Add parallel Print Page Options

Ezékiás életét az Örökkévaló meghosszabbítja(A)

38 Abban az időben Ezékiás, Júda királya megbetegedett, és már a halálán volt. Ézsaiás, Ámóc fia meglátogatta, és azt mondta neki: „Ezt mondja az Örökkévaló: Rendezd el a dolgaidat, mert nem fogsz meggyógyulni, hanem meghalsz!” Ennek hallatára Ezékiás a fal felé fordult, és így könyörgött: „Örökkévaló, kérlek, emlékezz rá, hogy egész életemben hűséges voltam hozzád, és teljes szívvel azt tettem, amit helyesnek látsz!” — így könyörgött és sírt a király sokáig.

Történt ezek után, hogy az Örökkévaló ismét szólt Ézsaiáshoz: „Menj vissza Ezékiáshoz, és mondd neki: Ezt üzeni az Örökkévaló, Dávidnak, ősapádnak Istene: »Meghallgattam könyörgésedet, láttam könnyeidet, és tizenöt évvel meghosszabbítom életed idejét. Ezen felül megszabadítalak téged és Jeruzsálemet is Asszíria királyának a kezéből, és megvédem a várost.«”

[21] [a] Ezután Ézsaiás mondta a szolgáknak, hogy hozzanak egy szárított füge-csomót, és kössék rá Ezékiás sebére, hogy meggyógyuljon. 22 Ezékiás pedig már azt kérdezte: „Mikor mehetek föl ismét az Örökkévaló Templomába? Mi lesz a jele, hogy már meggyógyultam?”

Ez lesz a jel számodra az Örökkévalótól, hogy beteljesíti, amit ígért:[b] „Nézd! Visszaviszem az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján azokon a fokokon, amelyen már áthaladt.”

Az árnyék pedig valóban visszahátrált tíz fokot a napórán, azokon a fokokon, amelyeken előzőleg már áthaladt.

Ezékiás király hálaadó zsoltára

Ezt az éneket Ezékiás, Júda királya akkor írta, amikor felgyógyult halálos betegségéből:

10 „Azt gondoltam: Hát életem derekán
    kell átmennem az alvilág kapuján,
s többi éveimet elrabolják tőlem!
11 Azt mondtam: Hát nem láthatom többé
    az Örökkévalót[c] az élők földjén?
Nem láthatom többé a földön élő embereket sem?
12 Sátorom lebontják, mint a pásztorok sátrát,
    s ki kell költöznöm belőle.
Mint a takács a vásznat, összetekeri életem,
    s levágja a szövőszékről.
Végez velem, mihelyst a nappal éjjelre vált.
13 Hajnalig kiáltok segítségért,
    de úgy összetöri minden csontomat,
    mint zsákmányát az oroszlán.
Végez velem, mihelyst a nappal éjjelre vált.
14 Mint rémült fecskefióka, sipogtam,
    és nyögtem, mint a galamb.
Uram, fölnézek a mennybe,
    onnan várok segítséget.
Segíts rajtam, ments meg,
    te légy a szabadítóm!
15 Mit is mondhatnék?
Hiszen azt tetted velem,
    amit mondtál.
Alázatban élem le hátralévő éveimet,
    lelkem keserűsége után.
16 Uram, ezek által él minden ember,
    te éltetsz engem is!
Meggyógyítasz, és életet adsz nekem!

17 Bizony, még ez a szorongatás
    és nyomorúság is a javamra vált!
Mert szeretsz,
    hát kihúztad lelkem a sírveremből,
    s hátad mögé hajítottad összes bűnömet!
18 Nem a Seol dicsér téged,
    foglyai nem magasztalnak.
A halál nem dicsőít téged, Uram,
    sem a sírba hullók
    nem reménykednek többé hűségedben!
19 Csak az élők,
    csak az, ki él, az dicsőít téged,
mint ahogy ma én magasztallak, Uram!
    Hirdessék hűségedet az apák a fiaiknak!
20 Bizony, az Örökkévaló megszabadít engem,
    semmi kétség!
Énekeljük hát hálaénekeimet, hangszerekkel,
    az Örökkévaló házában,
    egész életemben!”

Footnotes

  1. Ézsaiás 38:21 Ezek a versek jobban illeszkednek ide, mint a fejezet végére (ahogy a masszoréta héber szövegben vannak). A 2Kir 20:6–9 szövege megőrizte az eredeti sorrendet, ezért azt követtük.
  2. Ézsaiás 38:7 Ez… ígért A 2Kir 20:9 szerint ezt Ézsaiás mondta, aki azonban a 8. versben már Isten szavait idézi.
  3. Ézsaiás 38:11 Örökkévalót Az eredeti héber szövegben itt a JAH JAHVE név szerepel.

38  Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz!

És Ezékiás arczczal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak,

És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én elõtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy a mi jó elõtted, azt mûveltem! és sírt Ezékiás keservesen.

És lõn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván:

Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendõt adok.

És az assiriai király kezébõl megszabadítlak téged és e várost; megoltalmazom e várost!

Ez legyen jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, a mit mondott:

Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, a melyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, a melyeken már átvonult.

Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségébõl fölgyógyult.

10 Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtõl!

11 Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élõk földében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt.

12 [Por]sátorom lerontatik, és elmegy tõlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltõl estig végzesz velem!

13 Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltõl estig végzesz velem!

14 Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erõszak rajtam, szabadíts meg!

15 Mit mondjak? hogy szólott nékem és Õ azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserûsége után!

16 Oh Uram! ezek által él [minden!] és ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet!

17 Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserûség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak vermébõl, mert hátad mögé vetetted minden bûneimet!

18 Mert nem a sír dicsõít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hûségedre nem a sírverembe szállók várnak!

19 Ki él, ki él, csak az dicsõít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hûségedet!

20 Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában!

21 Akkor mondá Ésaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon.

22 És mondá Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmegyek az Úr házába?