Add parallel Print Page Options

Az Örökkévaló ismét megjelenik Salamonnak(A)

Salamon befejezte az Örökkévaló Templomának és a királyi palotának az építését és berendezését. Sikeresen véghezvitte a többi építkezést is, amelyet eltervezett. Ezután az Örökkévaló egyik éjjel másodszor is megjelent Salamonnak, mint ahogy Gibeonban is történt. Ezt mondta:

„Salamon, meghallgattam imádságodat, és teljesítettem kérésedet: azáltal, hogy nevem itt lakik mindörökké, megszenteltem ezt a házat, amelyet építettél. Állandóan a szemem előtt fogom tartani ezt a házat, és a szívem itt lesz örökre.

Te pedig, Salamon, állandóan élj a jelenlétemben,[a] mint ahogy apád, Dávid élt, teljes szívvel-lélekkel, igazságosságban és egyenességben! Mindent annak megfelelően vigyél véghez, amint parancsolom neked, és tartsd meg rendelkezéseimet és törvényeimet! Ha így teszel, akkor megerősítem és állandóvá teszem királyságod trónját, ahogy megígértem apádnak, Dávidnak: »Mindörökké valamelyik férfi leszármazottad lesz Izráel királya.«

De ha te, vagy az utódaid elfordultok tőlem és nem engedelmeskedtek rendelkezéseimnek és parancsaimnak, amelyeket nektek adtam, ha elmentek és más isteneket imádtok és szolgáltok, akkor gyökerestül kitéplek titeket a földből, amelyet nektek adtam. Akkor ezt a házat, amelyet nevem számára különválasztottam, elhajítom a szemem elől, és többé nem törődöm vele, Izráel pedig figyelmeztető példa és gúnyolódás tárgya lesz a többi népek között. Bizony, akkor ebből a házból csak egy romhalmaz marad,[b] és mindenki megdöbben rajta, ha elmegy mellette! Ámulva fogják kérdezni: »Miért bánt így az Örökkévaló ezzel az országgal és ezzel a házzal?« És akkor ezt fogják válaszolni: »Azért, mert ez a nép elhagyta Istenét, az Örökkévalót, aki őseiket kihozta Egyiptomból! Azért, mert más istenekhez ragaszkodtak, azokat imádták és szolgálták! Ezért hozta rájuk az Örökkévaló mindezt a pusztítást és bajt!«”

10 Húsz évig tartott, amíg Salamon fölépítette az Örökkévaló Templomát és a saját palotáját. 11 Ezekhez az építkezésekhez Hírám, Tírusz királya szállította a gerendákat cédrusfából és egyéb fenyőfélékből, meg a szükséges aranyat, Salamon kérése szerint. Cserébe Salamon király Hírámnak adott 20 várost Galilea vidékén. 12 Hírám ezután elindult Tíruszból, hogy megszemlélje ezt a 20 várost, de nem volt megelégedve velük. 13 Ezért azt mondta Salamonnak: „Ugyan barátom, miféle városokat adtál nekem?” El is nevezte azt a vidéket „Kábúl[c] földjének”. Így hívják azt ma is.

14 Azután Hírám még további 120 talentum[d] aranyat küldött Salamonnak.

Salamon egyéb építkezései(B)

15 Ezeket az építkezéseket folytatta Salamon a kényszermunkásokkal: fölépítette az Örökkévaló Templomát, a saját királyi palotáját, ezenkívül kijavította és megerősítette Jeruzsálemben Milló területét és körös-körül a város kőfalait, meg országa egyéb városait, többek között Hácórt, Meggidót és Gézert.

16 Ami Gézert illeti, azt azért építette újjá, mert a fáraó korábban megostromolta, elfoglalta és fölégette ezt a várost, a benne lakó kánaániakat pedig megölte. Majd a várost nászajándékul a leányának, Salamon feleségének ajándékozta. 17 Ezután építette föl Gézert Salamon király.

