Add parallel Print Page Options

Bábel tornya

11 Ebben az időben még a földön élő összes nép egy nyelven beszélt, és ugyanazokat a szavakat használták. Ahogy a népek terjeszkedtek Kelet[a] felől, Sineár földjén egy síkságra érkeztek, és ott letelepedtek. Akkor ezt mondták egymásnak: „Gyertek, készítsünk téglákat, és égessük ki!” Így az égetett tégla lett az építőanyaguk, és a szurok szolgált kötőanyagként, hogy a téglákat összetartsa.

Azután ezt határozták: „Gyertek, fogjunk össze, építsünk magunknak fallal körülvett várost, és egy égig érő tornyot! Építsük föl, hogy ezzel hírnevet szerezzünk magunknak, és tartsunk össze, hogy ne szóródjunk szét a földön!”

Akkor az Örökkévaló leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet a halandók építettek. Mert ezt gondolta magában: „Lám, ez a nép egy nyelvet beszél! Látom, hogy közös akarattal elhatározták ezt az építést. És ez még csak a kezdete annak, amit terveznek. Bizony, ha így folytatják, semmi sem akadályozza meg őket, hogy véghez is vigyék, amit csak akarnak! Szálljunk csak le hozzájuk, és zavarjuk össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymást!”

Így is történt, és innen szórta szét a földön az Örökkévaló a népeket. A város építése pedig félbeszakadt. Azért nevezik azt a várost Bábelnek,[b] mert ott zavarta össze az Örökkévaló a népek nyelvét, és onnan szélesztette őket szét a földön.

Sém leszármazottjai(A)

10 Ez a története Sém leszármazottjainak.

Két évvel az özönvíz után, amikor Sém éppen száz esztendős volt, fia született, akit Arpaksadnak nevezett. 11 Ezután Sém még 500 évet élt, és további gyermekei születtek.

12 Arpaksad 35 éves volt, amikor fia született: Sélah. 13 Ezután Arpaksad még 403 évet élt, és további gyermekei születtek.

14 Sélah 30 éves volt, amikor fia született: Héber. 15 Ezután Sélah még 403 évet élt, és további gyermekei születtek.

16 Héber 34 éves volt, amikor fia született: Peleg. 17 Ezután Héber még 403 évet élt, és további gyermekei születtek.

18 Peleg 30 éves volt, amikor fia született: Reú. 19 Ezután Peleg még 209 évet élt, és további gyermekei születtek.

20 Reú 32 éves volt, amikor fia született: Szerúg. 21 Ezután Reú még 207 évet élt, és további gyermekei születtek.

22 Szerúg 30 éves volt, amikor fia született: Náhór. 23 Ezután Szerúg még 200 évet élt, és további gyermekei születtek.

24 Náhór 29 éves volt, amikor fia született: Táré. 25 Ezután Náhór még 119 évet élt, és további gyermekei születtek.

26 Táré 70 éves volt, amikor fiai születtek: Abrám, Náhór és Hárán.

Táré családja

27-29 Ez a története Táré leszármazottjainak. Táré fiai: Abrám, Náhór és Hárán. Hárán gyermekei: Lót, Milká és Jiszká. Hárán még apja életében meghalt a szülőföldjén, a káldeai Úr városában, Babilóniában. Abrám feleségül vette Szárajt. Náhór is megnősült, Milkát vette feleségül, Hárán leányát.

30 Szárajnak nem született gyermeke, mert meddő volt.

31 Táré felkerekedett a káldeai Úr városából, és elindult, hogy Kánaán földjére költözzön. Vele volt a fia, Abrám, és annak felesége, Száraj, meg az unokája, Lót, Hárán fia. El is jutottak Hárán városáig, de ott letelepedtek, és nem mentek tovább. 32 Háránban azután Táré 205 éves korában meghalt.

Footnotes

  1. 1 Mózes 11:2 Kelet Ezen a helyen Mezopotámiát jelenti, különösen annak a Perzsa-öböl ÉNy-i végéhez közeli részét.
  2. 1 Mózes 11:9 Bábel Vagy: „Babilon”. Ez a szó a héberben hasonlít a „zűrzavar” szóhoz.