Add parallel Print Page Options

Uzzijjá uralkodása(A)

26 Akkor Júda egész népe fogta a tizenhat éves Uzzijját, és őt választotta királlyá apja, Amacjá helyett.

Ő építette ki Élatot, amelyet visszacsatolt Júdához azután, hogy a király pihenni tért őseihez.

Tizenhat éves volt Uzzijjá, amikor uralkodni kezdett, és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jekoljá volt, Jeruzsálemből származott.

Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan tett apja, Amacjá.

Az Istent kereste Zekarjá idejében, aki istenfélelemre tanította, és amíg az Urat kereste, sikert adott neki Isten.

Háború a filiszteusok és az arabok ellen

Uzzijjá hadba vonult a filiszteusok ellen, és lerombolta Gát várfalát, Jabné várfalát és Asdód várfalát, sőt városokat épített Asdódnál és a filiszteusok között.

Isten megsegítette őt a filiszteusok ellen, a Gúr-Baalban lakó arabok ellen és a meúniak ellen.

Az ammóniak is adót fizettek Uzzijjának, és eljutott a híre egészen Egyiptomig, mert egyre jobban erősödött.

Azután őrtornyokat épített Uzzijjá Jeruzsálemben a Szöglet-kapunál, a Völgy-kapunál meg a Sarok fölött, és megerősítette azokat.

10 A pusztában is épített őrtornyokat, és sok kutat ásatott, mert sok jószága volt az alföldön és a síkságon. Földművesei és vincellérei voltak a hegyeken és a gyümölcsösben, mert szerette a földművelést.

11 Volt Uzzijjának kiképzett harcosokból álló hadereje is, amely csapattestenként vonult a harcba. Ezeknek a számát Jeiél kancellár és Maaszéjáhú elöljáró segítségével Hananjáhú, a király egyik parancsnoka állapította meg.

12 A hadköteles vitézek családfőinek a száma összesen kétezer-hatszáz volt.

13 Az ő parancsnokságuk alá tartozó haderő háromszázhétezer-ötszáz kiképzett harcosból állt, akik hatalmas erővel segítették a királyt az ellenség ellen.

14 Fölszerelte Uzzijjá az egész sereget pajzzsal, dárdával, sisakkal, páncéllal, íjjal és parittyakővel.

15 Csináltatott Jeruzsálemben ötletesen kitervelt hadigépeket az őrtornyokra és a szegletbástyákra, nyilak és nagy kövek kilövésére. Így azután messzire eljutott a híre, mert ezekben csodálatos segítséget kapott; végül igen megerősödött.

Uzzijjá felfuvalkodása és poklossága

16 Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az Úr ellen. Bement ugyanis az Úr templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron.

17 De bement utána Azarjá főpap és vele együtt az Úr papjai, nyolcvan erős ember.

18 Elébe álltak Uzzijjá királynak, és ezt mondták neki: Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az Úrnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért szenteltek föl, hogy ők mutassák be az illatáldozatot. Menj ki a szentélyből, mert vétkeztél, és ez nem válik dicsőségedre az Úristennél!

19 Erre felbőszült Uzzijjá, akinek éppen a kezében volt az áldozathoz való füstölőedény. De amikor felbőszült a papok ellen, poklos folt jelent meg a homlokán az Úr házában levő papok előtt, az illatáldozati oltár mellett.

20 Amikor Azarjá főpap és a többi pap feléje fordult, látták a poklos foltot a homlokán. Ekkor kiűzték onnan, de ő maga is sietett kimenni, mert az Úr verte meg őt.

21 Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az Úr házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött.

22 Uzzijjá egyéb dolgait elejétől végig megírta Ézsaiás próféta, Ámóc fia.

23 És pihenni tért Uzzijjá az őseihez, és eltemették ősei mellé a királyi temető mezejébe, mert megállapították róla, hogy poklos. Fia, Jótám lett utána a király.

26  Akkor elõhozván az egész Júda nemzetsége Uzziást (ki tizenhat esztendõs vala), királylyá tevék õt az õ atyja Amásia helyett.

Õ építé meg Elótot, és csatolta ismét Júdához, minekutána [Amásia] király meghalt az õ atyáival egybe.

