Elizeus és az özvegyasszony olajos korsója

4 Történt egyszer, hogy a próféták közösségéből^[a] az egyik próféta meghalt. Az özvegye Elizeushoz fordult, és elpanaszolta: „Uram, tudod, hogy a férjem, a te szolgád tisztelte és félte az Örökkévalót. Azonban meghalt, és adósságot hagyott ránk. A hitelezője pedig most a két fiamat akarja elvinni, hogy adósrabszolgái legyenek, mivel nem tudom kifizetni a férjem tartozását.”

² Elizeus ezt kérdezte: „Hogyan tudnék segíteni rajtatok? Mi van a házadban?”

„Nincs egyebem, csak egy korsó olaj” — válaszolta az asszony.

³ „Jól van — mondta Elizeus —, akkor menj haza, és kérj kölcsön a szomszédaidtól mindenféle üres edényeket, amennyit csak tudsz! ⁴ Azután zárkózz be a házadba a fiaiddal együtt, és töltsd meg az üres edényeket a korsódból! Amelyik megtelt, azt állítsd félre.”

⁵ Az asszony így is tett. Bezárkózott a fiaival együtt, akik a keze alá adogatták az edényeket, ő meg sorra megtöltötte valamennyit. ⁶ Amikor már mind megtelt, mondta a fiának: „Add ide a következő üres korsót!”

„Nincs több, már mind megtelt” — felelte az. Ekkor a korsóból sem folyt tovább az olaj.

⁷ Az asszony ekkor visszament az Isten emberéhez, Elizeushoz, és elmondta, mi történt. Ő pedig ezt tanácsolta: „Eredj, add el az olajat, és fizesd ki a tartozást. Ami marad, abból meg élhettek a fiaiddal együtt.”

Elizeus szava szerint a meddő asszonynak fia születik

⁸ Elizeus időnként megfordult Súnem városában. Élt ott egy jómódú asszony a férjével, aki többször is vendégül látta a prófétát. Ezért, ha arra járt, Elizeus mindig betért hozzájuk. ⁹ Egy idő múlva az asszony megkérte a férjét: „Nézd, látom, hogy ez az Elizeus, aki időnként nálunk vendégeskedik, Isten szent embere. ¹⁰ Építsünk a számára egy kis vendégszobát az emeleten,^[b] és tegyünk oda ágyat, asztalt, széket és mécsest. S ha ezután megint erre jár, hadd szálljon meg nálunk abban a szobában!” Így is lett.

¹¹ Egyszer Elizeus éppen ebben a szobában szállt meg, és lefeküdt az ágyra pihenni. ^12-13 Majd ezt mondta a szolgájának, Géházinak: „Hívd ide a vendéglátónkat, ezt a súnemi asszonyt. De előbb kérdezd meg tőle, mivel viszonozhatnánk szívességét, hiszen olyan nagy szeretettel gondoskodik rólunk! Akarja-e, hogy szóljunk érdekében a királynak vagy a hadsereg vezérének?”

Géházi hívta az asszonyt, aki megállt Elizeus előtt, és azt mondta: „Uram, én békességben élek a nemzetségem között.” — majd elment.

¹⁴ Elizeus azt kérdezte Géházitól: „Mégis, mit lehetne tenni érte?”

Géházi válaszolt: „Úgy tudom, nincs fia, és a férje már öreg.”

¹⁵ „Hívd csak ide megint!” — mondta Elizeus.

Az asszony ismét megállt az ajtóban, ¹⁶ Elizeus pedig ezt mondta neki: „Egy év múlva ilyenkor már a saját kicsi fiadat ringatod a karodban!”

„Jaj, uram, te Isten embere vagy, ne hitegess engem ilyen lehetetlen dologgal!”

¹⁷ Egy idő múlva az asszony várandós lett, és az Elizeus által mondott időben valóban fiút szült.

Elizeus föltámasztja a halott fiúcskát

¹⁸ A fiúcska fölcseperedett, s egy nap kiment az apjához a mezőre, ahol éppen gabonát arattak. ¹⁹ Egyszer csak azt mondta az apjának: „Jaj, nagyon fáj a fejem! Jaj, a fejem!”

Az apja szólt az egyik szolgájának: „Vidd a gyereket az anyjához!”

²⁰ A szolga haza is vitte a gyermeket, akit az anyja az ölébe fektetett. Azonban a gyermek déltájban meghalt. ²¹ Az anya ekkor fölvitte, és lefektette az Isten emberének ágyára, majd becsukta az ajtót, és elment.

²² Azután szólt a férjének: „Kérlek, adj mellém egy szolgát és egy szamarat, hogy sietve az Isten emberéhez menjek! Hamarosan visszajövök.”

²³ „De hiszen nincs ma sem Újhold ünnepe sem Szombat, miért mész hozzá?” — kérdezte a férje.

„Minden rendben lesz!” — mondta az asszony.