Ezen kívül a következő városokat is megerősítette és kiépítette: Alsó-Béthoront, 18 Baalátot és Tadmórt, amelyek Júda pusztájában fekszenek, 19 azután több raktárvárost, meg azokat a városokat, ahol a harci szekereit és a hozzájuk tartozó lovakat tartotta. Amit csak akart, azt Salamon mind fölépítette és megújította: Jeruzsálemben, a Libanon-hegységben és egész birodalmában mindenütt.

20 Országában éltek olyan nemzetek maradékai is, akik nem tartoztak Izráel közösségéhez: emóriak, hettiták, perizziek, hivviek és jebúsziak. 21 Azért maradtak meg az őslakosok közül, mert Izráel népe nem tudta kiirtani őket. Ezeknek a nemzeteknek a leszármazottjait Salamon kényszermunkára kötelezte, és ez így van mind a mai napig.

22 Izráel népe közül azonban Salamon senkit nem szorított kényszermunkára, hanem közülük kerültek ki a királyi tisztviselők, a hadsereg tisztjei, a testőrök és a harci szekerek katonái.

23 Salamon építkezéseinél összesen 550 felügyelő irányította a munkásokat.

24 Amikor elkészült az a palota, amelyet Salamon a felesége, a fáraó leánya számára emelt, a király átköltöztette oda feleségét és annak udvartartását a Dávid városából. Ezután építette újjá Salamon a város Milló elnevezésű részét.

25 Minden évben háromszor Salamon király égőáldozatokat és hálaáldozatokat mutatott be az Örökkévalónak azon az oltáron, amelyet a király épített. Ezen kívül a király tömjént is vitt áldozatul. Amire a Templomban végzett szolgálatokhoz szükség volt, arról mind a király gondoskodott.

26 Ecjón-Geberben, amely Élót mellett fekszik a Vörös-tenger partján, Edom földjén, Salamon hajókat készíttetett. 27 Hírám király elküldte embereit, akik gyakorlott hajósok voltak, és ismerték a tengert, hogy Salamon szolgáival együtt induljanak ezekkel a hajókkal a tengeri utakra. 28 El is mentek Ófirba, és 420 talentum[e] aranyat hoztak onnan Salamonnak.

Footnotes

  1. 1 Királyok 9:4 élj a jelenlétemben Szó szerint: „járj előttem”, vagyis: „egész életedet úgy éld le, hogy minden döntésedben és tettedben kövess engem és engedelmeskedj nekem!”
  2. 1 Királyok 9:8 csak… marad Itt a Szíriai kéziratot és a régi latin fordítást követtük. A masszoréta héber szövegben ez olvasható: „magas, fenséges lesz”.
  3. 1 Királyok 9:13 Kábúl Azt jelenti: „értéktelen”. Valószínűleg föníciai kifejezés.
  4. 1 Királyok 9:14 120 talentum Mai mértékkel kb. 4,3 t.
  5. 1 Királyok 9:28 420 talentum Mai mértékkel kb. 15 t.

És lõn, mikor elvégezte Salamon az Úr házának és a király házának építését, és mindent a mit kívánt és a mit akart építeni Salamon:

Megjelenék az Úr Salamonnak másodszor is, a miként megjelent volt néki Gibeonban.

És monda néki az Úr: Meghallgattam a te imádságodat és könyörgésedet, a melylyel könyörgöttél elõttem: Megszenteltem e házat, a melyet építettél, abba helyheztetvén az én nevemet mindörökké, és ott lesznek az én szemeim, és az én szívem mindenkor.

És ha te elõttem járándasz, a mint járt Dávid, a te atyád, egyenes és tökéletes szívvel, úgy cselekedvén mindenekben, a mint néked megparancsoltam, az én rendelésimet és végzésimet megtartándod;

Megerõsítem a te birodalmadnak trónját az Izráelen mindörökké, a mint megígértem volt Dávidnak a te atyádnak, mondván: Nem fogy el a te [nemzetségedbõl] [való ]férfiú az Izráel királyi székébõl.

