Add parallel Print Page Options

Dávid előkészíti a templom építését

22 Azután ezt mondta Dávid: Itt lesz Istennek, az Úrnak a háza, és itt lesz Izráel égőáldozati oltára!

Dávid azért megparancsolta, hogy gyűjtsék össze a jövevényeket Izráel országában, és kőfejtésre rendelte őket, hogy kőtömböket fejtsenek Isten háza építéséhez.

Bőven szerzett Dávid vasat a kapuszárnyakhoz való szegeknek és sarokvasaknak, meg rezet is mérhetetlenül sokat,

továbbá számtalan cédrusfát, mert a szidóniak és tírusziak bőségesen szállítottak Dávidnak cédrusfát.

Dávid ugyanis ezt gondolta: Az én fiam, Salamon még tapasztalatlan ifjú, az Úrnak pedig olyan házat kell építeni, hogy hírneve és ékessége mindent fölülmúljon az egész földön. Ezért én mindent megszerzek neki. Meg is szerzett Dávid mindent bőven még halála előtt.

És hívatta a fiát, Salamont, és megparancsolta neki, hogy építsen házat az Úrnak, Izráel Istenének.

Ezt mondta Dávid Salamonnak: Fiam, én magam szándékoztam házat építeni Istenem, az Úr nevének tiszteletére.

De az Úr igéje így szólt hozzám: Sok vért ontottál, nagy háborúkat viseltél. Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert sok vért ontottál ki előttem a földre.

De fiad fog születni, ő a nyugalom embere lesz, mert nyugalmat adok neki a körülötte levő összes ellenségtől. Salamon lesz a neve, mert békességet és nyugalmat adok Izráelnek az ő idejében.

10 Ő épít majd házat nevem tiszteletére. Ő a fiam lesz, és én atyja leszek, és örökre megszilárdítom királyi trónját Izráelben.

11 Most hát, fiam, az Úr legyen veled, hogy sikeresen fölépíthesd Istenednek, az Úrnak a házát, ahogyan kijelentette rólad.

12 Bárcsak adna neked az Úr észt és értelmet, amikor Izráel fölé rendel, hogy megtartsd Istenednek, az Úrnak a törvényét!

13 Akkor jársz sikerrel, ha megtartod és végrehajtod azokat a rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket az Úr Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj!

14 Látod, én nagy fáradsággal szereztem az Úr házához százezer talentum aranyat, egymillió talentum ezüstöt; a rezet és vasat már meg sem lehet mérni, olyan sok van. Épületfát és követ is szereztem; te gyarapítsd ezeket!

15 Bőven van munkásod: kőfejtő, kőfaragó és ács, és mindenféle munkához értő ember.

16 Az aranynak, ezüstnek, réznek és vasnak se szeri, se száma. Fogj munkához, az Úr legyen veled!

17 Izráel összes vezetőinek pedig megparancsolta Dávid, hogy segítsenek fiának, Salamonnak:

18 Bizony veletek volt Istenetek, az Úr, és nyugalmat adott nektek mindenfelől! Mert kezembe adta az ország lakóit, és meghódolt az ország az Úr előtt és az ő népe előtt.

19 Most azért igyekezzetek szívvel-lélekkel keresni Isteneteket, az Urat. Fogjatok hozzá, és építsétek föl Istennek, az Úrnak a szentélyét, hogy bevihessétek az Úr szövetségládáját és az Isten szentélyének az edényeit abba a templomba, amely az Úr neve tiszteletére épül.

22  Monda Dávid: Ez az Úr Istennek háza és az égõáldozatnak oltára Izráel számára.

Megparancsolá azért Dávid, hogy gyûjtsék össze az Izráel földén való jövevényeket, a kiket kõvágókká tõn, hogy faragni való köveket vágnának, hogy az Isten házát megcsinálnák.

Továbbá sok vasat szerze Dávid szegeknek, az ajtókhoz és a foglalásokra; rezet is bõségesen minden mérték nélkül.

Számtalan czédrusfát is; mert a Sídon és Tírus [város]beliek czédrusfákat bõségesen szállítának Dávidnak.

Mert monda Dávid: Az én fiam, Salamon, gyermek és igen gyenge, az Úrnak pedig nagy házat kell építeni, mely híres legyen és ékesség az egész világon; elkészítek [azért mindeneket] néki. Dávid azért [mindeneket] nagy bõségesen megszerze, minekelõtte meghalna.

Hivatá azért Dávid az õ fiát, Salamont, és meghagyá néki, hogy az Úrnak, Izráel Istenének házat csináltasson.

És monda Dávid Salamonnak: [Édes] fiam, én elgondoltam vala szívemben, hogy az Úrnak, az én Istenemnek nevének házat építsek;

De az Úr ekképen szóla nékem, mondván: Sok vért ontottál, és sokat hadakoztál; ne építs az én nevemnek házat, mert sok vért ontottál ki a földre én elõttem.

Ímé fiad lészen néked, a kinek csendessége lészen, mert nyugodalmat adok néki minden körüle való ellenségeitõl; azért neveztetik Salamonnak, mert békességet és nyugodalmat adok Izráelnek az õ idejében.

10 Õ csinál az én nevemnek házat; õ lészen nékem fiam és én néki atyja leszek, és megerõsítem az õ királyságának trónját Izráel felett mindörökké.

11 Most [édes] fiam legyen az Úr veled, hogy sikerüljön néked házat építeni az Úrnak, a te Istenednek, miképen szólott te felõled;

12 De adjon az Úr néked értelmet és bölcseséget, mikor téged Izráel fölé helyez, hogy az Úrnak a te Istenednek törvényét megõrízzed.

13 Akkor jól lesz dolgod, ha a rendeléseket és a végzéseket megtartod és teljesíted azokat, a melyeket az Úr Mózes által parancsolt volt Izráelnek. Légy bátor, légy erõs, ne félj, és ne rettegj!

14 Ímé én is az én szegénységemben szereztem az Úr házának [építésére] százezer tálentom aranyat és ezerszer ezer tálentom ezüstöt, és rezet, s vasat mérték nélkül, mert igen bõven van; fákat is, köveket is szerzettem; te is szerezz ezekhez.

15 Van néked sok mívesed, kõvágód, kõ- és fafaragód és mindenféle dologban bölcs mesterembered.

16 Az aranynak, ezüstnek, vasnak és réznek száma nincsen: [azért] kelj fel, láss hozzá, és az Úr legyen veled!

17 Megparancsolá pedig Dávid Izráel összes fõembereinek, hogy [õk] is legyenek segítségül az õ fiának, Salamonnak, [ezt mondván]:

18 Avagy nincsen-é az Úr a ti Istentek ti veletek, a ki néktek békességet adott köröskörül? Mert az én hatalmam alá adá e földnek lakosait, és meghódolt e föld az Úr elõtt és az õ népe elõtt.

19 No azért keressétek az Urat a ti Istenteket teljes szívetek és lelketek szerint, és felkelvén, az Úr Isten szentséges helyét csináljátok meg, hogy vigyétek az Úr szövetségének ládáját és az Istennek szentelt edényeket a házba, a mely építtetik az Úr nevének.