Add parallel Print Page Options

Az özönvíz előtt

Az emberek elszaporodtak és elterjedtek a földön. Isten fiainak tetszettek az emberek leányai, mert nagyon vonzónak látták őket. Akik megtetszettek nekik, azokat el is vették feleségül.

Akkor az Örökkévaló ezt mondta: „Ne maradjon szellemem örökké az emberben, hiszen ő csak halandó földi lény![a] Legyen hát életének ideje mindössze 120 esztendő.”[b]

Isten fiai elvették az emberek leányait, akik gyerekeket szültek nekik. Ezekből lettek a régi idők híres-nevezetes hősei, nagy harcosok, akik akkoriban — sőt még később is — éltek a földön.

Az Örökkévaló látta, hogy az ember gonoszsága az egész földön elhatalmasodott. Megvizsgálta és úgy találta, hogy az emberek szívében minden gondolat, szándék és terv mindig csak rosszra irányul. Emiatt az Örökkévaló megbánta, hogy embert teremtett a földre, és bánkódott. Majd az Örökkévaló elhatározta: „Eltörlöm a földről az embert, akit teremtettem! Sőt, az állatokat is elpusztítom vele együtt! Elpusztítom az embereket, a kis és nagy szárazföldi állatokat és a madarakat is, mivel már bánom, hogy megalkottam őket.”

Nóé története

Nóé azonban kedves volt az Örökkévalónak, ezért neki megkegyelmezett.

Ez Nóé nemzetségének története.

Nóé igaz ember[c] volt. Kortársai közül senki sem vádolhatta őt semmilyen bűnnel. Nóé szoros közösségben élt Istennel. 10 Három fia született: Sém, Hám és Jáfet.

11-12 Az egész emberiség végleg rossz útra tért. Isten megvizsgálta a föld lakosait, és látta, hogy annyira erőszakosak lettek, hogy az egész földet elborították bűntetteikkel.

13 Ezért Isten azt mondta Nóénak: „Elhatároztam, hogy minden embert[d] kiirtok a föld színéről, mert az emberek erőszakossága már elborította az egész földet! Bizony, elpusztítom őket és a földet!

14 Építs hát magadnak egy bárkát gófer fából, és tapaszd be kívül-belül szurokkal! Készíts benne szobákat és rekeszeket! 15 Így készítsd el: a hossza 300, a szélessége 50, a magassága pedig 30 könyöknyi legyen![e] 16 A bárka teteje alatt egy könyök[f] magas nyílást hagyj a fény számára! Az ajtót a bárka oldalán helyezd el! Emeletes legyen a bárka: alsó, középső és felső szintet készíts benne!

17 Tehát építsd meg a bárkát, mert hatalmas özönvízzel fogom elborítani az egész földet, és minden élőlényt kiirtok az ég alatt, amelyben élő lehelet van. Bizony, a szárazföldön minden élőlény el fog pusztulni!

18 Veled azonban, Nóé, szövetséget kötök: te jöjj be a bárkába, s veled együtt a fiaid, feleséged és fiaid feleségei is jöjjenek be! 19 Ugyancsak hozz be a bárkába mindenféle állatból kettőt-kettőt, hogy veled együtt életben maradjanak. Minden fajból egy hímet és egy nőstényt válassz! 20 Mindenféle madárból, kis és nagy szárazföldi vadállatból is hozz be kettőt-kettőt a fajuk szerint — mindegyikből hímet és nőstényét —, hogy túléljék az özönvizet! 21 Gyűjts össze mindenféle élelmet, és raktározd el a bárkában, mind a magatok, mind az állatok számára.”

22 Nóé mindezt el is végezte: mindent pontosan úgy tett, ahogy Isten parancsolta.

Footnotes

  1. 1 Mózes 6:3 halandó földi lény Szó szerint: „test”.
  2. 1 Mózes 6:3 Legyen… esztendő Vagy: „Ezért mostantól már csak 120 évig fognak élni.” — vagyis Isten akkor, amikor ezt mondta, még 120 évet engedélyezett az emberiségnek, s azután az Özönvíz következett.
  3. 1 Mózes 6:9 igaz ember Vagy: „Nóé tökéletes volt a maga nemzedékében.” Ez a kifejezés azt jelenti, hogy Nóé igazságos, becsületes és jó ember volt, aki mindig hűséges volt Istenhez, és engedelmeskedett neki.
  4. 1 Mózes 6:13 minden embert Szó szerint: „minden testet”. Ez a kifejezés jelentheti az egész emberiséget, de az összes élőlényt is.
  5. 1 Mózes 6:15 A bárka mai mértékkel kb. 133–156 m hosszú, 22–26 m széles, és 13–16 m magas volt.
  6. 1 Mózes 6:16 egy könyök Kétféle „könyök” ismert: a rövidebb kb. 44 cm, a hosszabb kb. 52 cm.