Lót vendégül látja az angyalokat

19 A két angyal aznap estére ért Sodomába. Lót is a város kapujában ült. Amint meglátta őket, eléjük sietett. Földig hajolt előttük, ² és ezt mondta: „Uraim, kérlek, tiszteljétek meg szolgátok házát! Mossátok meg lábatokat, és legyetek a vendégeim ma éjjel! Holnap kora reggel azután folytathatjátok utatokat.”

De ők azt válaszolták: „Köszönjük, de inkább itt a téren maradunk éjszakára.”

³ Lót azonban addig unszolta őket, amíg beleegyeztek, hogy nála szálljanak meg, és betértek hozzá. Lót megvendégelte a két angyalt, készített nekik kovásztalan lepényeket, és megvacsoráztak.

⁴ Még mielőtt a vendégek nyugovóra tértek volna, Sodomából a férfiak, kicsinytől nagyig mind odagyűltek Lót háza köré, és ⁵ bekiabáltak: „Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek vendégségbe? Hozd csak ki őket, hadd szórakozzunk velük!”

⁶ Lót kiment hozzájuk, bezárta maga mögött a kaput, ⁷ és kérlelte őket: „Kérlek, testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot! ⁸ Inkább kihozom nektek a két leányomat, akik még szüzek, velük tehettek, amit akartok! Csak a vendégeimhez ne nyúljatok, mert ők a vendégjog oltalma alatt állnak.”

⁹ De azok rákiáltottak: „Félre az útból! Mit képzel ez a jöttment? Majd ő szabja nekünk a törvényt! A végén te még rosszabbul jársz, mint a vendégeid!” Majd rárohantak Lótra, és be akarták törni az ajtót.

¹⁰ Ekkor a két angyal kinyújtotta a kezét, behúzták Lótot a házba, majd bezárták az ajtót. ¹¹ A kinti tömeget — fiatalt és öreget egyaránt — vaksággal verték meg, úgy, hogy azok képtelenek voltak megtalálni az ajtót.

Az angyalok kimentik Lótot Sodomából

^12-13 Lótnak akkor a két angyal ezt mondta: „Lót, sürgősen el kell hagynod a várost! Vidd magaddal családod tagjait: gyerekeidet, vejeidet, rokonaidat is, mert az Örökkévaló azért küldött bennünket, hogy elpusztítsuk az egész várost. Az Örökkévaló meghallotta azoknak a segélykiáltását, akiket e város lakói bántalmaztak, mi pedig hamarosan el fogjuk pusztítani ezt a várost.”

¹⁴ Lót tehát azonnal fölkereste két vejét, akik a leányait vették feleségül, és sürgette őket, hogy hagyják el a várost, mert azt az Örökkévaló teljesen elpusztítja. De ők azt hitték, hogy Lót csak tréfál.

¹⁵ Már hajnalodott, és az angyalok egyre sürgették Lótot: „Induljatok már el! Fogd a feleségedet, meg a jelen lévő két leányodat, és menjetek már, hogy el ne vesszetek a várost sújtó csapás miatt!” ¹⁶ Lót még ekkor is tétovázott. Az Örökkévaló azonban irgalmas volt hozzá, ezért az angyalok kézen fogták Lótot, a feleségét, meg két leányát, és kivezették őket a városból. ¹⁷ Akkor az egyik angyal ezt mondta: „Sietve meneküljetek tovább, hogy életben maradjatok! Meg ne álljatok sehol a völgyben, és vissza se nézzetek! Fussatok a hegyek közé, hogy meg ne haljatok!”

¹⁸ De Lót ezt kérte: „Jaj, Uram, ne kelljen olyan messzire mennünk! ¹⁹ Ha már olyan irgalmas voltál hozzánk, és jóindulattal megkímélted az életünket, akkor ne kelljen a hegyek közé mennünk, mert útközben esetleg utolér a veszedelem, és meghalunk! ²⁰ Látod, itt van a közelben ez a kicsiny város, hadd fussunk oda! Ott biztonságban leszünk, és életben maradunk.”

^21-22 Az angyal így válaszolt: „Rendben van, kérésed szerint lesz: nem pusztítom el azt a kicsiny várost — menekülj oda! De siess, mert amíg oda nem érsz, semmit sem tehetek!”

Ezért hívják azt a várost Cóárnak.^[a]

Az Örökkévaló elpusztítja Sodomát

²³ Éppen akkor kelt föl a nap, amikor Lót Cóárba érkezett. ²⁴ Ekkor az Örökkévaló tüzes kénesőt zúdított Sodomára és Gomorára — úgy zuhogott rájuk az égből, az Örökkévalótól, mint a záporeső. ²⁵ Elpusztította és fölégette azokat a városokat és az egész völgyet, minden lakosukkal, és a környék növényzetével együtt.

²⁶ Cóár felé menet azonban Lót felesége visszanézett Sodomára, és sóoszloppá változott.

²⁷ Akkor reggel Ábrahám is korán kelt. Oda ment, ahol az Örökkévaló előtt állt. ²⁸ Onnan Sodoma, Gomora és a völgy felé nézett. A távolból látta, hogy az egész vidék elpusztult, s már csak a füst száll fel onnan, mint a kemencéből. ²⁹ De mikor az Örökkévaló elpusztította a völgyben lévő városokat, ahol Lót lakott, nem feledkezett meg Ábrahámról, Lótot kivezette a pusztulás elől.

Az ammoniak és a moábiak eredete

³⁰ Később Lót otthagyta Cóárt, mert félt ott maradni. Fölment a hegyekbe, keresett egy barlangot, és ott lakott a leányaival együtt. ³¹ Egyszer az elsőszülött leány azt mondta a húgának: „Nézd, apánk kezd megöregedni, és ezen a vidéken nincs senki, aki feleségül vehetne minket, ahogy az mindenütt szokás. ³² Gyere, itassuk le apánkat borral, és háljunk vele, hogy ne haljon ki a családunk!”

³³ Úgy is lett: aznap este a két leány addig kínálta Lótot borral, amíg egészen megrészegedett. Akkor az idősebb leány az apjával hált. Lót azonban annyira nem volt magánál, hogy később semmire sem emlékezett. ³⁴ Másnap reggel az idősebb ezt mondta a húgának: „Látod, tegnap én háltam apánkkal! Adjunk neki ma este is bort, és most hálj vele te. Így biztosan lesznek utódaink, és nem hal ki a családunk.” ³⁵ Tehát aznap este a leányok ismét leitatták apjukat, majd a kisebbik leánya hált Lóttal, aki az egészből semmit sem fogott föl. ³⁶ Így történt, hogy Lót mindkét leánya a saját apjától fogant gyermeket. ³⁷ Az idősebb fiút szült, akit Moábnak^[b] nevezett el. Tőle származott a moábi nép. ³⁸ A fiatalabbnak is fia született, akit anyja Ben-Amminak^[c] nevezett. Ettől a fiútól származnak az ammoniak.