2 Krónikák 3:1-14
Hungarian New Translation
A jeruzsálemi templom építése
3 Azután elkezdte építeni Salamon az Úr házát Jeruzsálemben, a Mórijjá-hegyen, ahol az Úr megjelent apjának, Dávidnak, azon a helyen, amelyet Dávid kijelölt, a jebúszi Ornán szérűjén.
2 Az építést uralkodása negyedik évében, a második hónap második napján kezdte el.
3 Így állapította meg Salamon az Isten háza építésekor az alapméreteket: hosszúsága a régi könyökmérték szerint hatvan könyök, szélessége húsz könyök volt.
4 Az eléje épített csarnok hossza a templom szélességének megfelelően húsz könyök, magassága százhúsz könyök volt. A belsejét színarannyal borította be.
5 A főépületet beburkolta ciprusfával, azt pedig finom arannyal burkolta be, és pálmafákat meg füzéreket készíttetett rá.
6 Díszítésül beborította a templomot drágakövekkel. Az arany parvajimi arany volt.
7 Arannyal borította be a templomot, a gerendákat, a küszöböket, a falakat és az ajtószárnyakat is. A falakra pedig kerúbokat vésetett.
A szentek szentje
8 Azután elkészíttette a szentek szentjének az épületét. Ennek a hosszúsága a templom szélességének megfelelően húsz könyök, szélessége is húsz könyök volt, és beburkolta azt hatszáz talentum finom arannyal.
9 A szegek súlya ötven aranysekel volt. A felső szobákat is beburkolta arannyal.
10 Készíttetett a szentek szentjének az épületébe két kerúbszobrot, amelyeket arannyal borítottak be.
11 A kerúbok szárnyainak a hosszúsága együtt húsz könyök volt. Az első kerúb egyik öt könyök hosszúságú szárnyával a templom falát, a másik öt könyök hosszúságú szárnyával a második kerúb szárnyát érintette.
12 A második kerúb egyik öt könyök hosszúságú szárnyával szintén a templom falát, a másik öt könyök hosszúságú szárnyával pedig az első kerúb szárnyát érintette.
13 Ezeknek a kerúboknak a szárnyai kiterjesztve húsz könyököt tettek ki. Lábukon álltak és befelé tekintettek.
14 Kárpitot is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, amelyekbe kerúbokat szövetett.
Read full chapter
2 Krónika 3:1-14
Hungarian Károli
3 Elkezdé építtetni Salamon az Úr házát Jeruzsálemben a Mórija hegyén, mely Dávidnak, az õ atyjának megmutattatott, azon a helyen, melyet készített vala Dávid a Jebuzeus Ornán szérûjén.
2 Elkezdé pedig az építést a második hónap második [nap]ján, királyságának negyedik esztendejében.
3 És ilyen alapot vetett Salamon az Isten házának építésénél: hosszúsága a régi mérték szerint vala hatvan sing, szélessége húsz sing.
4 És a tornácz a [templom] hosszában, a ház szélessége szerint, húsz sing volt, a magassága pedig százhúsz sing; és beborítá azt belõl tiszta aranynyal.
5 A derék házat pedig megbélelteté fenyõfákkal és finom aranynyal borítá be, melyen pálmafákat és lánczokat metszete.
6 És beborította a házat drágakövekkel ékességül, és az arany Párvaimból való arany volt.
7 És beboríttatá a háznak gerendáit, ajtómellékit, falait és annak ajtait is aranynyal; és metszete a háznak falaira Kérubokat.
8 Megcsináltatá a szentek-szentjét is, melynek hosszasága a derék háznak szélességével arányban húsz sing, szélessége is húsz sing volt, és beboríttatá azt hatszáz tálentom finom aranynyal.
9 A szegeknek súlya ötven arany siklus volt. A felsõ helyiségeket is beboríttatá aranynyal.
10 És csináltatott a szentek-szentjébe két Kérubot is, szobormûveket, és beboríták azokat aranynyal.
11 A Kérubok szárnyainak hosszúsága húsz sing vala; egyik szárnya öt sing, és a háznak falát érinté; a másik szárnya is öt sing és a másik Kérub szárnyát érinté.
12 A másik Kérubnak szárnya is, a mely öt sing volt, a háznak falát érinté; a másik szárnya pedig, a mely ismét öt sing volt, a másik Kérub szárnyát érinté.
13 Úgy, hogy a Kérubok szárnyai húsz singnyire valának kiterjesztve; lábaikon állának, és arczuk befelé.
14 Annakfelette függönyt is csináltata, kék és piros bíborból és karmazsinból és lenbõl, melyre Kérubokat csináltatott.
Read full chapterCopyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society