1 Mózes 48
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Izráel megáldja József fiait
48 Történt ezek után, hogy Józsefnek hírt hoztak: „Atyád már nagyon beteg!” Akkor József maga mellé vette két fiát, Manassét és Efraimot, és apjához sietett. 2 Amikor Jákób megtudta, hogy József érkezett hozzá látogatóba, összeszedte maradék erejét, és felült az ágyában.
3 Majd ezt mondta Józsefnek: „A Mindenható megjelent nekem Lúzban, Kánaán földjén, megáldott engem, 4 és azt mondta: »Megszaporítalak és megsokasítalak téged, nemzetek gyülekezete származik tőled, és örökre neked és leszármazottjaidnak adom ezt a földet.« 5 Most hát a két fiad — akik még azelőtt születtek, hogy én hozzád költöztem volna Egyiptomba — az én fiaim lesznek, ugyanúgy, mint Rúben és Simeon. 6 Ha utánuk még születnek fiaid, azok a tieid lesznek, és a bátyjaik által fognak részesedni az örökségből. 7 Mert amikor Mezopotámiából, Paddan-Arámból Kánaánba költöztem, legnagyobb bánatomra Ráhel útközben meghalt Kánaán földjén. Akkor már közel voltunk Efrátához, és ott is temettem el őt az Efrátába — vagyis Betlehembe — vezető út mellett.”
8-10 Izráel látása az öregség miatt megromlott, ezért mikor meglátta József fiait, megkérdezte: „Kik ezek a fiúk?”
„Atyám, ők a fiaim, akiket Isten Egyiptomban adott nekem!” — felelte József.
„Hozd közelebb, hadd áldjam meg őket” — mondta Izráel.
Akkor József odavitte két fiát apjához, aki megölelte és megcsókolta őket.
11 „Látod, fiam — mondta Izráel —, már azt sem reméltem, hogy téged valaha ismét láthatlak, de most Isten megengedte, hogy még a fiaidat is lássam!”
12 Majd József elhúzta fiait Izráel térdétől, maga pedig arccal a földre borult. 13 Azután Izráel elé állította a fiúkat: Efraimot Izráel bal keze, Manassét pedig a jobb keze felől. 14 Izráel azonban a jobb kezét tette Efraim fejére, és a bal kezét Manassé fejére. Vagyis szándékosan keresztbe tette a kezeit: a fiatalabbat, Efraimot áldotta meg a jobb kezével, és Manassét a ballal, annak ellenére, hogy az utóbbi volt az elsőszülött.
15 Így áldotta meg Izráel Józsefet:
„Ó Istenem, akinek jelenlétében éltek őseim,
Ábrahám és Izsák,
aki egész életemben gondot viseltél rám,
mint pásztorom, mind a mai napig,
16 aki megszabadítottál engem minden bajtól
az angyal keze által —,
kérlek, áldd meg ezeket a fiúkat!
Nevem és atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak neve
éljen bennük tovább!
Szaporodjanak és növekedjenek
nagy sokasággá a földön!”
17 Józsefnek nem tetszett, hogy apja a jobb kezét Efraim fejére tette, és így áldotta meg a fiúkat. Megpróbálta hát Izráel jobb kezét áttenni Manassé fejére, 18 s azt mondta: „Atyám, jobb kezeddel ne Efraimot, hanem Manassét, az elsőszülöttemet áldd meg!”
19 De Izráel nem engedett: „Tudom, fiam, tudom — mondta —, Manassé is néppé növekszik, ő is nagy lesz, de az öccse, Efraim nagyobb lesz nála, és belőle népek gyülekezete származik.” 20 Megáldotta hát Izráel a fiúkat:
„Nevetekkel mondanak majd áldást Izráelben:
»Úgy tegyen veled Isten,
mint Efraimmal és Manasséval!«”
De Efraimot ismét előrébb tette, mint Manassét.
21 Azután Izráel azt mondta Józsefnek: „Nézd fiam, én már nem sokáig élek. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket őseitek földjére. 22 Neked pedig külön örökséget adok azon fölül, amit a testvéreid kapnak tőlem: azt a területet, amelyet az emóriaktól kardommal és nyilaimmal foglaltam el.”
1 Mózes 48
Hungarian Károli
48 És lõn ezek után, megmondák Józsefnek: Ímé a te atyád beteg; és elvivé magával az õ két fiát Manassét és Efraimot.
2 És tudtára adák Jákóbnak, mondván: Ímé a te fiad József hozzád jõ; és összeszedé erejét Izráel, s felüle az ágyon.
3 És monda Jákób Józsefnek: A mindenható Isten megjelenék nékem Lúzban, a Kanaán földén, és megálda engem.
4 És monda nékem: Ímé én megszaporítlak és megsokasítlak és népek sokaságává teszlek téged, s ezt a földet te utánnad a te magodnak adom örök birtokul.
5 Most tehát a te két fiad, a kik néked Égyiptom földén annakelõtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Égyiptomba, az enyéim; Efraim és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek.
6 Ama szülötteid pedig, kiket õ utánok nemzettél, tiéid lésznek, és az õ bátyjaik nevérõl neveztessenek az õ örökségökben.
7 Mert mikor Mésopotámiából jövék, meghala mellettem Rákhel Kanaán földén az úton, mikor még egy dûlõföldre valék Efratától, és eltemetém õt ott az Efratába (azaz Bethlehembe) vezetõ úton.
8 És meglátá Izráel a József fiait és monda: Kicsodák ezek?
9 József pedig monda az õ atyjának: Az én fiaim, kiket Isten itt adott nékem. És monda: Hozd ide õket hozzám, hadd áldjam meg.
