1 Sámuel 20

Hungarian Bible: Easy-to-Read Version

Jonatán segíti Dávidot a menekülésben

20 Ezután Dávid a Ráma melletti táborból is tovább menekült. Találkozott Jonatánnal, és ezt kérdezte tőle: „Jonatán, mondd meg nekem, mit vétettem apád ellen? Mi a bűnöm, amiért halálra keres?”

² De Jonatán így felelt: „Isten mentsen ettől téged! Apám nem akar téged megölni! Te nem halhatsz meg! Tudod, hogy apám nem tesz semmit anélkül, hogy velem előbb meg ne beszélné. Ha valóban meg akarna ölni téged, azt előlem sem titkolná el! Nem, erről szó sem lehet!”

³ Dávid azonban esküvel erősítette, hogy mégis így van: „Apád bizonyosan tudja, hogy te kedvelsz engem. Azt gondolja, jobb, ha neked nem árulja el a tervét, mert elmondanád nekem.^[a] De esküszöm: amilyen igaz, hogy él az Örökkévaló és te is élsz, olyan igaz, hogy csak egy lépés választ el engem a haláltól!”

⁴ „Hát jó — felelte Jonatán —, mondd meg, mit tegyek érted, megteszem!”

⁵ „Figyelj rám! — mondta Dávid. — Tudod, hogy holnap lesz az Újhold ünnepe. Ilyenkor nekem is a király asztalánál kell ülnöm az ünnepi vacsoránál. Engedd meg nekem, hogy most elmenjek, és holnap estig^[b] elrejtőzzek valahová a városon kívül. ⁶ Ha apád kérdezősködik, hogy miért hiányzom az ünnepi asztaltól, akkor ezt mondd neki: »Dávid megkért, hogy hazamehessen szülővárosába, Betlehembe. A családjában ilyenkor tartják az évenkénti áldozatot, amelyre az egész nemzetség összegyűlik.« ⁷ Ha ezt a kimentést apád elfogadja, akkor biztonságban érezhetem magam. De ha Saul erre haragra lobban, akkor biztos lehetsz benne, hogy valóban gonosz szándékkal van irántam. ⁸ Jonatán, kérlek, tedd meg ezt nekem! Bánj velem hűséges szeretettel, hiszen szövetséget kötöttünk az Örökkévaló előtt! De ha bűnös vagyok, ölj meg te magad, csak apádnak ne szolgáltass ki!”

⁹ „Isten mentsen! — mondta Jonatán. — Ha megbizonyosodom róla, hogy apám a vesztedet akarja, feltétlenül a tudtodra adom!”

¹⁰ „Ki fog nekem hírt hozni, ha apád haragosan válaszol neked?” — kérdezte Dávid.

¹¹ Akkor Jonatán ezt javasolta: „Gyere, menjünk ki a városon kívülre!” Kimentek hát ketten a mezőre.

¹² Ott Jonatán ezt mondta: „Az Örökkévaló, Izráel Istene legyen a tanúm, hogy amit most ígérek neked, azt meg is tartom. Holnap vagy holnapután kipuhatolom, hogy apám jó szívvel van-e irántad, és amit megtudok, azt megüzenem neked. ¹³ Úgy segítsen engem az Isten, hogy nem fogom eltitkolni előled, ha apám az életedre tör! Ebben az esetben elküldelek, hogy biztonságban elmenekülhess előle, és akkor az Örökkévaló legyen veled, ahogy apámmal is volt! ¹⁴ De arra kérlek, bánj velem az Örökkévaló hűséges szeretetével, ameddig csak élek! Ha pedig meghalok, ¹⁵ ugyanezzel a szeretettel bánj majd a családommal és utódaimmal is, még akkor is, amikor az Örökkévaló majd kiirtja minden ellenségedet a föld színéről!”

¹⁶ Így kötött szövetséget Jonatán Dáviddal és annak családjával. Arra kérte az Örökkévalót, hogy e szövetség megtartását Dávid utódain^[c] is kérje számon. ¹⁷ Jonatán tehát megeskette Dávidot, hogy iránta való szeretetéért meg fogja tartani ezt a szövetséget, mert Jonatán úgy szerette Dávidot, mint saját magát.