De hogyha elszakadtok ti és a ti fiaitok én tõlem, és meg nem õrizénditek az én parancsolatimat és végzéseimet, melyeket elõtökbe adtam; hanem elmentek, és idegen isteneknek szolgáltok, és meghajoltok azok elõtt:

Kigyomlálom az Izráelt e föld színérõl, a melyet nékik adtam; e házat, melyet az én nevemnek szenteltem, elvetem szemeim elõl, és az Izráel példabeszédül és meséül lészen minden nép elõtt.

És bár e ház felséges, mégis a kik elmennek mellette, elcsodálkoznak, felkiáltanak, és azt mondják: Miért cselekedett így az Úr ezzel a földdel és ezzel a házzal?

És azt felelik: Azért, mert elhagyták az Urat, az õ Istenöket, a ki az õ atyáikat kihozta volt Égyiptom földébõl, és idegen istenekhez ragaszkodtak, és azokat imádták, és azoknak szolgáltak: ezért bocsátá õ reájok az Úr mind ezt a nyomorúságot.

10 És lõn a húsz esztendõ végén, a mialatt Salamon a két házat, az Úr házát és a király házát megépíté,

11 A melyekhez Hírám, Tírus királya adott volt ajándékban Salamonnak czédrusfákat, fenyõfákat, aranyat egész kivánsága szerint: ada Salamon király Hírámnak húsz várost Galileának földén.

12 És kiméne Hírám Tírusból, hogy megnézze azokat a városokat, a melyeket Salamon néki ada, de nem tetszettek azok néki.

13 És monda: Miféle városok ezek, atyámfia, a melyeket nékem adtál? És Kábul földnek nevezé azokat mind e mai napig.

14 Küldött vala pedig Hírám a királynak százhúsz tálentom aranyat.

15 És ez az összege annak az adónak is, a melyet kivetett volt Salamon király, hogy megépíthesse az Úr házát, és a maga házát, és Millót, és Jeruzsálem kõfalait, és Kháczort, Megiddót és Gézert.

16 Mert a Faraó, Égyiptom királya, feljött volt, és meghódítá Gézert, és felégette tûzzel, és a Kananeusokat, a kik a városban laktak, megölte, és adá azt ajándékban az õ leányának, a Salamon feleségének.

17 És megépíté Salamon Gézert és az alsó Bethoront;

18 Bahalátot és Thadmort a pusztában, azon a földön;

19 És a tárházak minden városait, a melyek a Salamonéi valának, a szekerek városait, és a lovagok városait, és mindeneket, a melyeknek építéséhez Salamonnak kedve volt Jeruzsálemben és a Libánonon, és az õ birodalmának egész földén.

20 És mindazt a népet, a mely megmaradott volt az Emoreusoktól, Hitteusoktól, Perizeusoktól, Hivveusoktól, Jebuzeusoktól, a kik nem valának az Izráel fiai közül.

21 Azoknak fiait, a kik õ utánok azon a földön maradtak volt, a kiket az Izráeliták ki nem irthattak, Salamon jobbágyokká tette mind e mai napig.

22 De az Izráel fiai közül senkit nem vetett Salamon szolgálat alá, hanem ezek hadakozó férfiak voltak és õ szolgái és fõemberei és hadnagyai és az õ szekereinek és lovagjainak fejei.

23 És a hivatalnokoknak, a kik Salamon munkáinak élén állottak, száma ötszázötven volt, a kik igazgatták a népet, a mely dolgozott a munkán.

24 És a Faraó leánya felméne a Dávid városából a maga házába, a melyet [Salamon] épített néki. Akkor építé meg Millót is.

25 És áldozék Salamon minden esztendõben háromszor, égõ és hálaáldozatot azon az oltáron, a melyet épített vala az Úrnak, és áldozik vala jóillattal azon, a mely az Úr elõtt vala. És elvégezé a házat.

26 És hajókat is csináltata Salamon király Esiongáberben, a mely Elót mellett van a Veres tenger partján, az Edom földén.

27 És elküldé Hírám az õ szolgáit a hajókon, a kik jó hajósok és a tengeren jártasak [valának], a Salamon szolgáival.

28 És egész Ofirig menének, és hozának onnét négyszázhúsz tálentom aranyat, és vivék azt Salamon királyhoz.