10 Mert Izráelnek szemei meghomályosodának a vénség miatt, [és] nem láthat vala. Közel vivé tehát õket hozzá, õ pedig megcsókolgatá és megölelgeté õket.
11 És monda Izráel Józsefnek: Nem gondoltam, hogy orczádat megláthassam, és íme az Isten megengedte látnom magodat is.
12 Akkor kivevé József azokat az õ a[tyjának] térdei közül, és leborula arczczal a földre.
13 És fogá József mindkettejöket, Efraimot jobbkezével Izráel balkeze felõl; Manassét pedig balkezével Izráelnek jobbkeze felõl és közel vivé õket hozzá.
14 Izráel pedig kinyujtá az õ jobbkezét és rátevé Efraim fejére, pedig õ a kisebbik vala, az õ balkezét pedig Manasse fejére. Tudva tevé így kezeit, mert az elsõszülött Manasse vala.
15 És megáldá Józsefet s monda: Az Isten, a kinek elõtte jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten a ki gondomat viselte, a mióta vagyok, mind e napig:
16 Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön.
17 Látván pedig József, hogy az õ atyja jobbkezét Efraim fejére tevé, nem tetszék néki, és megfogá atyja kezét, hogy Efraim fejérõl Manasse fejére tegye át.
18 És monda József az õ atyjának: Nem úgy atyám; mert ez az elsõszülött, ennek fejére tedd jobb kezedet.
19 Nem akará pedig az atyja és monda: Tudom fiam, tudom, õ is néppé lesz, õ is megnevekedik; de az õ öccse nálánál inkább megnevekedik, és az õ magja népek sokaságává lesz.
20 És megáldá õket azon a napon, mondván: Ha áld, téged említsen Izráel, mondván: Az Isten téged olyanná tégyen mint Efraimot s Manassét. És Efraimot eleibe tevé Manassénak.
21 És mondá Izráel Józsefnek: Ímé én meghalok, de az Isten veletek lesz és vissza visz titeket a ti atyáitok földére.
22 Én pedig adok néked egy osztályrészt a te atyádfiainak része felett, melyet az Emoreustól vettem fegyveremmel és kézívemmel.
1 Mózes 48
Hungarian New Translation
Jákób megáldja Efraimot és Manassét
48 Történt ezek után, hogy megmondták Józsefnek: Apád beteg! Ekkor odavitte két fiát, Manassét és Efraimot.
2 Jákóbnak jelentették: Nézd, József, a fiad jön hozzád! Izráel összeszedte erejét, és felült az ágyon.
3 Ezt mondta Jákób Józsefnek: A mindenható Isten megjelent nekem Lúzban, Kánaán földjén, megáldott engem,
4 és azt mondta nekem: Megszaporítalak és megsokasítalak, népek gyülekezetévé teszlek, és a te utódaidnak adom ezt a földet örökségül.
5 Ezért legyen az enyém a két fiad, akik Egyiptom országában születtek, mielőtt hozzád jöttem Egyiptomba. Efraim és Manassé éppúgy az enyém lesz, mint Rúben és Simeon.
6 Viszont azok a gyermekeid, akiket utánuk nemzettél, a tieid lesznek, és bátyjaik nevét fogják viselni örökségükben.
7 Mert amikor Paddánból eljöttem, fájdalmamra meghalt Ráhel útközben, Kánaán földjén, amikor már csak rövid út választott el Efrátától. Ott temettem el az Efrátába, azaz Betlehembe vezető úton.
8 Amikor Izráel meglátta József fiait, ezt mondta: Kik ezek?
9 József ezt felelte apjának: Az én fiaim, akiket itt adott nekem az Isten. Jákób így szólt: Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg őket!
10 Izráel szemei az öregség miatt homályosak voltak, és már nem látott jól. Közel vitte azért őket Jákóbhoz, ő pedig megcsókolta, és megölelte őket.
11 Izráel ezt mondta Józsefnek: Nem gondoltam, hogy még meglátom arcodat, és most Isten még a gyermekeidet is megláttatta velem.
12 Akkor József elhúzta őket apja térdétől, és arccal a földre borult.
13 Azután fogta József mindkettőjüket, és odavitte jobb kezével Efraimot Izráel baljára, bal kezével pedig Manassét Izráel jobbjára.
14 Izráel kinyújtotta a jobb kezét, és Efraim fejére tette, pedig ő volt a kisebbik. A bal kezét meg Manassé fejére tette, keresztbe téve a kezét, pedig Manassé volt az elsőszülött.
15 Azután így áldotta meg Józsefet: Az Isten, aki előtt jártak az őseim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig,
16 az angyal, aki megváltóm minden bajban, áldja meg e fiúkat! Nevemről nevezzék őket, meg őseimnek, Ábrahámnak és Izsáknak a nevéről! Szaporodjanak el, legyen sok utódjuk ezen a földön!
17 Amikor József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszallotta ezt. Megfogta apja kezét, hogy Efraim fejéről Manassé fejére tegye át.
18 József ezt mondta apjának: Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet!
19 Apja azonban elutasította, és azt mondta: Tudom, fiam, tudom. Ő is néppé lesz, ő is nagy lesz, de a kisebb testvér nagyobb lesz nála, és utódaiból népek tömege lesz.
20 És így áldotta meg őket azon a napon: A ti nevetekkel mondanak majd áldást Izráelben: Tegyen Isten olyanná, mint Efraimot és Manassét! De Efraimot megint Manassé elé tette.
21 Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére.
22 Neked azonban egy hegyháttal többet adok, mint testvéreidnek, amit karddal és íjjal vettem el az emóriaktól.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society