¹⁸ Azután Jonatán ezt mondta Dávidnak: „Holnap este lesz az Újhold ünnepe. Mivel a helyed üres lesz, hiányolni fognak. ¹⁹ Holnapután már nem fognak keresni. Te pedig menj el arra a helyre, ahol először elrejtőztél! Ott várakozz, annál a kőrakásnál. ²⁰ Akkor majd én is odamegyek, és három nyílvesszőt fogok kilőni, mintha csak célba lőnék. ²¹ Velem lesz egy fiatal apród is, akinek ezt mondom: »Eredj, keresd meg a nyílvesszőket!«

A te számodra, Dávid, ez lesz a jel: ha azt mondom a fiúnak: »Túl messze mentél, a nyílvesszők itt vannak, hozzám közelebb!« — akkor az Örökkévalóra esküszöm, ez azt jelenti, hogy nyugodtan előjöhetsz a rejtekhelyedről, mert biztonságban vagy! ²² Azonban, ha azt mondom a fiúnak: »Menj csak messzebbre, mert a nyílvesszők még előtted vannak!« — ez azt jelenti, hogy el kell menned messzire, mert az Örökkévaló küld téged máshová. ²³ Amit most megbeszéltünk, arra nézve az Örökkévaló legyen a tanúnk örökre!”

²⁴ Ezután elváltak, és Dávid elrejtőzött a városon kívül.

Saul elárulja gyilkos szándékát

Amikor az Újhold ünnepe eljött, a király helyet foglalt az ünnepi étkezésnél. ²⁵ Szokott helyén ült, a fal mellett. Vele szemben^[d] Jonatán, Saul mellett pedig Abner foglalt helyet, de Dávid helye üresen maradt. ²⁶ Ekkor Saul még nem szólt semmit, mert ezt gondolta: „Biztosan történt valami Dáviddal, és rituálisan tisztátalanná vált, emiatt nem vehetett részt az ünnepen. Igen, biztosan ezért nem jött el.”

²⁷ A következő napon, vagyis az ünnep második napján azonban Dávid helye ismét üresen maradt. Ekkor Saul megkérdezte Jonatánt: „Miért nem jött el az ünnepre Isai fia sem tegnap, sem ma?”

²⁸ Jonatán így felelt: „Dávid engedélyt kért tőlem, hogy hazamehessen Betlehembe. ²⁹ Azt mondta: »Kérlek, hadd menjek most haza a szüleimhez, mert ilyenkor tartjuk Betlehemben a nemzetségünk évenkénti közös áldozatát, és a bátyám rám parancsolt, hogy nekem is ott a helyem. Engedj el tehát, ha jóindulattal vagy irántam, hadd látogassam meg a családomat!« Emiatt nem jött Dávid a király asztalához.”

³⁰ Saul ekkor éktelen haragra gerjedt, és Jonatánra támadt: „Te is olyan lázadó és elvetemült vagy, mint anyád! Azt hiszed, nem tudom, hogy összejátszol Isai fiával! Micsoda szégyen ez rád nézve! Gyalázatot hozol anyádra is! ³¹ Tudd meg, hogy amíg Isai fia él, belőled sohasem lesz király, és királyságodból sem lesz semmi! Azonnal küldj érte, és hozasd elém, mert meg kell halnia!”

³² „De miért kell meghalnia, mit követett el?” — kérdezte Jonatán.

^33-34 Válasz helyett Saul Jonatán felé hajította a lándzsáját, hogy megölje. Jonatán azonban felugrott az asztaltól és nagy haraggal elrohant. Nem evett egy falatot sem az ünnep második napján, mivel annyira bánkódott Dávid miatt, és mert apja így megszégyenítette. Azonban megértette, hogy Saul valóban Dávid életére tör.

Jonatán és Dávid elbúcsúznak egymástól

³⁵ Másnap reggel a megbeszélt időben Jonatán, apródja kíséretében kiment a városból. ³⁶ Amikor arra a helyre ért, ahol Dávid rejtőzött, előre küldte a fiút. „Szaladj, keresd meg a nyilakat, amelyeket lövök!” — mondta neki, és előre lőtt egy nyílvesszőt a fiú feje fölött. ³⁷ Amikor a fiú oda ért, ahová Jonatán a nyílvesszőt lőtte, még utána kiáltott: „Menj messzebbre, mert még előtted van! ³⁸ Siess, menj tovább, ne állj meg!” A fiú fölvette a nyilakat, és visszavitte Jonatánnak, ³⁹ de nem vett észre semmit, csak Jonatán és Dávid értette, hogy ez mit jelent. ⁴⁰ Majd Jonatán odaadta a fiúnak az íját meg a nyilakat, és visszaküldte a városba.

⁴¹ Miután a fiú elment, Dávid előjött rejtekhelyéről, a kőrakás^[e] mellől. Háromszor arccal a földig hajolt Jonatán előtt, azután megölelték egymást, és együtt sírtak. Különösen Dávid sírt nagyon keservesen.

⁴² Majd Jonatán elbúcsúzott Dávidtól: „Menj el békességgel, Dávid, hiszen megesküdtünk az Örökkévaló nevére! Ő legyen a tanúja szövetségünknek, amelyet egymással kötöttünk, s amely utódainkat is örökre kötelezi.”