Tizenhat esztendõs korában kezdett vala uralkodni Uzziás, és ötvenkét esztendeig uralkodék Jeruzsálemben; az õ anyjának neve Jékólia vala, Jeruzsálembõl való.

És az Úr elõtt kedves dolgot cselekedék, a mint az õ atyja, Amásia is cselekedett vala.

És keresi vala az Istent Zakariás [próféta] idejében, a ki az isteni látásokban értelmes vala; és mindaddig, míg az Urat keresé, jó elõmenetelt adott néki Isten;

Mert kimenvén, hadakozék a Filiszteusok ellen; és a Gáth kerítését, a Jabné kerítését és az Asdód kerítését letöré, és építe városokat Asdódban és a Filiszteusok tartományában.

És megsegéllé õt az Isten a Filiszteusok ellen és az Arábiabeliek ellen, a kik lakoznak vala Gúr-Baálban, és Meunimban.

És adának az Ammoniták Uzziásnak ajándékot, és elterjede az õ híre Égyiptomig; mert felette igen megnevekedett az õ hatalma;

És építe Uzziás tornyokat Jeruzsálemben a szeglet kapuja felett, a völgy kapuja felett és a szegletek felett, és igen megerõsítteté azokat.

10 A pusztában is tornyokat épített, és sok kutat ásatott; mert sok nyája vala mind a völgyekben, mind a lapályon, és szántóvetõ szolgái, vinczellérei a hegyeken és Kármelben, mert a földmûvelést kedvelte.

11 Uzziásnak hadakozó serege is vala, a mely harczba mehetett csapatonként, a mint megszámláltatott Jéhiel íródeák és Maaséja elõljáró által Hanániás vezetése alatt, a ki a király vezérei közül való.

12 A családfõk egész száma a hadakozó vitézek között kétezerhatszáz vala.

13 És az õ kezök alatt levõ hadakozó sereg háromszázhétezerötszáz harczosból állott, a kik képesek valának megsegíteni a királyt ellenségei ellen.

14 És készíttete Uzziás nékik, az egész sereg számára paizsokat, kopjákat, sisakokat, pánczélokat, íveket és parittyába való köveket.

15 Készíttete annakfelette Jeruzsálemben értelmes mesteremberek által gépezeteket a tornyok tetején és a kõfal szegletein, nyilaknak és nagy köveknek kihajigálására. És az õ híre messzire elterjede; mert csudálatosan megsegítteték, míglen megerõsödék.

16 Mikor pedig ilyen módon megerõsödött volna, felfuvalkodék, hogy megfertõztetné magát és vétkezék az Úr ellen, az õ Istene ellen. Beméne az Úr templomába, hogy a füstölõ oltáron füstölne.

17 És beméne õ utána Azáriás pap, és vele az Úr papjai nyolczvanan, igen erõsek.

18 És ellene állának Uzziás királynak, és mondának néki: Uzziás! nem a te dolgod az Úrnak füstölni, hanem az Áron pap fiaié, a kik felszenteltetének, hogy füstöljenek. Menj ki e szent helybõl; mert igen vétkeztél és dicsõségedre nem leend az Úr Istentõl.

19 És megharaguvék Uzziás, a kinek kezében vala a füstölõ szerszám, hogy füstölne; és mikor haragudnék a papokra, bélpoklosság támada a homlokán ott a papok elõtt, az Úr házában, a füstölõ oltár elõtt.

20 És mikor tekintett volna õ reá Azáriás fõpap, és vele mind a többi papok, láták a bélpoklosságot az õ homlokán; és elûzék õt onnét, sõt maga is sietett kimenni, mert az Úr megverte vala õt.

21 És lõn Uzziás király halála napjáig bélpoklos; és lakik vala egy elkülönített házban bélpoklosan, mert az Úr házából kivettetett vala. És Jótám, az õ fia vala a király házában, a ki ítélkezék az ország népe felett.

22 Uzziásnak pedig elsõ és utolsó dolgait megírta Ésaiás próféta, az Ámós fia.

23 És meghala Uzziás az õ atyáival egybe, és eltemeték õt az õ atyáival a temetõbe, a mely a királyoké vala, mert ezt mondják felõle: bélpoklos volt. És uralkodék helyette Jótám, az õ fia.