek és a trombitások a király mellett vannak, és hogy az egész föld népe örül, trombitál, s az énekesek a zengõ szerszámokkal énekelnek, a kik tudósok valának az [isteni] dícséretben: megszaggatá Athália az õ ruháit, és monda: Árulás, árulás!

14 És kiküldé Jójada pap a századosokat, a sereg elõljáróit, mondván nékik: Vezessétek ki a rendek között; és ha valaki utána menne, fegyverrel ölettessék meg. Mert ezt mondja vala a pap: Ne öljétek meg õt az Úr házában.

15 Helyet adának azért néki, [hogy kimehessen,] és mikor jutott volna a király háza felé a lovak kapujáig, ott megölték õt.

16 Szövetséget tõn pedig Jójada õ maga között, az egész nép között és a király között, hogy õk az Úr népei legyenek.

17 És beméne az egész sokaság a Baál házába, és azt elrontá, és annak mind oltárait, mind bálványait összetöré; Mattánt pedig, a Baál papját az oltárok elõtt ölék meg.

18 És gondviselõket állíta Jójada az Úr házába, a lévitai papok által, a kiket Dávid csoportokba osztott az Úr házában, hogy áldoznának égõáldozatokkal az Úrnak, a mint a Mózes törvényében megíratott, nagy vígassággal és énekszóval, a Dávid rendelése szerint.

19 És állítá az ajtónállókat az Úr házának kapuihoz, hogy be ne mehessen, a ki tisztátalan bármely dolog által.

20 Azután maga mellé vevé a századosokat és a fõembereket és a kik a nép felett uralkodnak, s az egész ország népét, és kivezetvén a királyt az Úr házából, bemenének a király házának felsõ kapuján, és ülteték a királyt a királyiszékbe.

21 És örvendezett a föld minden népe, és a város is megnyugovék; minekutána Atháliát megölék fegyverrel.

Jójádá főpap Jóást teszi királlyá(A)

23 A hetedik évben nekibátorodott Jójádá, és szövetkezett a századparancsnokokkal: Azarjáhúval, Jeróhám fiával, Jismáéllal, Jehóhánán fiával, Azarjáhúval, Óbéd fiával, Maaszéjáhúval, Adájáhú fiával és Elisáfáttal, Zikri fiával.

Ezek bejárták Júdát, összegyűjtötték Júda valamennyi városából a lévitákat meg Izráel családfőit, és Jeruzsálembe jöttek.

Az egész gyülekezet szövetséget kötött a királlyal az Isten házában. Ezt mondta nekik Jójádá: A király fiának kell uralkodnia, mert az Úr ígérete Dávid fiainak szól!

Ezt tegyétek tehát: egyharmada azoknak a papoknak és lévitáknak, akik a nyugalom napján lépnek szolgálatba, őrizze az ajtókat,

egyharmada a királyi palotánál, egyharmada pedig a Jeszód-kapunál legyen. Az egész hadinép pedig legyen az Úr háza udvaraiban.

Senki se menjen be az Úr házába, csak a papok és a szolgálatot végző léviták mehetnek be, mert ők szentek. Az egész nép pedig ügyeljen arra, amit az Úr rendelt.

A léviták vegyék körül a királyt, legyen mindenkinek kezében a fegyvere; aki pedig be akar menni a templomba, azt meg kell ölni! A király mellett legyetek, akármerre jön-megy!

A léviták és egész Júda mindenben úgy járt el, ahogyan Jójádá főpap megparancsolta. Mindegyik maga mellé vette embereit, a nyugalom napján szolgálatba lépőket, meg azokat, akik a nyugalom napján a szolgálatból kilépnek, mert Jójádá főpap nem engedte el ezeket a csapatokat.

Jójádá főpap odaadta a századparancsnokoknak Dávid király lándzsáit, kis és nagy pajzsait, amelyek az Isten házában voltak.

10 Odaállította az egész hadinépet dárdával a kezükben a templom jobb oldalától a templom bal oldaláig, az oltárhoz és a templomhoz, úgyhogy körülvették a királyt.

11 Akkor kivezették a királyfit, és fejére tették a koronát; kezébe adták az uralkodás okmányát, és így királlyá választották. Jójádá és fiai felkenték őt, és felkiáltottak: Éljen a király!

12 Ataljá meghallotta az odaözönlő nép lármáját, akik a királyt dicsőítették, és bement a nép közé az Úr házába.

13 Amikor látta, hogy a király ott áll egy emelvényen a bejáratnál, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül és fújja a kürtöket, és látta az énekeseket a hangszerekkel, akik a dicsérő énekeket vezették, akkor Ataljá megszaggatta ruháját, és ezt mondta: Összeesküvés! Összeesküvés!

14 De Jójádá főpap azt parancsolta a haderő élén álló századparancsnokoknak, hogy vezessék ki a sorok között, ha pedig valaki utánamegy, azt öljék meg fegyverrel. A főpap ugyanis nem akarta, hogy az Úr házában öljék meg.

15 De amikor a királyi palota kocsibejáratához ért, rátámadtak és megölték ott.

Jójádá főpap lerombolja Baal templomát

16 Jójádá azután szövetséget kötött az Úr, az egész nép és a király között arra nézve, hogy az Úr népe lesznek.

17 Azután az egész nép behatolt a Baal templomába, és lerombolta. Oltárait és bálványképeit összezúzták, Mattánt, a Baal papját pedig meggyilkolták az oltárok előtt.

18 Jójádá a papokra és a lévitákra bízta az Úr háza felügyeletét, ahogyan Dávid osztotta be őket az Úr házához, hogy égőáldozatokat mutassanak be az Úrnak, amint az meg van írva Mózes törvényében, vigadozva és énekelve, Dávid rendelkezése szerint.

19 Kapuőröket rendelt az Úr háza kapuihoz, hogy ne mehessen be senki, aki bármi okból tisztátalan.

20 Azután maga mellé vette a századparancsnokokat, az előkelőket és azokat, akik a népen uralkodtak, meg az egész köznépet, és lekísérték a királyt az Úr házából. A Felső-kapun át bevonultak a királyi palotába, és a királyi trónra ültették a királyt.

21 Az ország egész népe örült, a város pedig nyugodt maradt, noha Atalját megölték fegyverrel.