²⁴ Fölnyergelte a szamarat, és azt mondta a szolgájának: „Azonnal induljunk! Hajtsd az állatot, ahogy lehet! Csak akkor lassíts, ha mondom.”

²⁵ Elmentek a Kármel-hegyre, az Isten emberéhez, Elizeushoz, aki már távolról észrevette, hogy közelednek.

„Nézd! Az a súnemi asszony közeledik — mondta Elizeus a szolgájának, Géházinak —, ²⁶ szaladj csak eléje, s kérdezd meg, jól van-e,^[c] s hogy van a férje és a fia!”

Géházi eléje is ment, de az asszony csak annyit mondott neki: „Jól vagyunk.”

²⁷ Nem állt meg, amíg az Isten emberéhez nem ért a hegyen. A földre borult előtte, és megragadta a lábát. Amikor Géházi el akarta zavarni az asszonyt, Elizeus rászólt: „Hagyd csak, mert nagyon el van keseredve, az Örökkévaló pedig eltitkolta előlem, hogy miért.”

²⁸ Akkor az asszony ezt mondta Elizeusnak: „Uram, én nem kértem, hogy fiam szülessen! Nem azt mondtam neked, hogy ne hitegess?!”

²⁹ Akkor Elizeus elküldte Géházit az asszony házához: „Indulj hamar, siess, meg ne állj! Ha találkozol valakivel, még csak ne is köszönj neki! Ha valaki köszön neked, ne válaszolj! Menj, és tedd a pálcámat a fiú arcára!”

³⁰ De a fiú anyja ezt mondta Elizeusnak: „Uram, esküszöm az Örökkévalóra és a te életedre, hogy nem megyek innen haza nélküled!”

Így hát Elizeus is elindult, és követte az asszonyt a házához.

³¹ Géházi előbb ért oda, és Elizeus pálcáját a fiú arcára tette, de az nem éledt föl, s nem adott semmi életjelet. A szolga visszament és jelentette: „Uram, a fiú nem éledt föl.”

³² Elizeus bement a házba, s látta, hogy a gyermek valóban halott, és éppen az ő ágyán fekszik! ³³ Senkit nem engedett a szobába, becsukta az ajtót, és imádkozott az Örökkévalóhoz. ³⁴ Majd ráfeküdt a gyermekre, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére helyezte, s ekkor a gyermek teste fölmelegedett. ³⁵ Azután Elizeus fölkelt, járkált a szobában le s föl. Másodszor is ráfeküdt a gyermekre, aki ekkor hétszer tüsszentett, majd kinyitotta a szemét.

³⁶ Elizeus szólította Géházit, hogy hívja az asszonyt, s amikor az odajött, ezt mondta neki: „Itt a fiad, vidd magaddal!” ³⁷ Az pedig Elizeus lábához borult, majd elvitte a fiát.

Elizeus csodái az éhínség idején

³⁸ Elizeus egyszer megint Gilgálba érkezett a próféták közösségéhez. Akkoriban éhínség uralkodott az országban. A próféta-tanítványok ott ültek Elizeus előtt, aki szólt a szolgájának: „Tedd föl a tűzre a nagy fazekat, és főzz valami levest az embereknek!” ³⁹ Az egyik tanítvány, amint zöldségféléket gyűjtögetett a mezőn, talált egy tökhöz hasonló^[d] indás növényt, amely tele volt termésekkel. Teleszedte a ruháját ezekkel és hazavitte, majd összevágta, és beledobálta a fazékba. De sem ő, sem a többiek nem ismerték azt a növényt.

⁴⁰ Amikor megfőtt az étel, leültek enni, de néhány kanál után a tanítványok fölkiáltottak: „Isten embere! Halál van ebben az ételben!” Senki sem tudott enni belőle.

⁴¹ Elizeus ezt mondta: „Adjatok egy kis lisztet!” Beleszórta a fazékba, majd azt mondta: „Most már adhatsz belőle az embereknek, nyugodtan megehetik!” S valóban, nem volt benne többé semmi ártalmas.

⁴² Egyszer egy férfi jött Elizeushoz Baál-Sálisából, aki árpaföldjének learatásakor az új gabonából sütött első 20 darab kenyeret, és némi friss gabonát hozott az Isten emberének ajándékul. Elizeus azt mondta a szolgájának: „Add oda a kenyereket az embereknek, hadd egyenek!”

⁴³ De a szolga ezt kérdezte: „Vannak itt vagy százan, hogy osszam el közöttük?”

Elizeus ismét ezt mondta: „Add oda a kenyereket az embereknek, hadd egyenek! Mert az Örökkévaló ezt mondja: »Bizony, esznek mindannyian, s még marad is belőle!«”

⁴⁴ A szolga tehát a férfiak elé tette a kenyereket. Valamennyien eleget ettek, és még maradt is belőle — pontosan úgy, ahogy az Örökkévaló mondta.