Add parallel Print Page Options

A megfeszített Krisztust hirdettem nektek

Testvéreim, amikor hozzátok mentem, nem emberi bölcselkedéssel, vagy különleges ékesszólással ismertettem meg veletek Isten szellemi igazságait. Elhatároztam, hogy minden mást félretéve csakis Jézus Krisztusról fogok nektek beszélni, és róla is úgy, mint aki meghalt a kereszten. Amikor hozzátok érkeztem, gyenge voltam, és szinte reszkettem a félelemtől. Beszédemet és tanításomat nem a bölcs szavak tették meggyőzővé, hanem a Szent Szellem ereje — ez volt a bizonyítéka annak, hogy igazat mondok! Azért történt ez így, hogy a ti hitetek alapja az Isten erejének megtapasztalása legyen, ne pedig valami emberi bölcsesség.

Isten bölcsessége

A szellemileg érett hívőket azonban tanítjuk a bölcsességre. Csakhogy ez a bölcsesség egészen más, mint a jelenlegi világ bölcsessége! Más, mint azoké, akik most uralkodnak a világ felett, s akik el fognak tűnni a hatalomból. Mi Isten bölcsességét tanítjuk, amelyet ő mindeddig titokban tartott, noha már az idők kezdete előtt arra rendelte, hogy a dicsőségünkre legyen. A világ felett uralkodó hatalmasok közül senki sem ismerte fel ezt a bölcsességet. Hiszen, ha felismerték volna, nem ölték volna meg a kereszten a Dicsőség Urát, Jézust. Mert azt mondja az Írás:

„Amit szem nem látott,
    fül soha nem hallott,
    ember szíve meg sem sejtett,
olyan dolgokat készített Isten
    azoknak, akik szeretik őt.”[a]

10 Nekünk azonban Isten mégis megmutatta ezeket a dolgokat a Szent Szellem által, aki mindent megvizsgál és kikutat, még magának Istennek a mélységes gondolatait is. 11 Mert senki sem ismerheti a másik ember gondolatait, csakis az illető saját szelleme, amely benne lakik. Ugyanígy, Isten gondolatait sem ismeri más, csak Isten Szelleme. 12 Mi azonban nem ennek a világnak a szellemét kaptuk, hanem az Istentől származó Szent Szellemet, hogy általa megismerjük mindazt, amit Isten nekünk ajándékozott.

13 Amikor ezekről a dolgokról beszélünk, nem az emberek bölcsessége szerint szólunk, hanem úgy, ahogy a Szent Szellem tanít: szellemi dolgokat szellemi módon magyarázunk. 14 Akiben csak a régi, emberi természet él, az nem tudja felfogni az Isten Szellemétől származó dolgokat. Számára mindez csak bolondság. Egyszerűen képtelen megérteni, mivel ezeket csak a Szent Szellem segítségével lehet megismerni. 15 A szellemi ember viszont mindent képes megvizsgálni és helyesen értékelni. Őt azonban — a nem szellemi emberek — nem tudják kiismerni és helyesen értékelni. Mert, ahogyan az Írás mondja:

16 „Ki ismeri és érti az Örökkévaló gondolatait,
    s tanácsot ki adhat neki?”[b]

Márpedig mi Krisztus gondolatai, szándékai és gondolkozásmódja szerint gondolkozunk.

Footnotes

  1. 1 Korintusi 2:9 Idézet: Ézs 64:4.
  2. 1 Korintusi 2:16 Idézet: Ézs 40:13.